Mennyit buknak a cégek a naív vezetők miatt?

Az éves leírási veszteség negyedét kerülhetnék el a cégtulajdonosok, ha alkalmazottaik tevékenységét rendszeresen ellenőriznék; 2008-ban a becsült 220 milliárd forintnyi leírási veszteség mintegy 25 százalékát okozta az alkalmazottak nemtörődömsége vagy szándékos tevékenysége - derül ki a Direktinfo Kft. elemzéséről szóló közleményből.

A Direktinfo szakemberei szerint több mint 50 milliárd forint érvényesíthetetlen követelés keletkezett tavaly az alkalmazottak figyelmetlensége, vagy éppen a tudatos, saját haszon szerzésére irányuló tevékenységük következményeként. Csatlós Csilla, a felmérést készítő társaság ügyvezető igazgatójának becslése szerint 30 milliárd körülire tehető a 2008-ban, a magyarországi cégeknél, belső munkatársak által, előre kitervelten okozott éves kár összege - áll a közleményben.

A Direktinfo szerint a vállalkozói mentalitás átalakulása még mindig nem érte el a kívánatos mértéket, a cégvezetők zöme naivan viszonyul az üzleti élet csapdáihoz: nem néznek utána partnereiknek, alkalmazottaiknak, nem ellenőrzik az értékesítési folyamatot, nem ügyelnek az árumozgás átlátható, naprakész adminisztrációjára.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo