Írtuk volt, hogy december 25-én kitombolhatják magukat, így aztán nyugodtabban folytathatják ott, ahol a múlt héten abbahagyták. Például a repteret egykoron üzemeltető vállalkozás 100 milliárdos perlési szándéka nyilvánosságra hozatalánál. Az információk ütemezése, lám, nagyon fontos, nem is maradnak 10 percig sem agymosás nélkül azok, akik nem annyira Fidesz-hívők, s nem annyira zavarja őket, hogy soha nem látott összegért adták át a brit szakcégnek a repülőtér hasznosítási jogait 75 évre. A most Magyar Nemzet nevet viselő lap a karácsony előtti pillanatokban bedobta a 100 milliárdos per hírtét, akkor, amikor lecsengőben volt már a munkavállalók sztrájkfenyegetése, s nem sikerült elég hangosra a Budapest Airport miatt ugyancsak perlekedéssel fenyegető német, vesztessé vált versenyző bejelentése. A varázskalapból ekkor húzták elő a gyanúsan jól értesültek az újabb per hírét, a néhai üzemeltetőnek nem ám a BA-privatizáció első percében, nem a versenytárgyalások közepén, végén, vagy éppen a szerződéskötés előtt jutott eszébe a követelése, hanem akkor, amikor majdnem kitört a csend és a hon polgára azt hitte, a 464 milliárd forintos hozománynak végre lehet örülni. Meglehet, a néhai üzemeltető memóriáját a néhai reptéri vezérigazgató, a Fidesz-közeli Mahir valamikori főnöke, Gansperger Gyula "riadóztatta".
Az a Gansperger Gyula, aki kétszer - Mahir- és ÁPV Rt.-főnökként - már tulajdonosi jogokat is gyakorolt egy, szívéhez vélhetően akkoriban még nem túl közelálló, Magyar Nemzet című lapnál. Így azt sem lehet Gansperger szemére vetni, hogy a reptéri vezérigazgatói múltjának néhány apró emléke éppen mostanában kezd el elevenen élni emlékezetében, s ha már ez történik, akkor hasznosuljanak is ama emlékek. Elvégre Bajnai Gordont, az eddigi Wallis-vezérigazgatót - Gansperger Gyula jelenlegi munkahelyén a közvetlen főnökét - nem szabad felkészítetlenül elengednie új munkahelyére, a légi kikötőbe. Egy múlt heti hír szerint Bajnai Ferihegyen landol. Megüresedő wallis-os székébe pedig alig egy hét múlva maga Gansperger Gyula ül bele. Az önös, önző szakmai kérdésünk pedig nem is lehet más: a vállalkozás és a sajtó viszonya milyenné válik a jövőben?
Ugyanis a privatizációt anno eléggé visszafogottan művelő állami - akkoriban fideszes - ÁPV Rt.-s első ember, Gansperger még az "övéinek" mondott akkori Magyar Nemzettel sem tett kivételt. Példa rá, hogy a vele interjút készítő akkori főszerkesztő és akkori rovatvezető-helyettes is fegyveres őrök közé fogva mehetett hozzá, majd tőle el a folyosón és a liftben. A vagyonkezelőtől tehát csak az szivárgott ki, ami kiszivárgásra volt ítélve, a tizenkét állami gazdaság eladási áráról pedig még ma sem lehet tudni semmit, igaz, ezeket az ÁPV Rt.-s vagyonokat már nem Gansperger passzolta el, hiszen akkorra már a reptér főnöke volt. Azóta egyébként is sok víz folyt le a Dunán, a mai Magyar Nemzet mai újságírójának pedig vélhetően nem kell bekönyörögnie magát, hogy mondjuk reptéri hírhez jusson. Ha a BA-s új per és híre Genspergertől származik, akkor az annak bizonysága, hogy az egykoron fegyverrel őrzött információk gazdája szeretetre gerjedt az újságírók iránt. Persze az, hogy mennyire általános és egyetemes Gansperger Gyula új viszonya a sajtóval, vélhetően csak a folytatásból derül ki, s ehhez nyomban lesz kísérleti nyúl is a keze ügyében. A kérdés tehát: a Wallis-tulajdon Indexnél vajon indexálják-e a kevéssé Fidesz-közeli újságírókat?
#page#
(Folytatás)
Ha egy ilyen, ivartalanított Index várja a jövő tavaszi választásokat, akkor a hírportálon esély nincs a balról karcos hangra. Ottani kollégáink pedig leszokhatnak a tréfáról, a humorról, az élcelődésről. Ha meg eszükbe is jut pár hét múlva az Orbán-Kóka szócsatáról a Pistikés vicc a '70-es évekből, megírni bizonyosan nem fogják. Segítünk, íme: "Kinn 6 fok van, benn a lakásban 18, Pistike, nyisd ki az ablakot és engedd be a kinti hatot, hogy 24 fok legyen a lakásban". A bugyuta vicc vidáman átírható át politikusaink nyelvére 2005 végén. Kóka János, a gazdasági tárca vezetője - különös tekintettel a januári áfa-csökkentés hatására - a múlt héten tényként jelentette be a villamos áram 4 százalékos lakossági ármérséklését. Orbán Viktor azonban tromfolt: "Ha mi jutunk hatalomra, akkor 10 százalékkal csökkentjük az áram árát". A Pistike-történet mintájára az lenne az igazi, ha valaki ki tudná nyitni az energetika ablakát és rögvest 14 százalékkal mérsékelné az áram árát a mai miniszter és az egykori miniszterelnök bejelentése, illetve ígérgetése alapján.
Addig, ameddig az energetikai gumicsontot rágjuk, nincs is túl nagy baj, abba nem lehet belehalni. De a két héttel ezelőtti 72 tonna romlott csirkehústól - ha azt rágcsáljuk - nyugodtan földobhattuk volna a tappancsainkat. Azt sosem fogjuk megtudni, hogyan tettek szert ennyi életveszélyes élelemre az importálók, kéznél volt-e ez az irgalmatlanul sok szemét, vagy össze kellett könyörögniük a potenciális népirtóknak. A két héttel ezelőtti koszthírt - a lefoglalt, elkobzott 72 tonna romlott csirkét - már csaknem el is felejtettük, amikor megjött az újabb: karácsony előtt egyetlen nappal szédültünk az aszal alá a meglepetéstől, illegális élelmiszerüzemet találtak, ezúttal Csongrád megyében. A helyi újság információiból lett országos "sajtócsemege", így tudta meg boldog-boldogtalan, hogy a dél-alföldi kis faluban 93 tonna befőtt és savanyúság készült nagy-nagy titokban. Ekkor sikerült másodjára is beesnie a hírfogyasztónak az asztal alá, hiszen a két héttel korábbi romlott hús leleplezéséhez csak annyiban hasonlít az illegális élelmiszerüzem megtalálása, hogy ezt is, azt is lakossági bejelentés nyomán vették észre a hatóságok.
Hoppá! Mint látjuk, van életmentő bejelentés - hála istennek - és van olyan, amilyen a becsületes adózásra akarja ránevelni a falut. A két hírt ugyan bitang könnyű összemosni, mert illegális kaját mesél el nekünk ez is, az is. De a 72 tonnába mindenki beledögölhetett volna, aki belekóstol, míg a 93 tonna befőttbe és savanyúságba eredendően csak a központi költségvetés pusztulhat bele, mivel a számlájára kevesebb adó fut be. Meg belepusztul most már az is, aki a falu befőzni, meg savanyítani tudó asszonyainak munkát adott, de kicsit felakasztják, enyhén felnégyelik, s - ismeretlen feljelentője vágyának megfelelően - gyöngéd mozdulatokkal karóba húzzák a kitűnő munkaszervező és másodállásban adóelkerülő vállalkozót. Ha ő, a befőttet és savanyúságot megrendelő adócsaló már kimúlt, akkor jön a falu maga, annak asszonyai a nyakukon maradó gyümölcs és káposzta látványába meg a feljelentő falubéli miatti mérgükbe pusztulnak bele, az elmaradó adózatlan jövedelmükről nem is beszélve. Abban a befőzős, savanyítós faluban mindenesetre sokan gondolnak a karácsonyi bejglire, annak is arra a falatjára, amelyik - reményeik szerint - megakad a feljelentő torkán. Békés karácsonyt!
