A minap Romániában járt magyar kormány már valóban történelmi távlatból, egy emberre redukálva emlékezett meg a forradalmi fogságról. Tény, Nagy Imre snagovi társai közül nem mindenkinek tettek kötelet a nyakába, de tíz évnél rövidebb ítélettel kevesen úszták meg. A snagoviak közül ma már csak azok élnek, akik akkor és ott még csak gyerekek voltak. A Gyurcsány-gesztus fontos és jóravaló, s egy kicsiny fonákság sem lesz benne, ha '56 ötvenedik évfordulóján, jövő ilyenkor az egykori román pártüdülőbe keveredik egy akkori magyar kormánytag vagy kormányfő - egynél több virággal a kezében. Persze 49 évvel ezelőtt éppen Snagovban is adódtak kedves, s a maguk módján kicsit fonák helyzetek. Például az, amelyik a Forró ősz Budapesten című, a Magyar Hírlap könyvek sorozatban olvasható. Fazekas György Snagovra vonatkozó elmondását Hegedűs B. András jegyezte le. Idézzük: "Gyuri bácsival (Lukács Györggyel - a szerk.) nagyon jóban voltunk. Például egy délelőtt - ők Gertrúd nénivel ültek egy asztalnál, én eggyel odébb Szilárdkával (Újhelyi Szilárddal - a szerk.) - átjött Gyuri bácsi és azt mondta: Úgy gondoltuk Gertrúddal, hogy meglátogatnánk. Majdnem elnevettem magam. Nagyon örülnék. - Megfelelne úgy nyolc óra tájban? - Természetesen. - Vacsora után fölmegyünk, rendbe hozzuk magunkat, és utána tiszteletünket tesszük. - Én azokból a szivarokból, meg innivalókból, amik ott voltak a közösben, fölvittem; kávéfőzőm - mint már mondtam - volt, kávém is volt, bekészítettem a kávét. Kopogtatnak. Ott állt Gyuri bácsi ezüstfejű bottal, kabát, kalap, Gertrúd néni ugyancsak köpenyben. Körülbelül három méternyire volt az ajtajuk tőlem. Esetleg három és félre, mert tőszomszédok voltunk, olyan szállodaszerűen kiképzett folyosón. - Mennyire örülök a megtiszteltetésnek. - Lesegítettem a kabátot, leültettem őket, megittuk a kávét, beszélgettünk. Gyuri bácsi rágyújtott egy szivarra. 'Á, az én kedvenc szivarom!' - mondta. Olyan két-két és fél óra hosszat voltak nálam..."
Lukács György, lám, még a rabságban is megőrizte tartását, stílusát, eleget tett a társasági élet szabályainak. Mielőtt átmentek volna a szomszéd szobába vendégeskedni, bejelentkeztek, majd átöltöztek, kabátot öltöttek és úgy érkeztek meg. Igaz, akkor még a snagovi elzártság nem volt igazi börtön, bár a fogolyságot mi sem bizonyította jobban, mint a ház előtti fegyveres őrség, az épületen belüli állandó felügyelet. De - idézünk az előbbi forrásból ismét - "enni kaptunk, nem börtönkosztot, hanem egy mai üzemi kosztot vagy annál hajszállal jobbat. Aztán eltűnt a fehér kenyér, és jött a barna kenyér. És aztán egy napon az asztalon megint ásványvizet, a kenyérkosárban hófehér kenyeret találtunk"... Szóval tudták, valamilyen akció - meggyőzés, megtörés, színvallásra késztetés - előjele az alkalmi jobb koszt.
A kosztminőség változásának krónikája voltaképpen átvezet a mába. A múlt hét történéseibe. Nyíregyházára, ahonnan már csak egy lépésnyire, egyetlen falatnyira vagyunk megint, ha nem is Snagovtól, de a román határtól. Dél-keleti szomszédainktól, ahol - a magyar hon gyomrát megnyugtató módon - embertársaink csemegéztek abból az állateledelből, amelyet a névtelenített nyírségi húsgyár volt oly kegyes nekik és oroszországi vevőiknek is eladni. A magyar gyomrok és belek tehát tiszták maradtak, a bajor macska- és kutyaeledel céljára talán alkalmas bőr- és csontőrlemény exportot a nyíregyházi szemérmesen eltitkolt nevű cég a maga módján feldolgozta, immáron készáruként továbbküldte, de már nem macskáknak és nem kutyáknak. A magyarországi hírforrás és hírközlés pedig szinte elélvezett a boldogságtól: nem a mieink az áldozatok! Ezt a hírt bevettük, lenyeltük. Persze, hogy ostyában, s persze, hogy hibátlannak tartjuk a bajor-magyar tengelyt. De hát hibátlan is, hiszen gyártás előtt, alatt és után minden uniós polgárt megóvott a minőségbiztosítási rendszer. Az a valami, amelyiket oly annyira tisztelünk, szeretünk és becsülünk, s rábízzuk magunkat, egészségünket, biztonságunkat.
#page#
(Folytatás)
Nem hibázik a saját gyomrunk és belezetünk minőségbiztosító rendszere sem. Hogy mennyire nem, azt a múlt pénteken személyesen is megtapasztalhattuk az Auchan dunakeszi kereskedésében. Hárman gusztálgatták, majd egymást szóval tartva visszarakták a kenőmájast a hűtőpultra: "Ez kacsából van!" - tárta fel a csomagoláson olvasható nyílt titkot az első vevő. "De hőkezelik, nincs benne madárinfluenza!" - így a másik, de mielőtt betehette volna kosarába a portékát, tettekre késztette őt egy harmadik úr: "Ott volt? Látta a hőkezelést?" A kacsamájas csemege tehát visszakerült a polcra. S ha az Auchan ilyen madárinfluenzás időkben nem szállítja ki Bajorországba, a bajorok meg nem továbbítják azonnal Nyíregyházára, akkor lejár a szavatossága, s emberi fogyasztásra alkalmatlanná válik a kenőmájas. Bár ezt a nyírségiek árnyaltabban mondanák: uniós polgár gyomrába már nem való.
Maholnap lecsenghet persze a szárnyasoktól való össznépi félelmünk. Hiszen már van vírus ellen beoltott szocialista miniszterünk, sőt a szocialista miniszter és főnöke ellen beoltott fideszes árnyék miniszterünk. Utóbbi már azt is tudja, hogy a kormányfői ígéret szerinti össznépi oltásra nincs egyetlen össznépi forintja sem a büdzsének. De még így is büszke és boldog, mert szívet melengetően dicsőséges szakmai hír járta be az országot, a mi vakcinánkat kész megvenni a fél világ. Gondoljuk, voltaképpen csak a tudatlanság vezethette az egyetlen magyar gyógyszergyárat, hogy közleményben ajánlja fel svájci konkurenciájának, ő meg kész átvenni a svájci oltóanyaggyártás licencét, hogy emberbaráti, jószolgálati alapon ellássa hazánkat a megfelelő szerrel. Így, madárinfluenzás időkben vajon mit tudnak minderről a madarak? Mármint azok a szárnyasok, amelyek elhozzák nekünk - tyúkjainknak - a kórságot. Mindenesetre Berencsi doktor, aki valószínűleg organikus rendszerekről, összefüggő folyamatokról, ok és okozatokról tanult az egyetemen és elfelejtette elfelejteni tudását, ha a világvége hírözönt tompítani akaró valamelyik elektronikus hírharsonában megszólalhat, elmeséli a hőkezelés, a fertőtlenítés ősi lehetőségeit. Ez a Berencsi doktor képes azt állítani, hogy a jól megfőzött, kisütött csirkehús egyszerűen megehető. De ki dől be ennek az ősi igazságnak akkor, amikor minisztert lát a tű előtt, s árnyékminisztert hall, aki boldog a hazai oltóanyaggyártás világsikerétől.
A madárinfluenza emberről emberre nem terjed mifelénk. Csak a palimadár-influenza. Néhányan palira akarták venni a fél országot, mondván, a 2005-ös turulmadár nem az a turulmadár. Bel-Buda közepén nem a Dunába lövetős fajtát állítják fel. Szabad országban szabad erről vitázni, kivéve azoknak, akiknek a szabad - galamb méretű, nem húsevő - madár a jelképük. Ők - derül ki a XII. kerületi főhonatyák akarata teljesüléséből - üljenek csak rá a csőrükre, s ne zavarják meg azt, hogy a turulszövetség ma még élő fiai is emléket állítsanak - maguknak.
