A Greenpace-t kivezették a Ház elől. Némelyeket karon ragadva, némelyeket csak úgy, szép szóval: menjen már! És vége is lett a dalnak, mindenki megnyugodott. A rendőr - a kerületi főrendőrrel együtt - boldog volt, hogy látványosan és eredményesen dolgozott: a nem szabályosan szervezett demonstráció az atomerőmű élettartamának meghosszabbítás ellen volt is, meg nem is volt. Boldog volt a Greenpace is, mert ott volt a Parlament szinte sosem használt főlépcsőjénél, közhírré tette, hogy neki nem tetszik valami, a közhír pedig legfeljebb a mongol napilapok címoldalairól hiányzott. Repesett a boldogságtól a tévé és a rádió, az írott és az internetes sajtó: tálcán kínálták a hírt, nem nagyon kellett érte megdolgozni, kiszolgálhattak minden érdeket a környezetvédelmi és a rendőri ejnye-bejnyék közvetítésével.  Boldog volt Paks, mert ettől az esőkabátos társaságtól vidáman folytathatja az áramgyártást addig, ameddig van élet a bolygón. És boldog volt az is, aki sikerrel járt, amikor egyszerre engedte és tiltotta a múlt keddi megmozdulást. Hogy kit tisztelhetünk személyében, azt nem tudjuk, de azt igen, hogy övé az abszolút dicsőség. És tanulni is lehet belőle, így kell összehozni a világ legbékésebb műbalhéját. Hiszen csak ő, a titokzatos tiltva-engedő és a Parlament épületében dolgozó kormányzati, országgyűlési szereplők, politikusok és személyzet tudja, hogy amióta látványtervezetten ronda kordonnal veszik körbe az Országházat, annak parkolóját, útjait, azóta csak igazolvánnyal, nem is titkos kamerák szeme láttára  lehet oda besétálni, fegyveres őr állja útját a gyalogosnak, az autósnak, legyen az fehér, fekete, zöld, vagy - kabátilag - sárga. A Greenpace-aktivistákat ország-világ kivezetni látta filmeken és fényképeken, de a beballagásukat nem jegyzi a sajtó. Persze ez természetes is, ha mondjuk ismernek egy titkos kijáratot a metróból, vagy "csak" összejátszottak a hatalommal - rendőrséggel és őrséggel - , amelyik a saját jó szereplése, s a jó mozi kedvéért előbb be-, majd kikísérte őket.

Ilyen színházasat játszik a honi közélet több más szereplője is. Hiszen már a hétvégi hírharsonák egyike-másika brüsszeli büntetést helyezett kilátásba a hétfői pénzügyminiszteri tanácskozásra hivatkozva. Hétfőn ki is derült, hogy Brüsszelnél csak Varga Mihály aggódik jobban, a fiskális ügyek uniós urai ugyanis Németországgal bajlódtak leginkább. Nekünk pedig gépiesen megismételték, magas az államháztartási hiány, miközben a költségvetés 2006-os tervezete komoly struktúraátalakítást nem is tartalmaz. Ennyi. És ennyi az, amennyit Budapesten, a Greenpace-aktivistákkal is terhelt Kossuth téren mindenki tud. Sőt, a brüsszeli pénzügyminiszterek mindegyike is tud, feltéve, hogy látott már parlamenti választást. Választási költségvetést amúgy valóban nem tervezett a magyar kormány, de önbuktató programot sem: nem írta le, hogy 15 év adósságát 2006 második félévétől törleszteni kénytelen, s tényleg hozzálát a nagy elosztó rendszerek reformjához. De ha 2005 őszén ígéri meg a második Bokros csomagot a hon választópolgárainak, akkor azok kapásból bizalmat szavaznak a mai ellenzéknek, amelyik - ha van benne betyárbecsület - júniustól be is vezeti a második Bokros csomagot Orbán-Varga-Matolcsy pakk néven, persze.

#page#

(Folytatás)

Még szerencse, hogy a Brüsszel nevében folyó bel-budapesti adok-kapok átment emberséges(ebb) csetepatéba. Hiszen láttuk, hogy gazdasági ügyekben - egy garanciarendszer okán - fel tudta állítani székéből Harrach Pétert Gyurcsány Ferenc. A parlamenti alelnök riadt, sértett ember ábrázatával ballagott arrébb, miközben a tévézéshez kevéssé értő parlamenti operatőrök néhány suta képen örökítették meg az Orbán előtti székre visszafordulva leülő Gyurcsányt. Tény, nem pofozkodtak, nem kiabáltak, nem rázták meg egymás grabancát - ez is, az is eladta tetteit választóinak, meg az ingadozóknak. A múlt héten a kevésbé nagy tisztségek pro és kontra gazdái sem adták alább. Kóka János gazdasági miniszter Stumpf István jelenlétében nem bírálgatta az előző kormányzat és az előző kancelláriaminiszter irányította informatikai fejlesztéseket, önkormányzati elektronizálást. Nem, Kóka azt volt bátor mondani, hogy nem érdekli, hibázott-e anno a kormányzat, viszont elvárta, hogy a háromból négypárti gazdaságpolitikai egyetértésen legyen négy szignó. Hogy lesz-e, az nem derült ki a Piac & Profit múlt heti konferenciáján, de az kiderült, hogy a volt kancelláriaminisztertől még az sem volt idegen, hogy Baja Ferenccel együtt adjon át informatikai plecsniket önkormányzati embereknek.

A múlt héten, lám, több színtéren is kitört a béke. De békésen zavarták el a Fradi kispadjáról László Csabát is, s békésen húzták el a mézes madzagot a mágusként jegyzett Verebes előtt,  Verebes pedig békésen küldte el a mindent és mindenkit túlélő Furulyás elnököt melegebb éghajlatra, minek utána az potom négy meccsre tartotta kispadozásra alkalmasnak az ország egyik legjobb trénerét. A leginkább ráérő főedzőt, a parkoló pályán ódalgó válogatott egyetlen gólerősebb labdarúgóját, a szövetségi kapitány Lothar Matthaust pedig meg sem környékezte az FTC-főnök.

Meglehet, a Fradi kiesik az első osztályból, fejére dől a stadionja, a B-közép átpártol a Hungária körútra, de egy embernek az Üllői út örökös öröksége megmarad, ez pedig maga Furulyás elnök. Amúgy pedig stabil magányában már edzőt sem kell majd alkalmaznia. Ilyen körülmények között, a még élő, de szemlátomást haldokló Fradi tehetne kísérletet arra, hogy életjeleket adjon a világnak - hátha az segít. Úgy, ahogyan például az állam egyik legnépesebb vállalata is teszi, noha megszűnt a piaci magánya, s szó szoros értelemben kapaszkodnia kell, hogy el ne sodorja az ár. Ez a cég, a Magyar Posta, valamint "kollégája", a MÁV például a magánbiztosítókat megszégyenítő üzleti ajánlatokkal győzi le az őszvégi hajrában, hiszen nincs jobb kötelező felelősségbiztosítási árkonstrukció azoknál, amelyeket az állami hátterű két cégóriás kínál az átigazolóknak. De az FTC-nek nem kell még népet toboroznia a stadionjába. De az életjelre, a jó propagandára szüksége lehet, hogy megússza a sorozatos válságokat. A Taxis Posta bélyegzés ezért lehet adaptálható minta, jó és hasznos ötlet. Bélyegezhetne leveleket különleges alkalmakkor az FTC is, melyeket a B-közép lelkes szurkolói kézbesítenének.

Az alapötlet - a Taxis Posta - Pécsett keletkezett a közelmúltban. Igaz, hogy csak pár napra, de ezt az eredeti ötletet alkalmazza a helyi posta és a helyi taxis társadalom. A múlt héten hozták nyilvánosságra, hogy "a feladott levelek továbbítására az alkalmi postahivatal taxi közlekedést használ, vesz igénybe. Minderre a Pécsi Info nevű rendezvény idején, november 15-17. között kerül sor. A Taxis Posta ötlete - egy kis szójátékkal - Taxis Mátyásról, az első, hazai udvari postamesterről kapta nevét, aki 1526-ban - I. Ferdinánd megbízására - megszervezte a Bécs és Pozsony közötti első, rendszeres postajárat működtetését".

A pécsiek taxis ötletekkel jól állnak, hiszen a viszonylag közeli Mohácson - nem kis részben a helyi naturisták örömére - indult el vagy másfél évtizede az ország első vízi taxija is. De hogy ne gondolják a déli országrész polgárai, verhetetlenek a taxis sztorikkal, két történettel kiegészítjük az övéiket. Éppen 49 évvel ezelőtt, a jugoszláv nagykövetségről Mátyásföldre szállították Nagy Imrét és híveit. De hogy, hogy nem, ketten nem busszal mentek, hanem egy tankkal, annak a hátsó részére tett ülőalkalmatosságon helyet foglalva. Igen hamar sor került a speciális utasszállító eszköz keresztelésére, a tankból és a bérautóból adódott a szó: tankszi. A leghosszabb utat taxival megtevő magyar polgárra sem árt emlékezni, nem is egyszer nyilvánosságra hozta ugyanis, hogy a 60-as évek végén, némi - talán a múlt hetiekhez is hasonló - zavargásokra való tekintettel Párizsban taxiba vágta magát Jancsó Miklós és meg sem állt - hacsak nem tankolni - Észak-Olaszországig. Vajon a mai honi filmrendezői jövedelemből meddig jutna el akár ő, akár valamelyik kollégája? Valószínűleg nem az a jó válasz, hogy jócskán tovább, egészen Dél-Olaszországig.