Vásárlónak lenni Magyarországon: ilyen jó még sose volt

Egyre tudatosabbak, egyre jobb döntéseket hoznak, egyre inkább azt keresik, hogy élmény legyen vásárolni - idén először Magyarországon is elkészítette a KPMG azt a reprezentatív felmérést, amely az ügyfélélmény szempontjából rangsorolja nyolc iparág 50 szereplőjét. Hat kulcstényező mentén mérte fel a legnagyobb brandek fogyasztói megítélését a KPMG.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A magyar fogyasztók többségénél az ár, illetve az ár-érték viszonya az egyik legfontosabb szempont, ám a KPMG évek óta folyó kutatási eredményei alapján úgy tűnik, hogy a vásárlási élmény egyre inkább átveszi a döntés fő tényezőjét, kevésbé racionális síkra terelve a vásárlásokat – habár Magyarország még ennek az útnak az elején jár.

Hat kulcstényezővel kapcsolatban összesen háromezer embert kérdeztek, akiknek az elmúlt fél évben konkrét vásárlói, fogyasztói tapasztalatuk volt az adott cégekről, és további 30 ezer márkaértékelést gyűjtöttek online kérdőíveken idén tavasszal. A Customer Experience Excellence Report szempontjai a következők voltak:

  • legyen képes megszólítani a vásárlókat és tudjon érzelmeket kiváltani belőlük, jól ismerje az igényeiket,
  • legyen hiteles és bizalomgerjesztő,
  • teljesítse (túl) a vele szemben támasztott elvárásokat, hiszen csak akkor lesz elégedett a vevő, ha az ígért feltételek teljesülnek a vásárlás során,
  • vallja be, ha valami probléma van a termékével/szolgáltatásával és javítsa ki, hiszen minden rendszerben előfordulnak hibák, de ha az ügyfél azt látja, hogy őszintén bocsánatot kérnek tőle, akkor a vásárlás pozitív élmény maradhat,
  • fordítson kellő időt és energiát az ügyfeleire, gyorsan reagáljon, ne gördítsen felesleges és bürokratikus akadályokat a vevő elé,
  • legyen empatikus a fogyasztóival, hiszen az empatikus magatartásnál semmi sem erősíti jobban a kapcsolatot vevő és eladó között.
Hogyan teszteljünk vásárlói élményt?
Webhsop, vagy bármilyen más digitális szolgáltatás indításakor az egyik legfontosabb feladat a felhasználói élmény megtervezése. A Kosárérték.hu cikkében több tippet is ír arról, hogyan érdemes tesztelni egy webáruház fogyasztói élményét.
Amikor a vásárló kapcsolatba kerül egy márkával, nem csak hozzájut egy termékhez vagy szolgáltatáshoz, hanem benyomást szerez a márkáról, az üzletről, ahol vásárolt – ez az a benyomás, ami képes visszatérő vásárlóvá tenni vagy örökre elriasztani az először betérő vevőből. A kutatásban részt vevők azt mondták, a hitelesség kritikus szerepet játszik az ügyfélélmény kialakításában. Ahhoz, hogy megfeleljenek az ügyfelek elvárásainak az ígért áron, az ígért szolgáltatást kell nyújtaniuk – ezek azok a tényezők, melyeket egy első vásárlás során figyelembe vesznek a vevők.

Az adatok szerint a szórakoztatóipar kiegyensúlyozott pontszámokat szerzett, a vásárlók úgy értékelték, hogy a ranglistán álló piaci szereplőknél könnyen lehet vásárolni, egyszerű velük boldogulni.

A KPMG által összeállított 50-es listán 8 kategóriában keresték a legjobb ügyfélélményt nyújtókat: a kiskereskedelem, az élelmiszerüzletek, a pénzügyi szektor, a közlekedési cégek és szálláshelyek, a szórakoztatóipar, szabadidős szolgáltatások, az éttermek, gyorséttermek, a telekommunikáció, a logisztika és a közműszolgáltatások által nyújtott ügyfélélményeket. A szórakoztatóipar kategóriában a harmadik helyen a TicketPro, második helyen a Bónusz Brigád, első helyen pedig a Cinema City végzett.

Mobilos élmény: hogyan profitálhatnak ebből a cégek?
Mi kell a kiemelkedő mobilos élmény biztosításához? A Google új kutatása kimutatta, hogy ugyan a fogyasztók számára rendkívül fontos a mobilos weboldalak gyorsasága és használhatósága, a vállalkozásoknak nem sikerül teljesíteniük a fogyasztói elvárásokat. 316 európai kiskereskedelmi, utazási és pénzügyi céget hasonlítottak össze, hogy megtudják, mely területeken maradnak el a várakozásoktól a fogyasztói élmények.

Véleményvezér

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta

Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta 

Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.
Magyarország jobban teljesít, ja mégsem

Magyarország jobban teljesít, ja mégsem 

Valami újat kellene végre kitalálniuk a magyar országvezetőknek.
Milliós kórházvezetői fizetések, Hadházy Ákos felháborodott

Milliós kórházvezetői fizetések, Hadházy Ákos felháborodott 

Bérharc az egészségügyben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo