Milyen támogatásokat lehet szerezni K+F tevékenységre?

Magyarországon szerencsés helyzetben vannak a kutatás-fejlesztési („K+F”) tevékenységet végző vállalatok, hiszen számos ösztönző érhető el részükre adókedvezmények, hazai és európai uniós támogatások, juttatások formájában. A Deloitte gazdasági podcastjében ennek részleteiről beszéltek a cég szakértői.

Az adókedvezmények igénybevételéhez kapcsolódó kockázatok mérséklése miatt fontos annak megállapítása is, hogy pontosan mi minősül K+F tevékenységnek, melyre a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának („SZTNH”) K+F minősítési eljárásai adnak lehetőséget (projektminősítés, projektcsoport-minősítés, ill. szakértői véleménykérés). Ezek segítségével meghatározható, hogy egy adott tevékenység K+F-nek minősül-e (akár a kapcsolódó K+F típusok megállapításával), illetve az is, hogy azt saját tevékenységi körben végzi-e az adott cég (melynek alátámasztása szükséges egyes ösztönzőknél). Az SZTNH által kiadott projektminősítés jogerős határozatként köti az adóhivatalt, de a szakértői véleményben megfogalmazott minősítést is ezzel egyenértékűként kezeli a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, ill. az egyéb hatóságok.

Emellett az is előfordulhat, hogy az országok, fejlesztőközpontok közötti projektallokáció esetében lényeges kiválasztási szempont, hogy milyen kedvezmények érhetőek el az adott területen, országban. A hazai támogatások közül kiemelendő a költségvetési forrásból támogatott egyedi kormánydöntésen alapuló kutatás-fejlesztési támogatás („K+F EKD”), amely nagyvállalkozások számára egész évben elérhető. Szintén a hazai forrásokból érhetők el a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal („NKFIH”) által kezelt támogatások, melyek rendszeresen (pl.: évente) ismétlődve megjelenő pályázatok (pl.: az ún. Piaci KFI-kiírások).

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo