Védelmet kaphatnak a mezőgazdasági kisvállalkozók

Az Európai Bizottság fellép az élelmiszer-ellátási láncban alkalmazott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat ellen. Az intézkedés célja, hogy a mezőgazdasági és élelmiszeripari kis- és középvállalkozások nagyobb biztonságot élvezhessenek.

 

Az élelmiszerlánc kisebb szereplői, ideértve a mezőgazdasági termelőket is, jobban ki vannak téve üzleti partnereik által alkalmazott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatoknak.

Gyakran nincs sem megfelelő tárgyalási pozíciójuk, sem pedig alternatíváik a tekintetben, hogy miként juttassák el termékeiket a fogyasztókhoz. Ezért az Európai Parlament, valamint más tagállamok mellett Magyarország is felkérte a Bizottságot, hogy javaslatot tegyen a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok elleni uniós szintű intézkedésekre.

A betiltandó tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok között szerepelnek a romlandó termékek utáni késedelmes fizetés, a megrendelések utolsó pillanatban történő visszamondása, a szerződések egyoldalú vagy visszamenőleges hatályú módosítása, és a beszállítótól a megromlott áruért követelt díjak.

A következő gyakorlatok alkalmazására pedig csak akkor lenne lehetőség, ha erről a felek előzetesen egyértelműen megállapodtak: az eladatlan élelmiszerek visszaküldése a beszállítónak; a beszállítótól az élelmiszerellátási szerződés megkötéséért vagy fenntartásáért a vevő által követelt jutalék; a beszállítótól a vevő által értékesített élelmiszerek reklámozásáért vagy forgalmazásáért követelt hozzájárulások.

A műhús is GMO
Az állattenyésztés üvegházgáz-vonzata óriási, a hús iránti globális igény egyre nő. Egy amerikai cég húsmentes húspogácsát fejlesztett ki hamburgerhez, de génmódosított növényeket használ hozzá, ami szintén nem a zöldek kedvence. Az eljárás számos kérdést és kételyt is felvet.
A Bizottság javaslata értelmében a tagállamoknak ki kell nevezniük egy, az új szabályok végrehajtásáért felelős közigazgatási szervet. Bizonyított jogsértés esetén a felelős szerv hatásköre lesz, hogy arányos és visszatartó erejű szankciót foganatosítson.

Ez a végrehajtó szerv saját kezdeményezésre, illetve benyújtott panaszok alapján indíthat vizsgálatokat. A panaszos felek kérhetik a titoktartás és a névtelenség biztosítását.

Az irányelvjavaslatot a Bizottság egy hatásvizsgálattal együtt fogja a két társjogalkotó – az Európai Parlament és a tagállamok kormányait képviselő Tanács – elé terjeszteni.

(ec.europa.eu)

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo