Mit tehet az, aki kiesik a kata köréből?

Több lehetőségük is van azoknak a vállalkozóknak, akik szeptember 1-jétől már nem jogosultak a kisadózó vállalkozások tételes adójára. A törvénymódosítás több százezer hazai kisvállalkozó és -vállalkozás működését érinti, ezért az OTP Bank és a Bookkeepie összegyűjtötte további adózási lehetőségeiket. Emellett a hitelintézet – részben az érintettek támogatásaként – három évre elengedi az új Start számlát nyitó egyéni vállalkozók számlavezetési díját.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Becslések szerint közel 450 ezer vállalkozó választotta adójának megfizetésére a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), most sokuknak fel kell készülnie arra, hogy szeptember 1-jétől jelentősen leszűkül azok köre, akik továbbra is alkalmazhatják ezt az adózási formát.

(Fotó: Depositphotos)

A vállalkozási tevékenység folytatására számos lehetőség áll rendelkezésre, de fontos itt megjegyeznünk, hogy a megalapozott döntéshez elengedhetetlen az üzleti terv készítése és ez alapján szakértő bevonásával az egyes alternatívák adóvonzatának kiszámítása.

Az a kata körébe tartozó egyéni vállalkozó, aki továbbra is vállalkozóként szeretné folytatni tevékenységét az adózhat vállalkozói jövedelemadózással vagy a választhatja az átalányadózást.

Az átalányadózás évi 24 millió forint árbevételig, illetve kiskereskedelmi szolgáltatóként 120 millió forintig választható. Az átalányadó a vállalkozó bevételéből egy vélelmezett költséghányaddal számítható ki, az így kapott jövedelem után kell adót és járulékot fizetni a vállalkozás tevékenységétől függő arányban. Fontos, hogy aki a továbbiakban egyéni vállalkozóként, átalányadózással folytatná tevékenységét, erről október 31-ig nyilatkozhat, az adóhatóság augusztus 15-ig teszi közzé a bejelentés módját.

Az érintett vállalkozókra számos feladat hárul, azonban azt is figyelembe érdemes, sőt kell venniük, hogy rövid időn belül sokszorosára fog nőni azok száma, akik éppen könyvelőt keresnek, először talán csak tanácsadásra, később könyvelésre is. A kata hatálya alatt álló cégek esetén pedig a könyvvizsgálók, végelszámolók iránt fog drasztikusan megugrani a kereslet” – mondta Vizsy András, a Bookkeepie ügyvezetője.

A vállalkozói jövedelemadózásnak nincs bevételi értékhatára, tehát magasabb bevétel esetén az érintettek csak így folytathatják. Ez az adózási mód akkor lehet előnyösebb, mint az átalányadó, ha az egyéni vállalkozó által végzett tevékenységgel összefüggésben felmerülő tényleges (igazolt) költségek magasabbak, mint az átalányadózás során figyelembe vehető költséghányad.

Abban az esetben, ha az egyéni vállalkozó egyszemélyes Kft-ben folytatná tevékenységétfolytathatja társasági adózással vagy választhatja a kisvállalati adót.

kisvállalati adó (kiva) mértéke 2022-ben 10 százalék, alapját több tétel adja, mint a személyi jellegű kifizetések, vagy például a jóváhagyott osztalék összege. 50 fős létszám és 3 milliárd forint éves árbevétel alatt választható, és abban az esetben lehet előnyös, ha a vállalkozás bérköltsége meghaladja a nyereségét.

társasági adó, aminek mértéke 9 százalék, akkor lehet előnyösebb, mint a kiva, ha a vállalkozó osztalékra tart igényt, nem lesznek magasak a bérköltségei, vagy ha az első időszakban kicsi vagy negatív eredménnyel tervez. További különbség, hogy a kiva - amennyiben tervez személyi jellegű kifizetéssel a vállalkozás - mindenképp fizetendő, míg a társasági adót eredmény után kell fizetni.

A kata hatálya alá tartozó Bt-k, hasonlóan az egyszemélyes Kft-hez, folytathatják társasági adózással vagy szintén választhatják a kisvállalati adót, azonban áttérés esetén a nyitómérleget könyvvizsgálóval kell aláíratni.

Számlanyitási kedvezmény az OTP Banktól

Ahhoz, hogy a törvénymódosítás érintettjei könnyebben állhassanak át más adózási formákra, az OTP Bank számlanyitási kedvezményt hirdetett Start számlacsomagjában az egyéni vállalkozók számára.

„Sok vállalkozónak lesz szüksége rövid időn belül pénzforgalmi számlára a váltáshoz, ezért döntöttünk úgy, hogy támogatjuk az érintetteket és elengedjük az újonnan szerződő egyéni vállalkozók számára a számlavezetési díjat három évre. Ez az időszak elegendő lehet, hogy szembenézzenek az átmeneti nehézségekkel, és csökkenthessék költségeiket” – fogalmazott Dancsné Engler Bernadett, az OTP Bank Mikro- és Kisvállalkozói területének vezetője.

Segíthetnek-e a vállalkozók üzleti partnerei is?

A szeptember 1-vel életbe lépő változások áttételesen a kisadózó vállalkozások céges partnereit is érintik, hiszen, ha a korábban a kata körébe tartozó egyéni vállalkozó másik adózási formát választ, az a magasabb adóterhek mellett magasabb adminisztratív költségeket is jelent.

Megoldásként felmerülhet a munkaviszonyra való áttérés, amennyiben a partner által ellátott feladat mennyisége és időtartama ezt indokolttá teheti és opció lehet még az egyszerűsített foglalkoztatás (EFO) is. Utóbbi esetében a partnert magánszemélyként lehet tovább foglalkoztatni alkalmi, egyszerűsített munkaviszonyban, de havonta legfeljebb 15, évente pedig legfeljebb 90 napot dolgozhat ennek keretében (turisztikai vagy vendéglátóipari idénymunka esetén 120 napot).

Véleményvezér

Élve fejeztek le egy magyart az oroszok

Élve fejeztek le egy magyart az oroszok 

Miért hallgat a magyar kormány, amikor az oroszok gyilkolnak magyarokat?
A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára 

A munkavállalók a lábukkal szavaznak.
Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo