Minden szabályt, papírforma szerint betartunk egy napig, és ezzel olyan mértékben lelassítjuk az ügyintézést, ami felér egy sztrájkkal – a francia közigazgatásban néhány hónapja nem csak fenyegetőztek ezzel, de meg is tették. És valóban: a szabályok értelmetlen, merev alkalmazása felborította a normális menetrendet. A szabályok ugyanis nem arra valók, hogy korlátozzanak bennünket valamiben, hanem ellenkezőleg, hogy megvédjenek az anarchiától, a fejetlenségtől. Ezért a szabályokat nem szabad mereven alkalmazni, hanem mindig a célját tekintve. Ugye milyen egyszerű? Lenne!

A BKV néhány éve vezette be egyes járatokon, hogy nyolc óra után a busz vezetője csak az első ajtót nyitja ki, és így ellenőrzi a felszállók bérleteit és jegyeit. Csakhogy akadnak olyan járatok, ahol este nyolc után éppoly zsúfolt a jármű, mint előtte, így az, aki le szeretne szállni, csak igen nehezen képes átverekedni magát hátulról az első ajtóhoz. Nos, a kísérlet végül is azért bukott mert, mert néhány sofőr képtelen volt átlátni a szabály lényegét. Akkor se, és direkte nem nyitotta ki a hátsó ajtókat, amikor felszálló nem volt, sőt, akadt, aki a végállomásnál se. Ugyanők azonban oda se néztek a felszállókra, nem hogy a jegyeiket ellenőrizték volna. Amikor egyik-másik járművezetőnél megpróbáltam szóvá tenni, hogy az új szabály célja nem a leszállók akadályoztatása, hanem felszállók ellenőrzése, egyszerűen nem értette, mit akarok.

A napokban lejárt a személyi igazolványom és a bankkártyám, egyszerre. A banktól kaptam értesítést, hogy menjek be az újért, és mivel sürgősen szerettem volna hozzáférni a számlámon lévő pénzhez, be is mentem a fiókba. Az ügyintéző közölte, hogy lejárt személyire nem adhatja oda a bankkártyát. Több mint hatféle egyéb kártyával, irattal igazoltam, hogy én vagy én, nyugodtan ide adhatja a kártyát, nem és nem. Majd ha kicseréltettem a személyit! Szó szót követett, főnököt hívattunk és annak is a főnökét, mire sikerült megértetnem, hogy az ellenőrzés az én érdekemet kell, hogy szolgálja, megakadályozandó, hogy a bankkártyám idegen kézbe kerüljön. De miután húsz éve náluk vezettetem a számlámat, és a nálam lévő többi kártya, nevemre szóló irat egyértelműen bizonyítja a személyazonosságomat, nem tagadhatják meg tőlem a bankkártya kiadását, lejárt személyire sem. A történet csattanója: az ügyintéző figyelmeztetett, hogy hamarosan a másik kártyám is le fog járni, és bizony emlékezni fognak rám. Vagyis igazolvány nélkül megkapom az új kártyát, hiszen tudni fogják, hogy én, én vagyok? – kérdeztem naivan. Szó sincs róla. Lejárt igazolványra juszt se kapom meg a kártyát.

Építési engedélyt szerettem volna elintézni az önkormányzatnál…, akciós szolgáltatást igénybe venni a mobilszolgáltatónál…, egészségügyi igazolásokat elintézni a rendelőintézetben…, valamennyien tudunk példákat sorolni. Költői kérdés: csinálunk álproblémákat magunknak és egymásnak, amikor amúgy is van éppen elég valódi, megoldásra váró probléma? Egy kis rugalmasságot, könyörgöm, csak egy kis rugalmasságot kellene belevinni a hivatali ügyintézésbe (is)!