Botrányos sajtó, sajtóbotrányok címmel szervezett közös fórumot a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ). A fórum résztvevői keserűen nyilatkoztak a média belső viszonyairól és társadalmi környezetéről. Az Élet és Irodalom hetilap főszerkesztője úgy vélte, hogy a magyar sajtó akkor jár jól, ha magában keresi a hibát. A MÚOSZ elnöke szerint a "sajtó felelőssége" fogalom üres, csak az újságírók egyéni felelősségvállalásáról érdemes beszélni - olvasható az emasa.hu-n.
Olvasva az ott megjelent írást, valamint más lapok beszámolóját szép lassan megfogalmazom saját véleményem. Az újságírók ülnek saját elefáncsont-tornyukban (a szerkesztőségekben) és onnan akarják megváltoztatni a világot. A fővárosi kollégák nem mennek vidékre, más városok tollforgatói pedig a legritkább esetben hagyják el a településtáblát. Maradnak a sajtótájékoztatók, emailen küldött sajtóanyagok és a telefon.
Darvasi László író mondta egyszer egy felolvasó estjén, hogy az újságíró szinte mindent tud a riportalanyáról, akiről többször is cikkezett. Mikor született, hová járnak a gyermekei iskolába, mi a kedvenc étele. Egyetlen dolgot nem tud csak: hogyan is néz ki. És még csak nem is a telefonos interjú a legnagyobb bűnbak. Egyre jobban terjed - főleg a kormányzattal és állami hivatalok megkeresésekor - az emailen történő kommunikáció. Ahol a visszakérdezés, a reagálás szinte megszűnik létezni. Hiszen az újságíró örül, hogy kérdéseire pár nap alatt megjön a válasz. Majd bolond lesz újakat feltenni, hiszen a szerkesztő így is megrója a késlekedésért.
Mert ma már minden azonnal kell, hogy megjelenjen. Főleg az elektronikus alapú hírforrások megjelenése óta. És ez az azonnaliság a ma újságírójának halála. Hiszen az országban még mindig rengeteg téma "hever". Csak meg kell találni, le kell porolni, szét kell szedni és az olvasók szájízének megfelelően tálalni kell. Ehhez viszont idő kell, de épp ebből van a legkevesebb.Meg pénzből. Amiből sok tulajdonos minél kevesebbet akarnak kifizetni a megrendelt anyagért. Ezért cserébe pedig ritkán kapják a maximumot (itt számít a korábban említett egyéni felelősség). Az anyag megalkotójának sokszor csak az a célja, hogy meglegyen az elvárt betűszám. Ennek levét pedig az olvasó issza meg. Már ha akarja. Talán nem véletlen, hogy nem igazán népszerűek az újságírók.
