Hiába is igyekezett azon a derék főpolgármester, hogy az 1848-as március 15-ről tartott ünnepi szónoklatának olyan ívet kölcsönözzön, amilyen elvezetett az 1940-es évekhez, s azokhoz, akiknek árpádsávos zászlaja alatt kivégezték például Bajcsy-Zsilinszkyt. Ezt a pótlólagos történelemórát azért nem hallották a Petőfi szobor előtt beszélő Demszky Gábortól, mert saját magukat sem hallották a saját sípjaiktól és üvöltözéseiktől. De hallották azok, akik a Marriott szálló előtt gyalogosként megrekedtek, s a kordont, a rendőrséget nem tudták megkerülni: talán szerencséjükre is, mert a pazarul megszervezett március 15-i ünnepségre csak azok nem jutottak a szobor közelébe, akik valóban ünnepelni mentek, valóban Demszky szavaira voltak kíváncsiak és ellenpontjai - netán orrba vágói - lehettek volna az árpádsávos, füttyös, tojásdobáló népségnek. A demokrácia hívei rekedtek kívül tehát az ünnepségen, viszont nekik a hangszórók - tudtuk meg később - szűrtebben és tisztábban közvetítették a főpolgármester szavait, mint azoknak, akik az árpádsávosokkal töltött szobor előtti térre hallgatói, ünneplői minőségükben mégis eljutottak.
Bródy professzor van annyira öreg és művelt, hogy tudja szinte emlékezetből is: nincs új még a Vörösmarty térre besütő nap alatt sem. A nyilas indulókkal vigadók vérszerinti, avagy "csak" hittársi nagypapái azért nem fújták a most, március 15-én hallott náci hangzású indulókat, mert a 20-as évek elejére, közepére azokat még nem komponálták meg a "művészek". Amúgy már "dolgozott" a Turul szövetség, talpon voltak az ébredő magyarok, csak éppen még nem választották ki maguknak az árpádsávos zászlót. De kiválasztották az ellenségképet, éppen azokat, akiket unokáik is "használnak". A közgazdász professzor, ha otthon ült Vörösmarty téri lakásában és akarva-akaratlan hallani volt kénytelen a Petőfi szobor előtti ünnepséggel időben szinte párhuzamos, irredenta és nyilas "masírozó nótákra" is specializált Jobbik rendezvényt, akkor bizonyára azt is megtapasztalhatta, hogy az onnan sem hiányzó árpádsávos zászlók gazdái között az ő korosztályának tagjaiból sem volt hiány. Egészen jól mutattak az öreg nyilasok azok mellett, akik kihagyták a történelemórákat, a komplett iskolai kurzusokat, s ezen a március 15-én is jól képzett fél analfabétákként adták elő a fellobogózott nagy balhét. Sőt, hatalmas balhét, melyet fél órával később a Jobbik nagy tanító mestere, a MIÉP el is ismert: a Hősök terén azt harsogta az egyik szónok, hogy Demszky Gábor előtt a Petőfi szobornál (és logikusan a szomszédos Vörösmarty téren) jóval több volt az árpádsávos zászló, mint az ő rendezvényükön, ahol amúgy boldogan számoltak be a másik helyszín tojászáporáról.
#page#
A Régiposta utcát a Marriott szálló előtti parkolótól (is) hermetikusan elzáró rendőrsorfal tanított is. A szoborhoz el nem jutók például nyomban megtapasztalták a még el nem kezdett Demszky-beszéd előtt, hogy milyen is az, amikor életbe lép az első számú parancs, az, amelyik a szolgálunk és védünk vezényszavakban ölt testet. És életbe lépett valamennyi ott rekedt majdnem ünneplő szeme láttára. Ugyanis a sorfaltagok - a többnyire kétméteres, jókora legények és az egy méter negyvenes, lófarkas kislány - fegyverrel, bilinccsel, tiszthelyettesi rendfokozattal egyaránt szépen ellátva - kifogtak egy nem várt helyzetet négy-öt magyarul egy kukkot nem tudó turista formájában. Szerencsétlen idősebb idegenek a maguk mögött húzott bőröndökkel azt már tudták, hogy onnan - azaz a látszólag tatarozásnak kitett - szálloda elől elmenni taxival, busszal, villamossal nem tudnak, csak gyalog, praktikusan az átellenben lévő Régiposta utcát használva. De a sorfal védelem-készen közölte: most nem. A lófarkas rendőr kislányt igyekezett megszólítani az egyik bőröndhúzó, de egy jókora óriás kísérelt meg angolul szolgálni is, amúgy teljes sikerrel: minden külföldi rájött a lényegre, ott át nem jutnak. Előbb értettek a szóból, mint például a hon Andersenje, Gyárfás Endre meseíró, aki talán az angolul elhangzó nemet fogta ki a magyar széppróza mestereként, következésképp nem értette. Majd mégis megértette: elvégre két méter magasból - elégséges nyomatékkal - érkezett a no szócska. "Mi már a délelőtti teljes étlapot végig kóstoltuk" - dicsekedett pár pillanattal később az újságíró-közíró házaspár. "A múzeum előtt belefutottunk Ráday Eszter és Emőd Pál kollégákba" - emlékezik a korábbi ünnepség magánmutatványára Hámor Szivia, akiknek élménybeszámolóját férje, Marosán György a tudósember precizitásával egészítgette ki. - "Eszter egyszer csak azon vette észre magát, hogy mellette valaki zászlót lenget, mégpedig természetesen árpádsávos zászlót. Azonnal rászólt: nem ide való, vigye innen. Kevesebb, mint 20 másodperc alatt a Ráday-Emőd pár árpádsávosok gyűrűjében találta magát, csak náluk és nálunk nem volt piros-fehér csíkos jelkép".
