Még az eladók diktálhatnak a cégértékesítésben

Bizonytalanságból egyre több, cégeladásból viszont kevesebb volt az idei év első nyolc hónapjában. Mindez azonban nem önmagában az ukrajnai háborúnak vagy a kedvezőtlen inflációs és energiahelyzetnek köszönhető. 2021 ugyanis nagyon erős év volt, amely a Covid–19 járvány enyhülésével sorra döntötte a rekordokat vásárlói érdeklődésben és a konkrét tranzakciók számában is, amit nehezen tudna most megismételni az M&A piac. A Mazars szakértője azonban úgy látja, még mindig eladói piacról beszélhetünk, ahol jó esélyei vannak azoknak, akik cégük eladásán vagy tőkebevonásban gondolkoznak.

Mint mondta, “jó időkben jellemzően azért várnak, mert meg vannak győződve, hogy »jövőre még többet fog érni a cég«. A nehezebb időkben pedig azért várnak mert bíznak a magyar állam védőhálójában, ha esetleg nagyon rosszra fordul a helyzet, és inkább majd az újabb gazdasági fellendülés után értékesítenék a cégüket. Csak ritkán fordul elő, hogy egy cégtulajdonos a gazdasági környezettől függetlenül, akár személyes okokból úgy dönt, hogy pénzzé teszi a több évtizedes munkáját és más célokra fókuszál a következő években.”

Fontos a vevőjelöltek versenyeztetése

A magyar gazdaság helyzete, vagy konkrétabban a forint árfolyama az M&A piacot jóval kevésbé befolyásolja, mint azt sokan várták. Sőt, azon cégek, amelyek exportra termelnek, még erősödni is tudtak a forint gyengélkedése miatt. Az árfolyam volatilitása igazán azoknak a vállalkozásoknak fáj, amelyeknek nagy az import kitettsége, de még ezek is lehetnek vonzóak a piacon, hiszen összességében nem a pillanatnyi jövedelmezőség az, ami a stratégiai befektetőket mozgatja.

Ennél sokkal lényegesebb, hogy ha valamit igazán befolyásolt az elmúlt egy év pénzpiaci és gazdasági bizonytalansága, az a vevőoldali óvatosság növekedése. A vevőkeresés, az átvilágítási folyamat összetettsége és az adás-vétel feltételeinek letárgyalása pedig egyáltalán nem triviális feladat ilyen környezetben – véli Gál Balázs, a Mazars szakértője.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo