Az egyetlen vevőt, a megmaradt utolsót rúgták farba szakszervezeti páros lábbal. Bekövetkeztek még ilyen-olyan apróságok, a múlt heti híradások szerint például a cég részvényeivel való tőzsdei kereskedést leállították, s ahogy jobb üzleti körökben ilyenkor mondani szokás, a vállalat akkor keres, amikor zárva van, minden más alkalommal pedig ráfizet. Milliókban mérhető a napi(!)bukfenc. A vállalati haldoklás biztos tényét a privatizációnak keresztbe fekvő szakszervezet mégsem látja. Mert hiszi, hogy zsarolóképessége teljében van, s mind a gyakorló, mind az ellenzék árnyékkormánya keresi a kegyeit.
A sok alkalmazottas, már csak nevének köszönhetően nemzetközileg jegyzett vállalat szakszervezete okkal él bűvöletben, hiszen a cég keletkező veszteségeire rálegyintenek mind a politikusok, mind a politikusoknak gondolkodás nélkül hitelt adók: az adókból jól táplált költségvetés alkalmas a társaság büdzséjén keletkező lyukak betömködésére. Ilyen okok miatt sem lesznek kisebbek a közterhek, noha pro és kontra ígérik? Volt, van és - elvégre hozzászokik a nép - lesz is ilyen. Mit tesz tehát az jókora szakszervezeti mankóra támaszkodó vállalat láttán a kormány? Mit akkor, amikor még érdekeltsége is akad abban a bizonyos eladhatatlan vállalatban? Mintha az sejlene fel, hogy a gazdaságból a jelen kabinet elaraszolni, kivonulni igyekezne.
Az ilyen kormányzat - bár baloldali jegyeket visel magán - talán azt sem tudja elképzelni, hogy például a világpiaci olaj- és gázáremelkedés időszakának kellős közepén a befolyó adóból többet "áldozzon" az energiaárak torzítására, alacsonyabban tartására. A baloldaliságot, a szocialistaságot mintha nem tévesztené össze a szociális demagógiával. Jobboldali ellenfelei sem tévesztik össze, persze, csak éppen gyakorolják, alkalmazzák. Vélhetően pontosan addig, ameddig be nem gyűjtenek elegendő balról átcsorgó szavazatot a választásokon. Utána már tökéletesen mindegy, mekkora elánnal küzd hatalmáért a szakszervezet, szerepe akkor ér véget, amikor kikaparta a gesztenyét. Most még persze javában tart a kikaparás, s az sem véletlen, hogy szétkiabálja a világot az amúgy vevő nélkül maradt nagyvállalat eladásának megállításáért az ellenzék kormányon már volt és most is kormányra készülő nagyvezére. Naná, hogy ígéri: ha ő jön, megmenti a céget - mit céget, a nemzet vállalatát - az állam: fenntartja és eltartja a veszteséggyárat.
Aztán ha európai léptékkel akarja méretni az országot a hatalomba visszakerült árnyékkormány, akkor még csak nem is fog időt szánni egy létszámcsökkentő, racionalizáló, piacot építő befektetőnek való eladásra, hanem egyszerűen becsukja a ma még hozzá imádkozó vállalatot. De akkor már négy évre megszavazatta magát, s megteheti azt is, hogy letagadja ígéreteit. Amit meg nem tud így lenullázni, azt a vesztes kormányzat vesztes - netán koncepciós technikával elítéltetett - vezetőinek bűnének állítja be.
Hát ennyire egyszerű a mai világ, az csak eladhatatlan állami nagyvállalatért annak szakszervezete és a veszteségesség miatt keletkező hullámokat meglovagló, hatalomba igyekvő árnyékormány nem aggódik. Sőt, szinte még jól is jön e két szereplőnek, hogy a cég utolsó vevőjelöltje is kirohant az országból. Elvégre egészen a választásokig lehet rágódni, csámcsogni a társaság szenvedésein, s lehet egymásra mutogatni a napról-napra növekvő veszteség miatt. A cég nekrológját akár már papírra is vethetnénk tehát. De kivételesen mégsem mi és mégsem itt írjuk meg. Azért nem, mert nem akarjuk elvenni olasz kollégáink kenyerét.
Miért is? Íme néhány mondatnyi idézet a minapi hírügynökségi jelentésből, melyet olvasva fenemód otthonosan éreztük magunkat, de kiderült, nemzetközi vizeken jártunk. "Az olasz kormány több mint egy éve próbálja eladni 49,9 százalékos részesedését, ám mind a cég szakszervezeti, mind az esedékes általános választásokra készülő politikai ellenzék - élén a kormányfői poszt visszaszerzésére pályázó Silvio Berlusconival - ellenzi az értékesítést... Rendkívüli igazgatósági ülésen tárgyalják meg az Alitalia vezetői, hogy eredménytelenül zárultak a társaság felvásárlását tervező - az állami tulajdonos és a cégvezetés által is támogatott - Air France-KLM és a szakszervezetek közötti tárgyalások. Maurizio Prato, az olasz nemzeti légitársaság elnöke lemondott, mivel úgy látja, hogy a kialakult helyzet az Alitalia csődjéhez vezet."A leköszönő elnök kommentárja sem semmi: "Ez a vállalat elátkozott, csak egy ördögűző mentheti meg".