A Petőfi szobornál a Hámor-Marosán páros már meg sem várva a Demszky-beszéd végét, ment tovább, nekik abból lehetett meg még elegük, hogy a második helyszínt zárták el a csak ünnepelni akaróktól. Persze a hétköznapokon munkaügyi, bérpolitikai kérdésekkel foglalkozó újságíró hölgynek annyiban azért szerencséje volt, hogy ha nem is hevert a lába előtt, de lépten-nyomon belebotlott a témába, azaz a rendőrségbe, melynek kivezényelt - és kaszárnyákba berendelt - tagjait illik ilynkor különösen jól megfizetni, túlórával, veszélyességi pótlékkal - megsérülésükig 300-300 forint vizitdíjjá átalakuló zsebpénzzel - elismerni, kárpótolni. Most ráadásul látták is egymást az adófizetők és azok, akikre költi az állam az adó mind nagyobb részét. Hiszen pro és kontra ott álldogáltak a Petőfi szobor mögött azok, akik azt a pluszpénzt is "összedobják" akkor, amikor nem ünnepelni igyekeznek, hanem dolgozni mennek, jövedelmet termelnek és fizetnek be, nem is keveset. S most ugyebár nem csupán Petőfi bronz fenekét, hanem a befizetett közterheik fogyasztóinak tekintetét is látták, az amúgy ugyancsak adózó rendőrökét, akik túlórára kötelezetten elállták az útját az ünnepelni akaróknak.
A március 15-én Szálasi előtt tisztelgő szomszédos Vörösmarty tér miatt pedig nem Bródy professzornak kellett és kell idegeskednie, hanem az ING ingatlanosainak. Azoknak, akik immáron a harmadik budapesti építménnyel is kifogják. Az Andrássy úti első nagyobb irodaházuk előtt most egyetlen felgyújtatlan kuka nincs, elvégre átvonult a március 15-i nagy balhé csapata a sugárút ama szakaszán is. A második házat, a Dózsa György úti üvegpalotát sikerült az '56-os emlékművel éppen átellenben megteremteniük, igaz, ők, a hollandok érkeztek előbb, de az október 23-i tavalyi emlékműavatásra azért lehetett számítani. Éppen úgy, mint a tavalyi botrányra, a jobboldali hatalomvágy ünnepséggyalázó kiteljesedésére. Az ING legújabb irodaházát még javában építi, szemközt Bródyék lakásával, a Vörösmarty téren. Az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó egységgel is rendelkező pénzintézet dolga tehát izgulni, ki tudja-e majd adni az irodákat. Bár lehet majd némi öröme is az ürömben, a leendő bérlőket talán éppen a holland pénzintézet, az ING biztosítója fogja biztosítani az áprádsávos, idegengyűlölős, attak okozta sebesülések, verések, bántalmak ellen.
Ha már azzal kezdtük, hogy hol és mit hallhatott a jeles közgazdász lakása legeldugottabb szegletében is, akkor azért emlékeztessük: örvendhet is, hogy a Vörösmarty tér már van annyira messze az Erzsébet hídtól, hogy a 15-i ottani szónoktól származó hangok már képtelenek voltak átvergődni őhozzá. Ellenkező esetben Bródy Andrásnak sikeredik a különös plágium, mivel a beszéd hallatán bizonyosan azonnal számítógép elé ül és cikket ír. Olyan cikket, melyhez első felindulásában lopott gondolatokat hasznosít, igaz, saját maga 1993-as(!) (Indul a vásár, Magyar Hírlap) sorait mentette volna át mostani munkájába. A Kompország ezredfordulója címen kiadott cikkgyűjteménye szerint ezt írta az akkori Magyar Hírlap hasábjain: "...Az utóbbi (azaz a Fidesz - a szerk.) elnökét és majdnem teljes férfiúi vezérkarát bocsátja közszemlére (egy Utolsó vacsora-jellegű csoportképen), az árakat illetően azonban szűkszavú és ködös. Annyit mond csak, hogy bízzuk rájuk pénztárcánkat négy évre. Ők sem fognak mélyebbre belenyúlni, mint az eddigi kormányok: 'Megállítjuk az adóterhek növekedését... nem emeljük tovább a béreket terhelő járulékokat'.
Mondják persze, hogy 'ésszerűsíteni fogjuk az adórendszert, bizonyos adófajtákat pedig eltörlünk', de hogy melyiket és mikor, azt jótékony homály fedi. Ígérnek is, meg nem is, mint a mesebeli leányzó, de mindenesetre úgy, hogy azt soha, senki, sehol számon ne kérhesse."
