Abban a kisvárosban, ahol nem leleplezik a polgármester házának felgyújtóját, autójának rongálóját, hanem nyomban a politikai ellenfél bűnének nevezik a történteket, látszólag fölöslegessé válhat a rendőrség munkája, a kapitányságon akár még politizálni is ráérnek. Miért gondoljuk mindezt? A múlt héten megnéztünk egy tévéműsort, Juszt László nagytekintélyű pályatárs növendékeinek moziját A televízió ügyvédjében.
A stáb egy kisember-történetet örökített meg, a helyi hatóságoknál tehetetlen polgárról forgattak, aki lépten-nyomon belebotlott egy, a lakóház folyosóján féllegálisan tanyát verő fiatalemberbe. Miközben nagytekintélyű pályatársunk növendékeinek riportját volt szerencsénk nézni, nem volt szerencsénk egy kicsit sem csodálkozni, a hivatal ugyanis hivatal maradt, hősünket mindenhonnan kitessékelték. Az oknyomozó tévéseket fogadták persze, de az ügyben ők sem jutottak egyről a kettőre. Azaz...
Azaz mintha mégis jutottak volna, mert "belebotlottak" a külsőségekbe. Egy üzenetbe, melyből akár még azt is sejteni lehet, hogy a helyi kisember, aki rendet akar lakhelyén, jól is teszi, ha mielőbb forrón óhajtani kezdi a "rendpárt" már-már felkent papjait. Juszt László növendékei a közszolgálati tévé segedelmével ilyen "összképet" is csomagoltak a kisemberek helyzetébe beleérezni igyekvő nézőbe - véljük, a legjobb jóindulattal.
Történt volt, hogy a stáb bekopogtatott a városi kapitányhoz is, aki hivatali szobájában adta a tájékoztatást, ott idézte a szabályokat és közölte: nem tud mint tenni a lakóház folyosóján estéről-estére féllegálisan meghúzódó fiatalember ellen. A kapitány mondandójával minden rendben is volt, a szabályokat betartó - a műsorban ismertető - hatósági tisztviselő azt tette, ami a kötelessége. Nem is a szavain, hanem a munkahelyén - a hivatali szobáján - sikerült meglepődnünk, mivel a berendezés mintha szótlanul is tudtunkra akarta adni egy üzenetet. Nekünk, tévé-nézőknek úgy tetszett, hogy az iroda "másról is" tájékoztatta a nagyérdeműt, s ezt úgy érte el, hogy látni engedett három zászlót. A rendezői jobb oldalon a nemzeti színűt, középen a rendőrség emblémájával ellátottat, balra pedig...
Hát ez az: vagy egy összecsavarodott amerikai, vagy egy szintén összecsavarodott árpádsávos lobogó fogalmaztatott meg kérdéseket a tévénézővel. Ha nem káprázik a szeme a felvétel szemlélőjének, akkor egy jelképet lát vajon? A nagytekintélyű pályatárs vagy nem vette észre ifjú növendékei mozijának e furcsaságát, vagy észrevette, de hagyta szótlanul, kommentálatlanul, s maga is üzent a "sorok között". Ha ugyanis nem amerikai volt az a bizonyos zászló - rosszul hajtogatva - egy magyar közhivatal kellős közepén, akkor egyáltalán nem biztos, hogy az üldözési mániája dolgozik csak az érzékeny tévénézőben, amikor eszébe jut: emlékeztetni akarják őt, e piros-fehér csíkos zászlóval is kifejezett ideológia nevében lőttek a Dunába ezreket 1944-ben, Budapestnél.
Meglehet, talán csak tesztelt a nagytekintélyű pályatárs: vajon akad-e a napi dolgokra, történésekre, a közélet hétköznapjaira figyelő politikus? Pártember, aki két esztendő múlva szavazatainkért könyörgő demokrataként jobbról, balról, vagy középről teszi tiszteletét nálunk, de addig is lát, hall, figyel és őrködik a közélet tisztaságán? Vagy egyszerűen csak dolgozik - tehát lát, hall és őrködik -, s "dolgozói minőségében" vesz észre közhivatalba nem illő jelképet?
Csak a tesztért - kamera, drága stáb nélkül - elég besétálni például egy-két boltba. Az áruházlánc egységeibe. Elég egy békés szombat délelőttön nem jobboldali napilapot kérni az újságárusításra is szakosodott lottózóban az észak-magyarországi nagyközségben. A szintén nem jobboldali ÉS-ért egyszerű, mezei olvasóként is érdemes volt kutakodni a hetilap megjelenésének napján az áruházlánc üzleteiben, ahol "láthatatlan" kezek szabályos tömböket formáltak az Élet és Irodalmakból úgy, hogy a köteget teljesen le lehetett fedni egy pontosan akkora újsággal, mint amekkora maga az ÉS. A "fedő" történetesen a jobboldal egyik hetilapja, amelyik lehet, hogy nem fogyott, de garantálta, hogy az alatta lévő ÉS-t sem vette észre senki.
A két napilapot más miatt nem lehetett eladni. A nagyközségben a lottózó alkalmazottja be is vallotta: "nem elfogytak ezek az újságok, hiszen nem is küldték a központból őket". Történt ez ott, ahol éppen az a valaki az országgyűlési képviselő, aki megyei elnök is lett, s akinek a frakciója egyetlen egy szavazatnyi többletre tett szert 2006 őszén. Aki mégis csak négyévenként lát, hall, figyel és őrködik a közélet tisztaságán, pedig állítólag a hétköznapokon is meg akarja őrizni a helyi lakosság normális értékítéletét, döntési helyzetét. Az övéihez közeli napilapokat azonban már csak azért sem olvashatják még véletlenszerűen sem a választókerületében, mert a terjesztés is pártosodni látszik - ellenzéki stílusban.
Tényleg ez történik: még a rendőrségre sem néznek be a politikacsinálók, a másik helyen pedig még annyit sem dolgoznak, hogy figyelemmel kísérjék, milyen szellemi kínálathoz, tájékozódási lehetőséghez jutnak hozzá az ott élők? A vidék politikája már most győzni látszik, pedig még lenne két év a legközelebbi választásokig. A nagytekintélyű pályatárs ifjú növendékeinek maholnap be sem kell lépniük irodákba, hogy üzeneteket mozizzanak, hiszen már a középületek is fel-, illetve át lesznek lobogózva? Maholnap az ÉS-sel, a Népszabival és a Népszavával is csak a sajtótörténészek foglalkoznak, hiszen előbb olvasó, aztán bevétel és szponzor nélkül maradnak? S egyáltalán: ki, kit és hol fog tudósítani 2010-ben azokról a bizonyos feltámadó, szavazatainkért könyörgő demokratákról, akik jobbról, balról, vagy középről teszik tiszteletüket nálunk, s ismét látni, hallani, figyelni és őrködni kezdenek a közélet tisztaságán? A válaszért aligha kell két évet várni...
