Startupok figyelem! Indul az OTP nemzetközi programja

Az OTP Bank az innováció elkötelezett támogatójaként ötödik alkalommal indítja el nemzetközi startup együttműködési programját, az OTP Startup Booster Programot. A program keretében a bank az üzleti igények feltérképezésétől egészen a megoldás éles bevezetéséig kíséri a startupokat. Az OTP Bank a Csoport különböző területeit bevonva ezúttal is célorientált, üzleti fókuszú együttműködést, pilot projekteket tervez megvalósítani a sikeres pályázókkal. A már validált termékkel rendelkező, vagy intenzív növekedési (scaleup) fázisban lévő startupok jelentkezését március 7-től április 11-ig várja a hitelintézet.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Ötödik alkalommal hirdeti meg nemzetközi startup programját az OTP Bank. Az OTP Startup Booster Program sikeres pályázói számos előnyt élvezhetnek: a bankcsoporttal közös pilot projekt mellett szakmai workshopon vehetnek részt, belső és külső mentori támogatást kapnak, és számos networking lehetőséghez férnek hozzá.

Indul a Startup Booster Program (Forrás: depositphotos.com)

A csoportszintű programot koordináló OTP LAB a január elejétől február közepéig tartó előkészítő szakaszban több, mint 150 üzleti igényt, témát gyűjtött össze, amelyekre a későbbiekben kiválasztott startupokkal együttműködésben keresnek innovatív megoldásokat.

A korábbi években megszokott hagyományos pénzintézeti szerepkörhöz kapcsolódó témakategóriák mellett idén kiemelt szerepet kapnak az úgynevezett beyond banking, vagyis a klasszikus pénzügyi szolgáltatásokon túlmutató megoldások, illetve a fenntarthatóság, az ügyfelek és a bank környezettudatos mindennapjait segítő innovációk.

Az idei Startup Booster Programra az alábbi témakörökben várja a bank a startupok jelentkezését:

  • ügyfélélmény és ügyfélkiszolgálás
  • belső hatékonyság növelés
  • lakossági bankoláshoz kötődő termékspecifikus innovációk
  • vállalati bankoláshoz kötődő termékspecifikus innovációk
  • beyond banking és fenntarthatóság
  • a fenti kategóriákba nem sorolható, bankszektorhoz kötődő, teljesen újszerű megoldások.
A startupok kiválasztása idén is három lépcsőben történik: A jelentkezéshez ki kell tölteni az online elérhető pályázati űrlapot, majd a jelentkezők előszűrését követően a kiválasztott startupok online interjún találkozhatnak a szakterületek képviselőivel. A top 25-30 startup képviselőit az OTP Bank meghívja a Selection Days elnevezésű végső válogatóra, amelyet a tervek szerint idén Budapesten, az Akvárium Klubban rendeznek meg május végén, személyes részvétellel.

A startupokkal közös pilot időszak 2022. szeptember 5-én indul és november 25-ig tart. A november 30-ra tervezett online Demo Day-en a startupok lehetőséget kapnak arra, hogy a bankcsoport vezetése, befektetők, valamint számos hazai és nemzetközi nagyvállalat innovációs szakértői előtt mutassák be a három hónap alatt elért eredményeiket.

A Demo Day-t követően a legígéretesebb pilotokat bemutató startupok a 2023. január 1. és június 30. közötti rollout szakaszban megkezdhetik fejlesztéseik éles bevezetését az OTP Csoport valamely tagjában, egy hosszútávú partneri szerződés keretein belül.

A program részletei itt érhetők el.

Véleményvezér

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.
Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra

Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra 

Trump most Ukrajnára koncentrál majd.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo