Ahogy azt a Piac&Profit is megírta korábban, az új Munka törvénykönyvének idén életbe lépett új szabálya (149.§) mely a távolléti díj szabályozásáról rendelkezik, nagy vitát gerjesztett. A lavina azt követően indult el, hogy munkavállalók tömegével jelezték: a megszokottnál több bért számfejtett munkáltatójuk. Az első reakció persze az elégedettség volt a dolgozók körében, hiszen kinek ne jönne jól néhány ezer vagy tízezer forint plusz, így, a karácsonyi kiköltekezés után, ám az örömbe rövidesen üröm vegyült, miután kiderült: a bőséges január árát egy szűk július vagy augusztus formájában fogják megfizetni – írja az RSM DTM blogja.
Regisztrált olvasóink itt pontosan megtalálják a törvény vonatkozó rendelkezéseit.
A törvényhozás szándéka egyértelműen az adminisztráció csökkentése volt, a szabályozás azonban felvet problémákat. Január 1-je óta ugyanis egy egyszerű osztószám segítségével kell kiszámítani a távolléti díj összegét, vagyis az alapbér egy órára eső összege mindig ugyanaz marad. Igen ám, de ez a kalkulációs metódus eltér a ledolgozott munkanapokra járó munkabér számításától. Míg szabadság esetén minden egyes napra külön ki kell számítani a távolléti díjat, mégpedig a havi bér 174-gyel való osztásával meghatározott órabér figyelembevételével, addig az egy ledolgozott munkanapra jutó bér úgy jön ki, hogy a havi alapbért el kell osztani a havi munkanapok számával. A következmény könnyen belátható: ha valaki szabadságra megy, abban a hónapban bizony biztosan nem visz haza ugyanakkora fizetést, mintha a teljes hónapot végigdolgozta volna. Vagy több, vagy kevesebb lesz a borítékban. (A számolást segítheti az RSM DTM kalkulátora.)
Ez pedig felborítja azt a korábbi években már stabilizálódott gyakorlatot, hogy hiába kap a törvény szerint az éves szabadság nagyobb részének kiadására a munkáltató szabad kezet, valójában azokon a területeken, ahol nincs általános üzem leállás, a munkavállaló határozza meg, hogy mikor szeretne szabadságra menni. A munkáltató szerepe jellemzően arra korlátozódik, hogy a munkavállalók egymás közötti szabadságbeosztását jóváhagyva biztosítsa a munka folyamatosságát. Minden munkavállaló gyakorlatilag kialakítja saját ritmusát, van, aki nyár elején, van, aki nyár közepén, és van, aki ősszel szeret inkább szabadságra menni. Ezen túlmenően vannak, akik esküsznek az egyben kivett három hét nyári szabadság jótékony hatásaira, és vannak, akik elaprózva, csak egy-egy hétre mennek pihenni.
Nem csak a munkavállalók aggódhatnak azonban a szabályozás problémái miatt, hanem a munkaadók is. A minimálbér védelmének elve miatt a munkavállaló nem kaphat a havi minimálbérnél kisebb összeget. Ez a joga nem sérülhet, vagyis a szabadság napjaira jutó bért – ha az előírt kalkulációs metódus miatt alacsonyabb lenne a minimálbérnél – a munkaadónak fel kell korrigálnia. Ez a munkaadó kötelessége. További csavar a történetben, hogy azokban a hónapokban pedig, amikor a munkavállalónak nagyobb fizetés jár, ezt a többletet a munkaadó nem veheti el a munkavállalótól, hiszen az a törvény szerint őt megillető bér – magyarázza Pentz Edina, az RSM DTM bérszámfejtési vezetője.
