Font uniós ütközetre készül?

Brüsszelben mire megértik, lereagálják, hogy nem EU-konform beavatkozásokkal operálunk kárenyhítési okokból, addigra mögöttünk lesz a vízözön.

A gabonahiány, továbbá az ennek következtében fellépő élelmiszer áremelkedések hatásáról rendkívüli szakbizottsági ülést kezdeményez a testület fideszes elnöke - adja hírül az MTI. Font Sándor most már nemcsak azt akarja megtárgyaltatni, hogy a még el nem szállított uniós intervenciós gabonakészleteket zárolja a magyar kormány a hazai állattenyésztők számára, hanem azt is, hogy a kormány által elvont mintegy 25 milliárd forint kerüljön be a mezőgazdasági kárenyhítési alapba.

Abban biztosan igaza van a képviselőnek, hogy kevesebb a gabona, mint tavaly meg tavalyelőtt - ezért is találtatik megannyi magtárban jókora mennyiségű intervenciós készlet -, de azt eddig még rajta kívül senki nem állította, hogy hiány is lenne. A kevesebb és a hiány nem egymást helyettesítő két fogalom.

Abban is igaza van a képviselőnek, hogy a hiányra hivatkozni egyet jelent a közfigyelem felkeltésével, s ha egy bizottsági elnök erre hivatkozva meg akarja védeni a drágulástól a fogyasztót, akkor - függetlenül az információ valóságtartalmától - temérdek jó pontot kaphat ő is, pártja is a választóktól.

Abban kiváltképp igaza van a bizottsági elnöknek, hogy a tavalyihoz képest is, hát még a 15-20 évvel ezelőttihez képest az állatállomány számottevően csökkent, falvak során lehet úgy keresztül autózni, hogy legelő marhával, avagy csak disznóól illattal sikerülne találkozni: az uniós intervenciós gabonakészleteket érdemes tehát zárolnia a magyar kormánynak a hazai állattenyésztők számára, ha megtaláljuk az ellátás, a hiány miatt bajba kerülő jószágokat.

Abban is igaza van a honatyának, hogy Brüsszel - ahol tárgyalást kezdeményeztet az unió illetékeseivel - messze van, s mire ott megértik, lereagálják, hogy nem EU-konform, sőt piacidegen beavatkozásokkal operálnak kárenyhítési okokból Magyarországon, addigra már, ha a Font-tervekre igent mondanak a honatyák, mögöttünk a vízözön. (Sajnos nem az, hanem az ellenkezője, a szárazság...)

A hírügynökségi jelentés azt is tartalmazza, hogy a képviselő felvállalhatónak, felvállalandónak gondolja az unióval való konfrontálódást. Ebben van, lesz leginkább igaza a bizottsági elnöknek: eredendően időjárási okokból is sikerrel sértenénk meg a piac kereslet-kínálat törvényét a mesterséges beavatkozással, s persze egy menetben a többi huszonhat uniós országot a közös szabályok felrúgásával. Kukoricára térdepelnünk azonban mégsem kell, hiszen az intervenciós tengerit jobb célokra utalja a Ház mezőgazdasági bizottsága, nem eladja, hanem megajándékozza vele saját magát - márpedig kicsit snassz ajándékot büntetési célokra felhasználni.

Véleményvezér

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.
Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje

Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje 

Mi toljuk a havat, Lölő pedig a hasát sütteti.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo