Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) elemzésében 1017, legalább 10 főt foglalkoztató hazai vállalkozás rehabilitációs foglalkoztatással kapcsolatos tapasztalatait vizsgálta. Ebből derült ki, hogy a vállalkozások 33 százaléka foglalkoztat legalább egy fő megváltozott munkaképességű munkavállalót, legnagyobb arányban az 50–249 fős (62 százalék) és a több mint 250 fős (80 százalék) nagyvállalatok, a gazdasági ágazatokat tekintve pedig elsősorban a feldolgozóipari cégek (49 százalék).
Az, hogy adott vállalati kategóriában milyen gyakran fordul elő legalább egy fő rehabilitációs foglalkoztatása (vállalati szint), önmagában nem nyújt információt arról, hogy összességében mekkora létszámban, milyen arányban foglalkoztatnak megváltozott munkaképességű munkavállalókat a cégek (munkavállalói szint), azaz mennyire tekinthető rendszerszintűnek a rehabilitációs foglalkoztatás.
Eszerint a foglalkoztatottak mindösszesen 0,8 százaléka megváltozott munkaképességű: ez jelentősen alacsonyabb arányszám, mint amekkora a megváltozott munkaképességűek számából következne. A rehabilitációs foglalkoztatásban rejlő munkaerőpiaci tartalékot jelzi, hogy – a KSH adatai szerint – 2020. II. negyedévében a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási aránya 27,5 százalék volt, míg a nem megváltozott munkaképességűeké 77 százalék.
Jól látható, hogy a 26–49 fős cégeknél a legmagasabb (2,7 százalék), míg a 250 fő feletti nagyvállalatoknál a legalacsonyabb (0,7 százalék) az arányuk – értelemszerűen egy nagy cégnél ugyan nagyobb eséllyel lesz legalább egy fő megváltozott munkaképességű munkavállaló, ugyanakkor a kisebb vállalkozásoknál magasabb az összesített foglalkoztatotti létszámhoz viszonyított arányuk. Ez utóbbit az is magyarázhatja, hogy a munkaadó a foglalkozási rehabilitáció elősegítése érdekében rehabilitációs hozzájárulás fizetésére köteles, ha az általa foglalkoztatottak átlagos statisztikai állományi létszáma meghaladja a 25 főt, és az általa foglalkoztatott megváltozott munkaképességű személyek létszáma nem éri el ennek az 5 százalékát. Egy 26 fős cégnél ez a kötelező foglalkoztatási szint mindösszesen 1,3 fő, míg egy 250 fős cégnél már 13 fő, azaz a kisebb vállalkozások könnyebben elérhetik azt a foglalkoztatotti arányt, aminél már mentesülnek a rehabilitációs hozzájárulás alól.
A gazdasági ágazatokat tekintve a kereskedelemben (1,7 százalék) és a feldolgozóiparban (1,4 százalék) a legmagasabb, az egyéb szolgáltatások területén pedig a legalacsonyabb (0,4 százalék) a megváltozott munkaképességű munkavállalók összesített foglalkoztatotti létszámhoz viszonyított aránya. Tulajdonszerkezet alapján egyértelműen a külföldi (rész)tulajdonban lévő cégek azok, akik nagyobb arányban foglalkoztatják őket (1,4 százalék, szemben a 0,5 százalékkal).
Azok a cégek, melyek alkalmaznak legalább egy fő megváltozott munkaképességű munkavállalót, leginkább a társadalmi felelősségvállalást (67 százalék) és a rehabilitációs hozzájárulás megfizetése alóli mentességet (54 százalék) nevezték meg fontos motivációs tényezőnek a rehabilitációs foglalkoztatással kapcsolatban – előbbi a 250 főnél több munkavállalót foglalkoztató nagyvállalatoknál (71 százalék), míg utóbbi a 26–49 fős vállalkozásoknál (64 százalék) a leghangsúlyosabb tényező.
A jelenleg még egyetlen megváltozott munkaképességű munkavállalót sem foglalkoztató válaszadó cégek 44 százaléka vélekedik úgy, hogy a jövőben élne a rehabilitációs foglalkoztatás lehetőségével. Ezt azonban jelentősen hátráltathatja, hogy mindösszesen ezen cégek 4 százaléka rendelkezik megváltozott munkaképességű munkavállalók kiválasztására és foglalkoztatására kialakított belső eljárásrenddel.
Az összes válaszadó több mint fele szerint a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatása után járó adókedvezmény emelése (55 százalék), valamint a mentorálásra és a megfelelő munkakörülményekre nyújtott bér- és költségtámogatás (51 százalék) segítené elő leginkább azt, hogy a jelenleginél nagyobb mértékben vegyen részt a rehabilitációs foglalkoztatásban.
