Kopátsy Sándor, történész-közgazdász, korunk egyik meghatározó gondolkodója a napokban töltötte be 97. születésnapját, de szelleme most is fiatalosan ragyog, ír, publikál, vitázik. A Piac & Profit alapítója, szerkesztő bizottsági tagjának életműve előtt legfrissebb írásával tisztelgünk.

Diákkorom óta meggyőződésem, hogy a megmaradt Magyarország lakói Trianon óta jobban élnek, mint ahogyan élnének az egész Kárpát Medencét uraló országban. Ez azért nem vált száz év alatt is köztudottá, mert senki nem mérte fel, hogy a jelenlegi nemzeti határok között hol jártak jobban a magyarok. A jelenlegi kormánypolitika ugyan igyekszik a határon túli magyar etnikumok érdekét szolgálni, de csak úgy, hogy a határon túl került magyarság őrizhesse meg a magyarságát akkor is, ha ez azt jelenti számukra, hogy vállalják nemcsak az etnikai elnyomatást, de a nagyobb szegénységet is. Az még senkinek nem jutott eszébe, vagy nem volt bátorsága hozzá, hogy feltárja a határainkon túlélő magyarok tényleges és várható szabadságát és jövőjét. A Kárpát-medencében élő magyarság sorsának alakulása

Trianon után száz évvel még mindig azon siránkozunk, hogy elveztettük az országunk kétharmadát, de azt még nem tártuk fel, hogy az ország húszmillió lakói, köztük a magyarok hol, hogyan jártak.  Egyértelműen a Burgenlandon élő magyarság járt nagyon jól. Jelenleg háromszor jobban élnek, mint a nyugat-dunántúli megyék magyar lakossága. Sopron ugyan a Trianoni Szerződés alapján Ausztriához került, de a lakosság többsége, élükön a Selmecbányáról oda menekült diákokkal, a Magyarországhoz maradásra szavazott. Ezért megkapta a leghűségesebb magyar város címet. Azt azonban elhallgatjuk, hogy az óta Bécsújhely háromszor gazdagabb lett, mint Sopron.

A Szlovákiához csatolt magyarság anyagi sorsa alig lett rosszabb, mind a Duna déli partján maradt magyaroké. Ők egy a Horthy-rendszernél sokkal demokratikusabb országban élhettek. Máig nem akad magyar történész, aki bevallaná, hogy a két háború közti Csehszlovákia magasan fölöttünk állt mind anyagi, mind politikai tekintetben. Azt is megélhettem, hogy a Benes-dekrétum alapján Baranyába települt magyarok az ottani falusi magyar lakosságánál jobban szerepeltek. Az önálló állammá vált Szlovákia ma is tartja velünk a versenyt, sőt ott az egy lakosra jutó jövedelem tíz százalékkal magasabb, annak ellenére, hogy Trianon előtt a lakosság többségét jelentő szlovákok a magyaroknál sokkal szegényebbek voltak.

A Tito vezette kommunista Jugoszlávia példás, soketnikumú ország lett, mind a Trianon előtti Magyarországhoz, mind a sztálinista Szovjetunióhoz képest. Ez a bolsevik ország sokat köszönhetett annak is, hogy a dolgozói számára a Nyugatnémet Szövetségi köztársaságban a lehetségesé vált a munkavállalás. Bácskában nem találkoztam a magyar etnikum elnyomásával eltekintve attól, hogy a második világháború után az ott élő magyarsággal durván leszámoltak a Horthy rendszerben történekért.

Romániához került a legnagyobb magyar etnikum, ami vitathatatlanul a megmaradt Magyarország mögött kullog. A Székelyföld, mint magyar ajkú enklávé máig megmaradt, de a jövője reménytelen. Ez akkor is tény, ha tilos bevallani. Még tilosabb az is elismerni, hogy a Trianon előtti Erdélyben a románok helyzete sokkal mostohább volt, mint jelenleg az ott maradt magyarságé. Máig nem akadt egyetlen magyar politikus és történész sem, aki ezt bevallaná. Erdélyben a szórvány-magyarság létszáma nagyon lecsökkent. Ezek jövője reménytelen, még akkor is, ha nem szegényebbek, mint a románok. Az Ukrajnához került a Kárpátalja mintegy 150 ezer magyarjának lakosságának a sorsa a legszomorúbb, de nemcsak a magyarságé, de Ukrajna egészé is.

A jelenlegi magyar kormány ezeket a tényeket nem veszi tudomásul, és megelégszik azzal, hogy osztogatja az elszakadt magyarság számára a kettős állampolgárságot. Olyant, ami nem ér semmit azoknak, akik az anyaországukhoz viszonyítva egyre nagyobb szegénységre vannak kárhoztatva.

Kopátsy Sándor - Kép: PP Archív

A gyermekvállalás támogatása.

Ha van a második világháború utáni az európai és benne a magyar történelemnek tanulsága, az hogy megállt a népszaporulat. Az osztálytársadalmak azért kényszerültek a lakosság többségének kizsákmányolására, az embert és vagyont pusztító háborúzásra és a tudásvágyunk üldözésére, mert a lakosság nem volt képes a gyermekvállalását csökkenteni. A termelő munkájából élő homo sapiens is olyan faj volt, aminek az ösztönös szaporasága a 25 éves várható életkor mellett biztosította a létszáma fenntartását. A gyűjtögetésről a termelésre tért fajunk várható életkora azonnal elkezdett hosszabbodni. Ennek következtében túlnépesedő fajjá váltunk. Nemrgiben megjelent könyvében (Sapiens - Az emberiség rövid története Animus Kiadó, 2018 ) Yuval Noah Harari meggyőzően bizonyítja, hogy a termelésre épült homo sapiens tízezer év alatt nemcsak a saját, de háziállatainak a létszámát is ezerszeresére növelte.  Azt azonban ő sem veti fel, hogy az osztálytársadalmakban élő ember még ennél is jobban szaporodott volna, ha nem lettek volna a többség nyomorát fokozó elvonások, nem lettek volna embert és vagyont pusztító háborúk, és nem üldözték volna a tudásvágyat. Ezek nélkül néhány generáció után a túlnépesedés szétrobbantotta volna az osztálytársadalmakat. Egyetlen társadalomtudósnak sem jutott az eszébe, mi lett volna, ha a lakosság többsége nincs kizsákmányolva, azaz éhezésre ítélve, ha nincsenek háborúk, és nem üldözik a tudásvágyat.

A Homo sapiens nemi ösztöne annyi utódot adott, amennyi eltartására a társadalom képtelen volt. A homo sapiens csak a jelenkorban és ma is csak az emberiség kisebb felében akkor lehetett az isten teremténye, Homo sapiens, amikor az utódlását nem az állati ösztöne, hanem a fajának érdeke szabályozza. Ezt csak a tudományos és technikai forradalom oldotta meg azzal, hogy az ember a nemi ösztöntől függetlenül dönthessem az utódvállalásról. A Homo sapiens szexuális tekintetben ösztönös állat maradt, amíg a létszámát nem az érdeke, hanem az ösztöne alakította. Ez csak a 20. század második felében szűnt meg az emberiség ötödét jelentő fejlett, puritán erkölcsű társadalmaiban és 1990 után Kínában (az erőszakos egygyerekes családmodellnek köszönhetően).

Mennyibe kerül a társadalomnak a munkaerő újratermelése?

Nehéz volna a közgazdaság tudományban nagyobb abszurdumot találni annál, hogy a legfontosabb termelési tényező, a munkaerő értékét, az újratermelési költségét soha nem vizsgálták, inkább úgy kezelték, mint a levegőt, amiből mindig több van, mint amennyit a társadalom igényel. Az osztálytársadalmak mintegy tízezer éve alatt mindig többel és jobb munkaerő jött létre, mint amennyit a társadalom hasznosítani tudott. Márpedig ennek az lett a következménye, hogy a keletkező munkaerőből spontán mindig több volt, mint amennyit a társadalmak igényeltek, hatékonyan foglalkoztatni tudtak.

A termelésre épült társadalom szinte azonnal felvetette a munkaerő feleslegének, a gazdaság által nem igényelt foglalkoztatását. Ezért azonnal jellemzővé váltak a közmunkák, a piramisok, a Kínai Nagy Csatorna, a katedrálisok építése, sőt hódító hadjáratok szervezése, a munkát tiltó ünnepek tartása. Egyetlen politikus és társadalomjobbító sem vetette fel, hogyan alakult volna a lakosság száma, ha nem működik a szervezett halálokozás, milyen következményei lettek volna annak, hogyha a lakosság nyomora kisebb, nincsenek háborúk, és nem nyomják el a tudásvágyat.

Ezért fogadtam örömmel, hogy az ötvenes években megjelent „A tőkés társadalom vagonigénye” címmel, Rácz Jenő és Bródy András könyve. Ebben illusztrálták, hogy az egy lakosra jutó teljesítmény érdekben nemcsak a többlet népességet kell felnevelni, hanem létre kell hozni az egy lakosra jutó vagyont is. Ez a könyv ugyan nem tért ki arra, amennyibe került a többlet lakosság felnevelése, de hangsúlyozta, hogy ez nem elég, mert az egy lakosra jutó vagyont is újra kell termelni. A társadalmak vagyonigénye azonban kultúrától függő, a fejlettségtől független.

Az említett Rácz – Bródy könyv nem említi az éghajlat szerepét – ennek abban a korban még nem tulajdonítottak nagy szerepet. A hosszú és hideg telek átélése nagy élelmiszer tartalékot, igényesebb lakást, fűtést, öltözködést igényel. Fajunk fejlődésében óriási hatása volt annak, hogy a magát termelőmunkával eltartó fajunk több munkával és vagyonnal képes volt védekezni a hideg ellen, de a tudományos és technikai forradalom előtt védetlennek bizonyult a meleg éghajlat negatív hatási ellen. Ezt csak a tudományos és technikai forradalom, a hűtés, és a légkondicionálás technikája oldotta meg. A jelenkor egyik fontos technikai változása a napelemekkel termelt energia. Ez megoldja a hőség elleni védekezést azzal, hogy a napütés vált a legolcsóbb és légszennyezést nem okozó energiatermelővé.

Egy dolgozó felnevelési költsége

A munkaerő képzettségének fokozása befektetés. Ennek érekében mind a társadalmak, mind a szülők nagy áldozatot vállalnak, elsősorban azért, mert a szellemi vagyon gyarapítása a leghatékonyabb felhalmozás. Az osztálytársadalmakban elegendő volt a lakosság írás és olvasás ismerete, magasabb képzettségre csak a politikai hatalom apparátusának volt szüksége. Az osztálytársadalmakban az egyetemi végzettség többségét a vallások klérusa, a felső közigazgatás, a magasabb szintű oktatás, és az az orvosok igényeltek. A tudományos és technikai forradalom azonban a termelő és szolgáltató ágazatokban is felső képzettséget igényel. Jelenleg az egyetemi oktatás elsősorban a gazdasági ágazatok káderigényét szolgálja.

A munkaképessé válás korhatára emiatt egyre jobban kitolódik. A jelenkor legnagyobb változása a jóléti társadalmakban a munkaerő csökkenése, minőségének gyarapodása, emiatt nő a társadalomra rótt költsége is. Az elmúlt ötven évben a költségek emelkedése miatt csak azok a társadalmak válhattak jólétivé, amelyekben az állami támogatás ellenére spontán lecsökkent a gyermekvállalás.

Ennek éppen az ellenkezőjét teszi jelenleg a magyar kormány, amikor a korábbinál nagyobb támogatást ad a további gyermeket vállalóknak. Nem nehéz megállapítani, hogy ennek hatására nőhet a gyermekvállalási kedv, de erősödik a kontraszelekciós hatás is. Már az első Fidesz kormány felismerte, hogy a gyermekvállalás számával arányos családi pótlék kontraszelekciót jelent, és ezért bevezette a gyermekvállalásnak az adókedvezménnyel való kiegészítést. Ezt a következő két baloldali kormány ugyan visszavonta, 2010 után azonban a Fidesz újra bevezette. A jelenleg elindított családtámogatás is csak kis korrekciót jelent. A becslésem szerint is csak a szülők alsó harmada válhat érdekeltté, a kontraszelekció csak megerősödött. A családok felső jövedelmi és iskolázottsági harmada továbbra sem vált érdekeltté az egynél több gyermek vállalásában.

A társadalomnak nem nagyobb számú, hanem nagyobb keresetű gyermek nevelése az érdeke. A gyermekvállalásnak nem a számát, hanem az értékét kell maximalizálni. Ezt a kínai egyetlen gyermekvállalást kikényszerítő rendszer igazolja. Kiderült, hogy az egy gyerekes családok sokkal nagyobb összeget, gondot, figyelmet fordítanak a gyermekük optimális felnevelésére, iskolázottságára, jobban vigyáznak az életére.

A Trianonban rosszul járt magyarokon kell segíteni.

A Romániában, és Ukrajnában maradt magyarság volt, és maradt Trianon legnagyobb vesztese. Azt gondolhattam, hogy a kettős magyar állampolgárság elsősorban nekik szól, hogy hazatelepülhessenek. Kiderült azonban, hogy a kettős állampolgársággal nem jár az anyaországba költözés joga.

Ezért azt javaslom, hogy e két országban élő és egyetemre készülő fiatalokat fogadjuk be, és biztosítsuk a diplomaszerzésüket. Ezzel évente körülbelül tízezerrel több egyetemi hallgató szerezhetne öt éven belül diplomát. A bolsevik rendszerben a harmadnyi gazdag ország ennél több népi kollégistát nevelt.  A kormánynak erkölcsi kötelessége volna a népi kollégiumok szellemnek feltámasztása a Trianon legnagyobb magyar veszteseinek felemelése. Tizedakkora költséggel tízszer nagyobb eredményt érhetnénk el, mint a családokat a több gyermek vállalásért jutalmazással. Ennek az akciónak még nagyobb sikere volna, ha a diplomát szerzett ukrajnai és erdélyi magyarok szülei is hazatelepülhetnének, ha a gyermekük megszerezte a diplomát. Azok ugyanis még legalább húsz évig munkaképesek.