Szórta a bírságokat a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által idén kiszabott bírságok összege meghaladja a 2,2 milliárd forintot.

Egyebek között az elkülönített visszaélés-bejelentési rendszer, az aktív versenyfelügyelet, a határozott fellépés a technológiai óriáscégekkel szemben, a családok és a sérülékeny fogyasztói csoportok kiemelt védelme, a harc az infláció ellen és a gyors fúziókontroll jellemezte a GVH szakmai tevékenységét 2023-ban.

2,2 milliárd forintnyi bírságot szabtak ki (Fotó: Depositphotos)
2,2 milliárd forintnyi bírságot szabtak ki (Fotó: Depositphotos)

A GVH által július elseje óta működtetett online Árfigyelő rendszer pedig hozzájárult a piaci verseny élénkítéséhez - tették hozzá.

A közleményben Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a 2023-as évet összegezve úgy fogalmazott:

"a fair versenynek minden helyzetben van értelme. Így volt ez 2023-ban is, mely esztendő az infláció gyors letörésének az éveként vonul be a magyar gazdaság történelmébe. 2024 várhatóan a gazdasági növekedés helyreállításának az éve lesz, amikor szintén nagy jelentősége lesz a verseny védelmének. A fair verseny megőrzéséhez kíván hozzájárulni a nemzeti versenyhatóság 2024-ben is a Magyar Compliance Akadémia elindításával, mely egy beszélgetés-sorozat a gazdaság szereplőivel a jogszerűtlen magatartások megelőzésére és az edukációra helyezve a hangsúlyt".

A GVH panasz- és bejelentéskezelési rendszere keretében évek óta működteti az elkülönített visszaélés-bejelentési rendszert: 2023-ban 1300-nál is több panaszt és közel 100 bejelentést kezelt a nemzeti versenyhatóság.

A GVH 2023-ban is aktív versenyfelügyeleti tevékenységet végzett: az idén lezárult eljárásokban a GVH Versenytanácsa összesen több mint 2,2 milliárd forint bírságot szabott ki, az elmarasztalt cégek pedig ezen felül - a versenyhatósági vizsgálatok eredményeként - mintegy 250 millió forintos kompenzációt vállaltak a fogyasztók felé.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo