Megnézik, mi lett a Spar ígéreteiből

Utóvizsgálat keretében vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. által vállalt kötelezettségek végrehajtását.

A kiskereskedelmi cég a versenyhivatal 2020 decemberében lezárult vizsgálatában a többi között azt vállalta, hogy új, regionális beszállítói rendszert alakít ki, növeli a magyar kistermelő beszállítók értékesítési lehetőségeit, emellett új munkahelyeket is teremt.

A folyamatban lévő eljárás során a GVH azt vizsgálja, hogy a Spar maradéktalanul és határidőben végrehajtotta-e a jóvátételi programban önként vállalt kötelezettségeit. 

Vizsgálja a versenyhivatal a Spar által vállalt kötelezettségek végrehajtását
Vizsgálja a versenyhivatal a Spar által vállalt kötelezettségek végrehajtását
Fotó: Depositphotos

A 2020 decemberében lezárult vizsgálat során a GVH feltárta, hogy a Spar jogsértő beszerzői gyakorlatot alakított ki, valamint visszaélt jelentős piaci erejével.

A versenyhivatal megállapította, hogy a Spar bónuszrendszere indokolatlanul és egyoldalúan írt elő díjakat a beszállítóknak azért, hogy termékeik a bolthálózat polcaira kerülhessenek.

A GVH Versenytanácsa a jogsértések megállapításán túl egy összetett, mintegy 1,7 milliárd forintos kötelezettségvállalási program végrehajtását rendelte el a cég számára az eljárás eredményeként. Ennek része volt teljesen új, korábban nem létező munkahelyek létesítése is.

A Spar vállalta, hogy hat regionális szállítói központot (Győr, Hódmezővásárhely, Nyíregyháza, Pécs, Székesfehérvár, Zalaegerszeg) alakít ki a magyar helyi kistermelő beszállítók értékesítési lehetőségeinek növelésére.

A cég vállalta, hogy a regionális rendszer 90 százalékban új mikro-, kis- és közepes méretű beszállítóknak juttat lehetőségeket, valamint a minőség-audit, a logisztika, a raktározás és a marketing területén is oktatással segíti a beszállítók tevékenységét.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo