Pénz-ügyes informatika - Ahol a bank és az IT találkozik

Egy bizonyos méret fölött kétféle cég létezik, az egyik technológiai, a másik pedig elavult. A bankokra ez fokozottan igaz, egyebek mellett a jogszabályi megfelelés és az ügyfélélményért folytatott verseny miatt. A bankok számára éppen ezért különösen fontos, hogy naprakész és innovatív legyen, mind a saját IT területük, mind az IT partnerük szempontjából. Az Erste élen jár a folyamatai digitalizációjában, amelynek egyik területén a Pont Systems-t választotta partneréül; erről az együttműködésről és iparági tapasztalataikról kérdezzük Bek-Balla Lászlót, az Erste digitális csatornákért és contact centerért felelős vezetőjét és Sándor Tibort, a Pont Systems üzletfejlesztési igazgatóját.

Az ERSTE elkötelezte magát a folyamatos digitális fejlődés mellett és nevet is adott neki. Miben más a ’George’, mint a többi bank digitális fejlesztése?

Bek-Balla László – A George egy szuperplatform: a már jól ismert internet- és mobilbanki szolgáltatásokon túl tanácsokkal, elemzésekkel segít a pénzügyi egészségünk megőrzésében, illetve  befektetéseinket és az új termékigényléseket is itt intézhetjük teljesen online.

Túl szeretnénk lépni azon, hogy csak a banki termékekhez adunk hozzáférést. A kutatásaink is azt igazolják, hogy az ügyfeleink ennél többre vágynak, a lehető legkevesebb ráfordítással a lehető legtöbbet szeretnék kihozni a pénzügyeikből. A George segítségével ehhez nem kell hatalmas megtakarítás és hozzá privát bankár: az ügyfeleinket az alkalmazáson keresztül figyelmeztetjük, ha lejár egy betétjük, ha szabadon befektethető egyenlegük van, vagy például, egy költési kategóriában szokatlanul sok a kiadásuk. A platform bevezetéssel párhuzamosan elérhetővé vált a George okosszámla is, amelynek havi díja igazodik a bankolási szokásainkhoz.

Mindezek mellett George alkalmazások gyűjtőhelye is. Így az ügyfeleink a saját felületünkön hozzáférhetnek harmadik fél által fejlesztett megoldásokhoz. Ennek keretében hamarosan például egy cseh fintech cég fejlesztése bekerül a portfóliónkba, amely a személyes tranzakciótörténetét alapul véve testre szabott kedvezményeket kínál a felhasználóknak.

Az innovatív fejlesztésekre hogyan reagálnak az ügyfelek? Hol tartanak a digitalizációban és a pandémia mit változtatott ezen a menetrenden?

Bek-Balla László – A 14 éves diáktól a 99 éves nyugdíjasig sokféle ügyfelünk van, nekik kell eldönteniük, hogy milyen banki teendőre éppen melyik csatorna a legkényelmesebb a számukra. Kirajzolódni látszik az a trend, hogy a tranzakcionális folyamatok egyre inkább a digitális csatornákra kerülnek át, a telefonos ügyfélszolgálat sok tekintetben ezt segíti, a fiókhálózat pedig egyre inkább a komplexebb pénzügyi döntésekhez kapcsolódó tanácsadás terepévé válik. Az ügyfeleink 60 százaléka kifejezetten aktív, 10 százalék pedig alkalmi digitális felhasználó. Én úgy látom, hogy ezeket a folyamatokat a vírushelyzet évekkel gyorsította fel. És persze vannak olyan fejlesztéseink, amelyek kifejezetten vírus-biztos megoldást nyújtanak, mint például a videóazonosítás.

Amely szintén a George része?

Bek-Balla László – Így van, de példa a rendszer flexibilitására, hogy ez a modult itthon készült, a Pont Systems közreműködésével. Kifejezetten figyelünk rá, hogy a helyi viszonyoknak leginkább megfelelő fejlesztéseket végezzünk.

Sándor Tibor – Méghozzá nem is a hagyományos módon, mert bár a Pont Systems-nek sok távoli, akár külföldi projektje van, a bankszektorban általában szoros együttműködésben dolgozunk az ügyfeleinkkel, most viszont – a vírus miatt – személyes találkozókra csak a projekt elején volt lehetőségünk.

A Pont Systems-hez hasonló céget milyen szerepet töltenek be a banki informatikában?

Bek-Balla László – A bécsi George csapatban közel 300 szakértő dolgozik, és itthon is közel járunk a százhoz. Az alapfunkciók fejlesztése természetesen házon belül zajlik, de azon a területen, ahol nem építettünk ki belső kompetenciát, vagy nagyobb kapacitásra van szükségünk, az okos döntés az, hogy megtaláljuk a legjobb partnereket.

A fent említett esetben például a Pont Systems szakértői segítségére is tudtunk támaszkodni a tervezésben, a fejlesztési folyamatban, tesztelésben és a finomhangolásban.

Hol találkozhatunk a Pont Systems fejlesztéseivel az Erste mellett?

Sándor Tibor – Idén 25 éves a Pont, és 18 éve vagyunk jelen a pénzügyi szektorban. Szinte minden magyarországi pénzintézetnek dolgoztunk már valamilyen területen, legyen szó fejlesztésről, rendszerintegrációról, tesztelésről, tanácsadásról, szervezésről vagy üzemeltetésről. Legfőképpen háttérrendszeri fejlesztések, operációs területet támogató megoldásaink vannak; az Erste-nél megvalósított videóazonosítási megoldásunk azért is külön fontos számunkra, mert ez a megoldás közvetlen ügyfélkapcsolatot kíván.

A hitelezési folyamatokat támogató workflow és dokumentum menedzsment alkalmazásaink több pénzintézetnél sok, esetenként 15 éve működnek, köszönhetően azoknak az időtálló, modern technológiáknak, amikkel dolgozunk.

A pénzügyi szektor mellett jelen vagyunk más ágazatokban, sőt országokban; 2013 óta Vietnámban és nem sokkal később Laoszban kezdtünk dolgozni, reményeink szerint a közeljövőben pedig Afrikában is felbukkanunk.

Mindkét részről felmerül a kérdés: milyen fejlesztések várhatóak a közeljövőben, lehet-e tudni a valamit a következő nagy dobásról? 

Bek-Balla László – A George fejlesztése sosem áll meg; a februári indulás óta öt új verziót adtunk ki új funkciókkal. Idén még sok előremutató fejlesztés várható: hamarosan jön például a Google Pay bevezetése, illetve egy mobilalkalmazáson belüli selfie-s (ún. nem valós idejű azonosítás) is, amiben a Pont Systems is fejleszt.

Sándor Tibor – Mi leginkább egyedi fejlesztéseket végzünk nagyvállalatoknak, így nálunk nem a mit a kérdés, hanem a hogyan és mikorra. Folyamatos vizsgáljuk a technológiai trendeket, ezekkel kapcsolatos képzéseket biztosítunk munkatársainknak minden szakértői területen, mint a fejlesztés, üzemeltetés, vagy akár kettőt egyesítő DevOPStesztelés területén. Ezáltal ha új igények merülnek fel partnereinknél, mi amennyire lehet, gyorsan, problémamentesen szállítjuk a kívánt megoldást.

Ha területeket kellene kiemelni, fejlesztési oldalról a microservices architektúra, konténerizáció és felhő alapú megoldások, valamint adatközpont kialakítás és menedzsment van a fókuszunkban.

Meggyőződésünk, hogy a professzionális IT partner hosszú távon nem költség, hanem megtakarítás. Akárcsak az Erste, mi is azon dolgozunk, hogy – a következő 25 évben is – segítsünk pénzt megtakarítani partnereinknek.

(x)

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo