Érdekes beszélgetésbe keveredtem családtagjaimmal mégpedig az értékekrõl. Arról, hogy mi jelentett értéket régen, most, és vajon a tendenciát tekintve a jövõben. Meg, hogy ennek milyen kulcsfontosságú eszköze a média.

Régen egy festõ, akármilyen tehetséges volt, majdnem biztosan ismeretlenül és szegényen halt meg. Manapság egy csinos hölgy úgy dönt, hogy a testébõl kíván megélni és SZTÁR lesz belõle. Pornósztár! Aki Oscar-díjat is kaphat, persze Pornó-Oscart. Félreértés ne essék, nem lenézem e szakma jeles képviselõit, de hát mégis van különbség egy neves festõ és egy pornósztár között, nem? Vagy konzervatív vagyok? De ugyanilyen módon csodálom azt, hogy egy valóság-show szereplõ, aki pár hónapig bent lakik pár társával a villában, aztán hónapokig róla írnak a lapok, róla beszélnek az emberek.

És micsoda hírek!!! Leo fagyit mér, Pandora nem él szexuális életet, Milo becsapta Marcsit. Vagy korábban! Nóci majdnem leejtette mobiltelefonját!!! Bár nekem a csúcs az volt, amikor egy általam igen nagyra tartott színmûvészünk a színházi büfében kérte a büfést, hogy vegye Õt elõre, mert nagyon siet. A büfés válasza tömören ennyi volt: „Sajnos nem tehetem, tegnap még a Pongó mûvész úrral sem tettem kivételt!” Miért sztár a pornószínész? Egyáltalán miért színész? És miért mûvész Pongó? És miért gondolja bárki, hogy elõbbrevaló egy neves színmûvésznél? Miért torzult ez el így? Miért a média szabja értékeinket? Miért hisszük el, hogy a koenzimek, a bifidus esensis, az aktív részecskék, vagy a homogenizált light margarin az jó nekünk. Valószínüleg azért, mert ellustultunk. Nem fõzünk otthon tejberizst a gyereknek, hanem veszünk egy csokis tejberizst a kedvenc márkánktól, illetve helyesbítek, a reklámok által leginkább diktált márkánktól. Amit diktálnak, azt teszünk. Nem nézünk utána! Megtudja mondani bárki azt, hogy mi a jobb a Föld nevû bolygónk szempontjából, az hogy veszünk egy visszaváltható üveges üdítõt, amit mosószerrel kimosnak, majd a szennyet kiöntik, szállítanak, ami benzingõzt, szénmonoxidot termel, vagy a nem visszaválthatót, aminek az újratermelése termeli a káros anyagokat. Melyik jobb? Ha egy százalékunk meg tudja mondani, akkor sokat mondok! Én sem. Azt vesszük, amirõl elhitetik velünk, hogy jobb. Most eleve feltételeztem, hogy nem mindenki dönt csupán a takarékosság és a praktikusság miatt. Nem akarok szélmalomharcot folytatni e mesterségesen befolyásolt világunkban, de gondolkodásra késztet, hogy ha nem én termelem meg a saját élelmiszeremet, akkor mit etetnek velem, amikor azt írják, hogy E332, E167, E354. Lehet, hogy mérget??? Itt se mondanám, hogy 1% felett van, aki tudja! Én sem! Akkor mit tehetek? Mindössze annyit, hogy ha másokra vagyok utalva, akkor minél több információt összegyûjtök olyanoktól, akik nem érdekeltek a témában, ellenben értenek hozzá.

Én például mindig is jobban szerettem a vajat, mint a margarint, de ugye kényelmesebb ez utóbbi. Egyik kedves olvasónk küldött egy tanulmányt a margarinról. Én azt mondtam, ha a negyede igaz, az se semmi. És másnap kidobtam a margarinokat a hûtõmbõl. A tej gyermekkoromban életerõegészség volt, ma emészthetetlen és rákkeltõ. Errõl nincs információm sem, és nagyon szeretem, ezért errõl nem mondok le.

Ennyi S hadd búcsúzzam stílusosan a tévé idõjárásjelentésbõl vett idézettel: „A felhõk fölött mindig süt a nap!!!

Kreutz Zsolt
Willtord Magyarország