Ilyen könnyen vége a családi adókedvezménynek

Sok szülő év elején nyilatkozatot tesz a munkáltatója felé, hogy gyermeke után adókedvezményt kíván érvényesíteni. Azonban sok esetben elfelejtik, hogy ha a gyerek sikerrel teljesített az érettségi vizsgán, akkor a jogosultság megváltozik és ennek kellemetlen következményei lehetnek.

A vakáció sokak számára egyet jelent a munkaidő kezdetével – kép: SXC

Sajnos, azt már kevesen tudják, hogy a jogosultság akár év közben meg is szűnhet.  A változásról minden esetben értesíteni kell a munkáltatót, még az adóelőleg levonása, vagyis a bérelszámolás előtt. Ennek elmulasztása pedig kellemetlen meglepetéseket okozhat az év végi adóbevallás elkészítésekor – hívta fel a figyelmet hírlevelében a BDO Magyarország.

Mire kell figyelnie a szülőknek, ha a gyermekük leérettségizett?

Az érettségi megszerzésével a gyermekek tanulmányai lezárulnak a közoktatási intézményben és ezzel megszűnik a családi pótlékra való jogosultság. Erről a szülők júliusban kapnak egy határozatot a Kormányhivataltól.

A családi pótlékra való jogosultság megszűnésével a családi adókedvezmény jogosultság is megszűnik, hiszen főszabályként a családi kedvezmény (ideértve a Tbj. szerinti családi járulékkedvezményt is) egy-egy gyerek után addig jár a szülőnek, ameddig a gyermeke után családi pótlékra (nevelési ellátásra, illetve iskoláztatási támogatásra) jogosult.

Betegségre is jár adókedvezmény, így lehet igénybe venni
Sokan nem tudnak arról, hogy bizonyos veleszületett vagy szerzett betegségek, egészségkárosodások, fogyatékos állapotok után is jár személyi jövedelemadó-kedvezmény magánszemélyeknek, méghozzá alanyi jogon. E betegségek körét külön kormányrendelet szabályozza, ezért mindenképpen érdemes pontos felvilágosítást kérnünk a háziorvosunktól.
A családi adókedvezmény szabályai tavaly változtak: a részletekről itt olvashat!

Mit kell tennie a szülőnek?

Július hónapra vonatkozóan a szülő a munkáltatója felé a változásról nyilatkozatot tesz, mégpedig úgy, hogy az érettségizett gyermek már nem lesz sem kedvezményezett, sem eltartott (az eltartott minőségét nulla kóddal jelöli).

Mi történik abban az esetben, ha a gyermek továbbtanul?

Középfokú intézményben folytatja a tanulmányait (OKJ képzés, szakképzés)

Ebben az esetben szeptembertől ismét közoktatási intézmény nappali tagozatán folytat tanulmányokat, így annak a tanévnek a végéig jogosult a szülő a családi pótlékra, amely évben a gyermek betölti a 20. életévét. Családi adókedvezményre is eddig az ideig lesz jogosult.

A családi pótlék és az adókedvezmény nem jár automatikusan, azt ismételten igényelni kell az érintett gyermekre vonatkozóan!

A családi pótlék a Kormányhivataltól igényelhető, az igénylő laphoz csatolni kell a Kormányhivatal által előírt formanyomtatványt (iskolalátogatási igazolást) minden év szeptember 30-ig. Amennyiben az igényt szeptemberben nyújtják be, úgy visszamenőlegesen július-augusztusra is jár az összeg.

Fontos, hogy a családi pótlékot csak két hónapra visszamenőleg lehet igényelni!

A családi adókedvezményt a szülő szeptembertől kérheti a munkáltatójától (az eltartott minőségét egyes kóddal kell jelölni a nyilatkozaton). Az elmaradt két hónapra járó adókedvezmény (július-augusztus hónapokra) pedig az év végi adóelszámolás során érvényesíthető.

Felsőfokú intézményben folytatja a tanulmányait (egyetem, főiskola)

Az egyetemisták és főiskolások után nem jár családi pótlék, így nem jár családi adókedvezmény sem. Azonban, ha van a családban olyan kisebb gyermek, akire tekintettel még jogosult a szülő a családi pótlékra, akkor a felsőfokú tanulmányokat folytató gyermek a  családi pótlék összegének megállapításakor  a létszámba beszámít.

Családi pótlék igénylése esetén a létszámba beszámított gyermekek után járó családi pótlék különbözetet a hatóság az október hónapra járó családi pótlékkal egyidejűleg folyósítja. Ezt az összeget azonban csak akkor kaphatja meg a család, ha az egyetemista vagy főiskolás nem rendelkezik rendszeres jövedelemmel, és korábban nem szerzett diplomát. A támogatás igényléséhez szükséges hallgatói jogviszony igazolását október 15-ig kell majd benyújtani a Kormányhivatalhoz.

Amennyiben van a családban kisebb testvér, úgy a munkáltatóhoz ismét be lehet nyújtani szeptembertől egy családi adókedvezmény érvényesítéséről szóló nyilatkozatot. A nyilatkozaton a felsőoktatásban tanuló gyermek, mint eltartott kerül megjelölésre (az eltartott minőségét kettes kóddal kell jelölni).

Kétgyermekes családnál tehát, ha a nagyobbik gyermek leérettségizett és továbbtanul, akkor nem az egy gyermek után járó után járó 10 000 forintra, hanem a kétgyermekesek után járó 12 500 forintra jogosult a szülő. Háromgyerekeseknél pedig egy továbbtanuló és két kisebb testvér esetén nem a kétgyermekeseknek járó 25 000 forint jár, hanem a három gyerekesekre vonatkozó összeg csak két gyerekre tekintettel, vagyis 66 000 Ft.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo