A megbékélés apró, biztos jelei sokasodtak az államfőválasztás óráiban. Az ex-kormányfő össznépi örömre buzdított, egy másik ex-kormányfő pedig sajnálkozott, hogy nem az ő pártjának jutott eszébe előbb Sólyom László neve. De ez mind semmi. Fél éve, egy éve tényleges feljelentés - felnégyelés és kerékbetörés - következett be, amikor a Házban hazaárulóztak, most, az államfőválasztás másnapján azonban vidáman és büntetlenül megjelenhetett egy napilapban: "Nem akarták ők a haza javát, csak így sikerült".
Míg balról nincs feljelentés hazaárulózásért és hasonlatos tartalmú megjegyzésekért, addig jobbról gyűjtögettek, hogy osztogathassanak. Így Csányi Sándor bejelentését arról, hogy oktatási-felzárkózási célra egymilliárd forintos alapítványt kezd el működtni két megye gyermekei számára, kicsit el is homályosította a polgári körös Hende Csaba-közlés: a polgárok adományait Orbán Viktor nyújtja át az áradás sújtotta itthoni és határon túli falvakban. Árnyalatnyi különbségeken ilyenkor, a megbékélés óráiban nem illik fennakadni, nem is tesszük, mindössze csak a tárgyi pontosság kedvéért "jegyzőkönyvezzük". Meg talán azért, hogy az Orbán család egyetlen áldozatát megóvjuk üldözési mániája esetleges újabb stációjától.
Ferenczi Krisztinát - a Népszava első számú Orbán-vadászát - attól bizonyára nem tudjuk eltántorítani, hogy a volt miniszterelnök gazdagodását vizsgáló parlamenti bizottság múlt heti bejelentését a sajátjának érezze. Az Orbánológus újságírónő pár évvel ezelőtt még a Magyar Hírlap hasábjain elemzte hétről-hétre az 1998-2002 közötti éra miniszterelnöke papájának Fejér megyei kőbányáit, útépítési és kohászati kapcsolatait, s stílusosan kőbe véste: a gyermek biztosította környezet sokban segítette az atyai vállalkozás erőre kapását, gyarapodását. Az Orbán-követő újságírónő - immáron a Népszavánál - megtalálta új hangját, sőt új műfaját is. A sárazsadányi, ez év januárjáig Orbán-érdekeltségű szőlőültetvény tőkéi között nem egyszerűen csak bordalokba feledkezett. Oly annyira megszállta az ihlet, hogy lapja hasábjain az ex-kormányfő meggazdagodásáról a minap már szabad verset írt és publikált. A baj azonban csak most jön, hiszen a parlamenti vizsgáló bizottság elhatározta, hogy Tokaj-Hegyaljára, Sárazsadányba is ellátogat. Ferenczi Krisztina pedig aligha vonja meg magától - és lapjától - az ilyesfajta orbáni örömöket: ott a helye a Sárospatak közelében lévő birtokon. Csakhogy. A 37-es út bal oldalában, a szőlőbe vezető betoncsíktól nem messze egy gyönyörűséges kőbánya találtatik - Ferenczi pályatársnőnk vesztére. Ha pedig nem vigyáz, akkor úgy jár, mint az egér az olcsó egérfogóval. A takarékos szerkezet nem más, mint egy borotvapenge, az egyik végénél szalonnával, a másikon kolbásszal. Az egér, megállva az éles eszköz előtt, boldogan kiabálja szalonna, kolbász, szalonnal, kolbász! S mert hol az egyik, hol a másik ínyencséghez kapja a fejét, a borotvapenge elvégzi a dolgát.Csak nehogy az ennél is olcsóbb egérfogót lelje meg az oknyomozó újságírónő Tokaj-Hegyalján az Orbán-szőlőt és az Orbán-bányát keresve. A rágcsáló - az iménti példánk szerint - megint ráakad a borotvapengére, de nincs egyik végén sem elemózsia. Az egér, jobbra, balra rángatva a fejét, azt kiabálja roppant dühösen, hogy se szalonna, se kolbász! A többit pedig elvégzi a penge... Ezért veszélyes a helyszínre menni az Orbán-hitves kft-jét ellenőrizni, hiszen egy vállalatból ott sem látszik több, mint Budapesten, mindegy hol mélyed a papírokba az ember. A történet a helyszínen szólhat azonban arról, hogy a szorgos ellenőrök és kutakodók a gallér mögé borítanak pár pohárka Orbán-szüretelésű Sárazsadányi Furmintot. De ilyenkor a környékről elmenet vagy két borászatot és két kőbányát sikerül látni, vagy egyet sem. A parlamenti vizsgálóbizottságok eddig ismert hatákonysága alapján azonban most is biztosra vehetjük az utóbbit, azt, hogy bármennyire is néznek, látni semmit sem fognak.
A bányák sajátja, hogy rendszerint lefelé kell haladni, beásva magunkat a föld gyomrába. Budapesten sincs ez másként, a városfejlesztésről elkészült nagy ívű, mostanra elkészült programot - vettük hírét a héten - talán már el is olvasták a képviselők. Nagyon is helyesen, legalább nekik legyen időben fogalmuk a gödrösítés újabb stációiról. Nem, nem az olyan hercig lyukacskákról szólunk most, amelyekről éjt nappallá téve képesek beszélni például a Sasadi út lakói, külön is kitérve arra, hogy a vakondok stílusban készülnek a mélyedések és a halmok. De ezt most azért sem részletezzük, mert még nem emésztettük meg a múlt heti parlamenti jobboldali vakondokozást és viszont vakondokozást. A gödrösítés eredménye egyébként is más, nagyobb, több, perspektivikusabb. Ráadásul az Erzsébet térihez hasonló, tervezhető nagy budapesti lyukak következő példánya szinte már készen is van a Keleti pályaudvarnál: csak takarosan be kell rendezni.
Az a baj, hogy a 4-es metró második szakasza a Thököly út alatt alig fut majd mélyebben, mint a millenniumi földalatti. Így az Erzsébet téri gödörképzésnek a Keleti pályaudvarnál ásott metrólyuk lehet csak az igazán elegáns megfelelője, a többi kicsi, csenevész mélyedésnek ígérkezik. De így is nyugodtak lehetünk, ha ne adj' isten lesz második szakasza a budapesti orbanizációnak, akkor az ismét leállított 4-es metró már kiásott egységi sem maradnak kihasználatlanul. Talán egy kivétellel, azzal, amelyiket nem hagyatnak félbe. Tételesen: a csepeli és ráckevei hév belvárosi beruházásával, a jelenlegi városházi kurzus tervei alapján azok az Astoriáig jönnének be, ugyancsak alagútban. Itt azonban az esetleges hatalomváltás emberei hűek maradnának ellenzéki múltjukhoz, ahhoz, hogy közülük egyesek politikai gyűlésre imádnak helyi érdekű vasúttal utazni, ezért aztán aligha fúrják meg a jelenlegi alagútfúrókat.
A csepeli hév - leánykori nevén gyorsvasút - újabban ismét a régi. Csakúgy, mint az utasai, a munkáspárti Thürmer Gyula és a mensevikek is a múlt hét óta a Weiss Manfréd gyárba és a csepeli Munkásotthonába járnak gyűlésezni. Sőt ezt tette a tőlük jócskán jobbra tanyázó parlamenti baloldal is, Gyurcsány Ferenc vezetésével. A kormányfőtől ott, a csepeli Munkásotthonban lehetett hallani a 100 lépés politikájának népszerűsítését. Immáron tudjuk, a fekvőbeteg-ellátás, valamint a járóbeteg-ellátás kasszáját a kormány egy nagy lépést megtéve összenyitja. A baj csak az, hogy ez a bizonyos összenyitás nem folytatódik, s a Szerencsejáték Rt., illetve az egészségügy finanszírozása nem találkozik egymással. Pedig a felosztó-kirovó rendszer igazolhatóan hűséges és szolidáris járulékfizetői most jogosultak lehetnének például egy sorsoláson való részvételre. A modern idők nyereménye lehetne a vadona új, múlt héten átadott PET/CT központban egy-egy 250 ezer forintos vizsgálat. Ennyit taksál, tényleg le kell perkálni a pénzt azért, hogy bedugják a betegjelöltet a daganatot kimutató gépbe.
A szolidaritási alapon finanszírozott társadalombiztosítás nem szolidáris még üzleti alapon sem, nem is tudja meg, hogy még hány évig merjük őt zavarni a puszta létükkel. Ezért lenne üdvös, hogy a Szerencsejáték Rt. rányissa az ajtót az egészségügyre, meghirdetve a becsületes járulékfizetők sorsjegyét - legalább a remény élne bennünk, hogy bedugathatjuk testünket a PET/CT-be. Bár ha a hagyományos X-ekkel összehozzuk a kétmilliárdos lottóötöst, akkor talán vehetünk magunknak otthonra egy kisebb házi PET/CT központot. Segítségével pedig megtudhatnánk, hogy mi éljük-e túl az egészségügyet, vagy éppen fordítva, a gyógyíthatatlan egészségügybe is nekünk kell belepusztulni.