Szinte minden céget érint az új lízingstandard

Egyes kivételektől eltekintve minden lízingügyletet ki kell mutatniuk a mérlegükben a lízingbe vevőknek az új IFRS standard szerint. Ez a rendelkezés leginkább a jelenleg is jelentős operatív lízingállománnyal rendelkező vállalkozásokat érinti (ingatlanbérlők, továbbá ipari berendezéseket, gépeket és a gépjárműveket lízingelők).

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Kép: FreeDigitalPhotos.net/StuartMiles

Január 13-án a Nemzetközi Számviteli Standard Bizottság (IASB) megjelentette a lízingekről szóló új IFRS standardot. A korábbi, 2010-ben, illetve 2013-ban kiadott standardok gyakorlati megvalósításával kapcsolatban a bizottság több delegáló tagja is aggodalmainak adott hangot. Bár az új standard egy egységes modellt ír elő a lízingbe vevőknek az ügyletek mérlegben való megjelentetésére, az IASB számos, már eddig is létező koncepciót változatlan formában megtartott, miközben a rövid lejáratú lízingek és a kis értékű eszközlízingek eredményelszámolása vonatkozásában új kivételeket engedélyezett. Fontos megjegyezni, hogy a lízingbe adóknál az elszámolás szinte semmit nem változott az eddigi gyakorlathoz képest.

Bartha Zsuzsanna, az EY Magyarország Könyvvizsgálati Szolgáltatások üzletágának vezetője elmondta: „Az IASB az új standard gyakorlati nehézségeivel és költségvonzatával kapcsolatban hangoztatott több aggodalmat is figyelembe vett. Azonban, mivel a legtöbb lízinget az új standard szerint fogják a mérlegben kimutatni, a lízingbe vevőknek alaposabban meg kell majd nézniük, hogy adott tranzakció ténylegesen lízingnek minősül-e. A jelentős szolgáltatásokat is tartalmazó szerződések esetén ez különösen nagy körültekintést igénylő feladatnak bizonyulhat.”

A lízing projekt az IASB és az amerikai Pénzügyi Számviteli Standard Bizottság (FASB) közös munkája, így az új amerikai standard is nemsokára megjelenik. A két standard azonban nem egyezik, sőt számos helyen eltér egymástól, ami miatt az IFRS, illetve a US GAAP szerinti beszámolókban kimutatott lízingügyletek a továbbiakban valószínűleg kevésbé lesznek összehasonlíthatók, mint ma.

Alaposabban meg kell majd nézni, hogy a tranzakció tényleg lízingnek minősül-e
Maria Williams, az EY Magyarország Számviteli Tanácsadási Szolgáltatásokért felelős igazgatója kiemelte: „2019-től kezdve az új standard szinte minden Magyarországon működő céget érinteni fog, bár bizonyos feltételek teljesítése mellett a korábbi alkalmazás is megengedett. Számos cégnél az IFRS átvétele eleve jelentős időráfordítást és többlet erőforrást igényel, miközben – az IFRS hazai beszámolási célokra történő átvétele során – ezen új standard hatásait is figyelembe kell venniük.

Mivel a lízingbe vevőnél a legtöbb lízingügylet meg fog jelenni a mérlegben, a legfontosabb pénzügyi mutatók is változni fognak, mint például a tőkeszerkezet vagy a nettó hiteltartozás mutatója. Az elszámolási mód változásának az eredményre is hatása lesz, ami viszont az EBITDA-t is befolyásolja. Kiemelten fontos, hogy ezekkel a változásokkal és azok hatásaival minden érintett tisztában legyen” – tette hozzá az EY szakértője.

 

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo