Európában hol közösségi gazdálkodásnak, hol szerződéses gazdálkodásnak vagy szolidáris gazdálkodásnak hívják, de a filozófia mindenhol ugyanaz: a vidéki kistermelő akkor életképes, ha személyes kapcsolatot alakít ki a fogyasztóval. Az „áruért” a termelőhöz kell menni, vagy egy közeli városban kijelölt elosztópontra, adott napon. A gazdáknak nem kell néhány termény nagy mennyiségű előállítására összpontosítaniuk, fenntarthatják a változatosságot – állítja a Vidékfejlesztési Szaktanácsadók Országos Szövetsége. Miközben biztosított a megélhetésük, hozzájárulnak a fenntarthatóbb mezőgazdasági struktúra kialakításához is: elkerülhető a monokultúrás termelés, nincs szükség vegyszerekre, sem a GMO növények bevonására.

A közösségi gazdálkodás lehetővé teszi a veszteséges kisgazdaságok megmenekülését - Kép: MTI

Fogyasztó és termelő közösen viselik a felelősséget: a földtől és az időjárástól függően lesz hét, hogy a kosárban több lesz, lesz, hogy kevesebb. Az ilyen együttműködések lényege a partnerség, kevésbé a vevő–eladó reláció. A közösségi mezőgazdaságnak hosszabb távon sem célja a nagyüzemi termelés, sokkal inkább a korábban haszontalan földek művelésbe vonása, illetve a kisebb termelők – és így a falvak – fenntartása.

Előre fizet, frisset kap

A fogyasztók bevásárlókörökbe tömörülnek, és megkeresik az igényeiknek megfelelő termelőket, de sok helyen a kezdeményezést gazdák indítják el – magyarázza Perényi Zsófia, a Tudatos Vásárlók Egyesületének munkatársa. Utóbbi típuson belül itthon leginkább az úgynevezett dobozos rendszer működik: a gazda megtervezi, hogy mi kerül az előre rendelt csomagokba, és az ő felelőssége, hogy ezek megteljenek. A saját földje nyújtotta kínálat másokkal összefogva bővíthető. Pék, méztermelő, halász is tagja lehet a szövetkezetnek, és sajt vagy hús is kerülhet a kosárba az együttműködéstől függően. Mindezért cserébe a fogyasztók általában 1–3 hónapos, de van, ahol féléves szerződésben vállalják, hogy átveszik a terményeket. Az ár az éves fenntartási költségek és a tagok létszámának függvénye.

A közösségi termelésben leginkább a családi gazdaságok vesznek részt. Az előre rendezett eladásnak köszönhetően egyetlen kereskedelmi csatornán keresztül értékesítenek, se piacolás, se felvásárlókkal való küzdelem nem terheli őket. Állami támogatás sehol nem segíti ezt a gazdálkodási formát, a gazdák mégis az átlagnál magasabb jövedelemre tehetnek szert.

Ökotanya hat hektáron

Az idei az első nagy termelési éve az Alföldön működő Évkerék Ökotanyának. Az ott gazdálkodó fiatal házaspár jelenleg mintegy hetven családot lát el, fogyasztóikkal három hónapos szerződést kötnek. Az indulás előtti télen pontosan felmérték az igényeket és lehetőségeket.

– Áttekintettük a meglévő területünk termőképességét, az itt életképes helyi fajtákat, utánanéztünk, mennyi egy család átlagos fogyasztása – mondja Kiss-Kovács Orsolya, a kertészmérnök végzettségű pár hölgy tagja. Adatokat tudtak szerezni a francia AMAP-tól, a kistermelői mezőgazdaságot szolgáló szövetségtől is, így kiderült, egy hektár körülbelül negyven család igényeit képes kiszolgálni. Támogatást leginkább civil szervezetektől kaptak, de induló gazdálkodóként fiatal gazdáknak szóló támogatásra is pályáztak. A közösségépítésre helyezték a hangsúlyt, a helyi Waldorf iskola a fenntarthatóság iránt eleve elkötelezett szülői közösségére kezdték építeni vásárlókörüket. Később a közeli településeken szervezett fenntarthatósági filmklubot is tartottak, és rendszeresen frissítik blogjukat is. Növekedni akarnak, hogy a birtok ne csak kettejük megélhetését fedezze, ezért azt tervezik: összefognak a szomszédos családokkal.