Lendületbe lehet hozni a kkv-kat?

A tavalyi szerény növekedés után ismét romlott a kkv-k hangulata, 5 pontos csökkenés után a K&H kkv bizalmi index -15 ponton áll. Ennek oka, hogy a gazdaságpolitikára és a közterhek változására vonatkozó várakozások, valamint az uniós pályázati források elérhetőségének megítélése meghatározó mértékben romlott.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Kép: SXC

A bizalom romlása minden ágazatban és méretkategóriában megfigyelhető, de a legnagyobb visszaesés a kereskedelmi cégekre és a középvállalkozásokra jellemző. Az évtizedes kutatási tapasztalatok és a jelenlegi makrogazdasági környezetismeretében nem kizárt, hogy a vállalkozások öt év után ismét optimistán tekintsenek a jövőbe, azonban ez csak több terület együttes fejlődése, javulása esetén valósulhat meg.

(A fogyasztó várakozások sem fényesek.)

Az elmúlt 10 év legfontosabb tanulságai

„A K&H kkv bizalmi index tíz évvel ezelőtt azzal a céllal indult, hogy részleteiben megismerjük a hazai vállalkozások véleményét a gazdasági folyamatokról, a kormányzati gazdaságpolitika és a banki környezet alakulásáról. Az eredmények - amellett, hogy jól tükrözik a szektor várakozásait és a gazdasági helyzetüket meghatározó legfontosabb területek alakulását - számos esetben hozzájárultak a banki előrejelzések, stratégiák, döntések megalkotásához” – mondta el Németh László, a K&H Kkv marketing főosztályának vezetője a kutatás 10 éves eredményeit és a folytatás lehetséges irányait bemutató sajtótájékoztatón.

Az elmúlt tíz év eredményei alapján egyértelműen megállapítható, hogy a hazai vállalkozások helyzetét legnagyobb mértékben a vevői kapcsolatok, a kormányzati gazdaságpolitika, a közterhek változása, valamint a pénzügyi várakozások határozzák meg. Jól tükrözi ezt, hogy az index csúcspontjai a választásokat megelőző felfokozott várakozások idején, a kkv-kat érintő adókönnyítések esetén, és a makrogazdasági környezet javulása esetén történtek, míg a mélypontok, nagyobb visszaesések a nemzetközi vagy a hazai gazdasági környezet bizonytalanságai esetén voltak tapasztalhatók.

A versenytársak, a beszállítók, a vállalati hitelforrások és a banki szolgáltatások fontossága a kkv-k gazdasági helyzete szempontjából közepes jelentőségű, míg az uniós források elérhetősége és a munkaerőpiac változásai a legkevésbé meghatározó tényezők. Az eredmények arra is rávilágítottak, hogy néhány kivételtől eltekintve a fogyasztói és a kkv bizalmi indexek gyakorlatilag együtt mozognak.

Magasabb adókra számítanak a vállalatok
Visszafogott optimizmussal kezdik az idei évet a hazai nagyvállalatok. A cégek elsősorban saját helyzetüket illetően számítanak kedvező kilátásokra, míg a makrogazdasági környezet szempontjából inkább stagnálást várnak.
Idei várakozások

Az idei évet visszafogott várakozással indítják a hazai vállalkozások, hiszen egy éves szerény növekedés után a K&H kkv bizalmi index 5 pontot esett, ezzel -15 ponton áll. Ennek oka, hogy bár 2014 negyedik negyedévében több részindex, így a banki és a szállítói kapcsolatok megítélése is növekedett, azonban a gazdaságpolitikára és a közterhek változására vonatkozó várakozások, valamint az uniós pályázati források elérhetőségének megítélése meghatározó mértékben romlott. A legutóbbi eredmények szerint minden ágazatban és méretkategóriában csökkent a cégek bizalma, de a legnagyobb visszaesés a kereskedelmi cégek, illetve a középvállalkozások esetében figyelhető meg.

Merre tovább?

Az évtizedes kutatási tapasztalatot és a jelenlegi makrogazdasági környezetet is figyelembe véve több irány lehetséges ahhoz, hogy a vállalkozások öt év után ismét pozitív várakozásokkal tekintsenek a jövőbe. Annak hogy az index újból a pozitív tartományba kerülhessen, egyik lehetséges módja az lehet, ha az egyes részindexek elérik tavalyi maximum értékeiket. Ennek feltétele az, hogy a pénzügyek, a gazdaságpolitika, a közterhek, az eu-s pályázatok elérése, a versenyhelyzet és a monetáris politika megítélése is egyidejűleg tudjon javulni.

Egy másik lehetséges irányt az jelenthet, ha a piaci környezet javulása, tehát a vevői és a szállítói kapcsolatok, a pénzügyek, a munkaerőpiac és a versenyhelyzet nagymértékű javulása valósul meg. A harmadik irányvonalat a szabályozási és monetáris környezet pozitív változása, tehát a gazdaságpolitika és a közterhek várt változásának jelentős javulása jelenti, a banki kapcsolatok és a várt kamatkörnyezet előremozdulásával egyidejűleg. „A felvázolt három lehetőségből jól látható, hogy többféle módja is lehetséges annak, hogy a kkv-k bizalma ismét pozitívba forduljon. Azonban azt is fontos látni, hogy csakis több terület együttes fejlődése, javulása esetén valósulhat meg, hogy a szektor ismét lendületbe jöjjön” – emelte ki Németh László.

ROSSZABB LESZ, DE CSAK MÁSOKNAK?
Csökkent a vezérigazgatók optimizmusa a világgazdaság növekedésével kapcsolatban, ám saját vállalkozásukra vonatkozó kilátásaik stabilak maradtak a PwC nemzetközi vezérigazgató felmérésének eredményei szerint. Vagyis a válaszadók szerint csak mások buknak majd.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo