Milyen támogatásokat lehet szerezni K+F tevékenységre?

Magyarországon szerencsés helyzetben vannak a kutatás-fejlesztési („K+F”) tevékenységet végző vállalatok, hiszen számos ösztönző érhető el részükre adókedvezmények, hazai és európai uniós támogatások, juttatások formájában. A Deloitte gazdasági podcastjében ennek részleteiről beszéltek a cég szakértői.

A hazai forrásokon túl érdemes figyelni a közvetlen európai uniós támogatásokat és pályázatokat is, melyek szintén jelentős forrásokat biztosíthatnak a vállalkozások számára. Az egyes uniós pályázati körökben jelentős számú támogatás érhető el, nemcsak K+F, de innovációs területen is – utóbbiak esetén jellemzően kevésbé szigorú feltételrendszerrel. A Horizon Europe az Európai Unió legnagyobb kutatás-fejlesztési projekteket támogató programja, ahol széles körben elérhetőek a pályázati felhívások többek között az agrárium, digitalizáció, klímavédelem és egészségügy témakörében is. Emellett az Innovation Fund nevű innovációs alap is rendelkezésre áll, amely üvegházhatású gázok csökkentését célzó demonstrációs projekteket támogat, piacközeli projektek megvalósításának és új ipari technológiák használatának előremozdításának céljából. E támogatás esetében az elszámolható költségek akár 60 százaléka is elérhető vissza nem térítendő támogatás formájában, emellett a cégek önállóan is pályázhatnak, nemcsak konzorcium formájában (mint a Horizon Europe esetében).

 

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo