Van, amiből a kevés és a sok is egészségtelen

Mit kapcsol be elsőként egy fejlesztő, amikor beér az irodába? A kávéfőzőt. Ez az elcsépelt vicc valójában teljesen igaz, és nem csak a fejlesztőkre vonatkozik. Az első kávé után pedig igen gyakran jön egy második, és mire észbe kapunk, vacsoraidő van, és mindössze pár csésze kávé tartja bennünk a lelket.

Sok szó esik arról, hogy a fejlett nyugati társadalmakban mekkora a túlfogyasztás. Sokszor étkezésben sem tudjuk, hol a mérték (ld. keretes írásunkat). Ugyanakkor a munkanapokon sokszor valósággal éheztetik magukat a dolgozók, ami szintén nagyon-nagyon rossz ötlet.

Főleg a fiatalokra jellemző, hogy elfelejtenek enni, pedig ennek hosszú távon komoly egészségügyi következményei lehetnek, így komolyan kell venni, hogy a munkahelyen is időt szakítsunk a nyugodt és egészséges táplálkozásra. Az emberek jelentős része, ha be is tartja a napi étkezéseket a munkahelyén, kapkodva eszik rossz minőségű gyorsételeket. Ezért fontos, hogy ne az asztalunknál és lehetőleg ne is a sarki gyorsbüfében együnk munkanapokon.

Kép: Pexels

Otthon reggelizzünk

Sokaknak nincs étvágya reggelente, de valahol ez is szokás kérdése, a reggelizésre pedig kifejezetten érdemes rászokni. Egy tápláló, egészséges reggeli az otthon nyugalmában segít megőrizni az energiánkat. A reggelivel nincs sok tennivaló, gyümölcsök, joghurtok, müzlik és pirítósok is a nagyszerű választások közé tartoznak, de egy egészséges vacsora maradékával is sokkal jobban járunk, mint valamelyik franchise reggeli menüjével a munkába menet.

Igyunk sok vizet

Egy irodistának nincs szüksége annyi folyadékra, mint egy élsportolónak, de ettől még nem szabad megfeledkezni az elegendő folyadékbevitelről. A megfelelő vízfogyasztás segíti szervezetünk méregtelenítését, szabályozza az anyagcserét, és hozzájárul idegrendszerünk megfelelő működéséhez. Éhségérzetünk elnyomásában is segíthet az ivás, de ha nem muszáj, ne így kezeljük le az ebédidő okozta gyomorkorgást.

Igyunk kevesebb kávét

Ez magától értetődő. A kávé dehidratál, nagy mennyiségében egészségtelen, függőséget okoz, és az emberek szeretik nagy mennyiségben inni, és sok a kávéfüggő. Próbáljunk meg napi egy csésze kávénál maradni, és lehetőleg azt se rakjuk tele cukorral és tejszínnel. Kávé helyett igyunk vizet, valamint bátran próbálkozzunk meg a zöldtea-fogyasztással, illetve alkalmanként egy-egy szem szőlőcukor is segíthet szellemileg frissen maradni.

Ne faljunk be mindent egyszerre

Akár viszünk magunkkal ételt, akár rendelünk, nem érdemes mindent egyszerre megenni. Megterheli a gyomrot, és a legerősebbek sem menekülhetnek az ezzel járó „kajakóma” elől. Ha nem szeretnénk ebéd után álmossággal küzdeni, és figyelni akarunk az egészségünkre is, érdemes legalább kétfelé porciózni ebédünket, és a másik felét 2-3 órával később megenni.

Nem csak az lehet gond, ha nincs mit enni
A gazdasági fejlődésnek és növekvő átlagjövedelemnek köszönhetően az éhezés Európában és Közép-Ázsiában szinte teljesen eltűnt. Helyét az életszínvonal emelkedése, a változó vásárlási szokások miatt más egészségügyi problémák veszik át – olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) új jelentésében.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo