Kipécézik a startupokat a befektetők

A befektetői pénzek túlnyomó része még mindig az ígéretes technológiai startupokba áramlik, az elmúlt negyedévben a kihelyezések csaknem nyolcvan százaléka az ebben a fázisban lévő cégekbe történt – derült ki a HVCA negyedéves jelentéséből.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kép: Pixabay

A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) 2016. második  negyedéves jelentése szerint április-június időszakban 59 vállalkozás részesült 7,9 milliárd forint összértékben magán-és kockázati tőke befektetésben Magyarországon. Ez az érték megegyezik a 2015-ös év negyedéves átlagával (8 milliárd forint), de magasabb, mint az 2016 első negyedévében befektetett összeg (3,8 milliárd forint). Ezt az időszakot – a befektetési időszak lezárulta miatt – egyértelműen a Jeremie-k dominálták; a 18 aktív befektető alapból 14 helyezett ki Jeremie-forrást a vizsgált időszakban.  Az átlagbefektetés összege 151 millió forint volt.

A befektetők – az előző negyedévekhez hasonlóan - 78%-ban startup fázisban lévő cégekbe fektettek (37 vállalkozás). 25 vállalat részesült minimum 100 millió forintban, míg az átlag befektetett összeg 151 millió forint volt.  A befektetések 18 alapkezelőhöz köthetőek, amelyek közel 80 százaléka Jeremie-forrásokat kezel.  Összehasonlításképpen; az előző, azaz 2016. első negyedévében 26 cég kapott 13 befektetőtől mindösszesen 3,8 milliárd forintot. Akkor az átlag befektetett összeg 154 millió forint volt.

A 18 aktív alapkezelő közül kettő több mint 1 milliárd forintot fektetett be ebben a negyedévben. Hasonlóan az elmúlt időszakhoz, most is sok befektető volt aktív, a 3 legnagyobb tranzakció a befektetések összegének 46 százalékát tette ki.  A teljes befektetett összeg 54 százaléka első körös befektetés volt – 2015-ben ez 90 százalékot tett ki –, a fennmaradó 46% pótlólagos forrásként érkezett a cégekhez. Ebből 12 % olyan vállalkozásoknak jutott, amelyek első körös befektetéseit az idei első negyedévben kapták, 18 százaléka azokhoz, amelyek tavaly, míg 16% olyan cégekhez, amelyek 2015 előtt jutottak először forráshoz.

Honnan lesz pénz a nagy ugráshoz?
Az NHP és a Jeremie-program kifutásával sem maradnak forrás nélkül a beruházni kívánó magyar cégek. Minden eddiginél több uniós forrás érkezik hazánkba, a kockázati befektetők sem tűnnek el, és a tőzsdén is érdemes körülnéznie a magyar kkv-knak – mondták el a szakértők a Piac & Profit által rendezett Cégvezetők Csúcstalálkozóján.
IT- és technológia

2016 Q2-ben az összes tőkebefektetés 63 százaléka irányult az üzleti és ipari szolgáltatások, valamint az IT & elektronika szektorba, és ezekbe az iparágakba egyenként, több mint 1 milliárd forint tőke jutott. Szinte mindegyik szektorba több pénzt került, mint az előző vagy esetenként 2015. utolsó negyedévében. A legnagyobb, ez idáig rekordösszegű befektetést az IT & elektronika vállalatok könyvelhették el. Három kiszállásról számol be a HVCA; az egyik az Euroventures-hez, a másik kettő a Széchenyi Tőkealap-kezelőhöz kapcsolódik.

„Ezek a folyamatok nagyjából előre láthatóak voltak, különös tekintettel a Jeremie alapkezelők kiemelkedő aktivitására, hiszen számukra 2016. május 31-vel zárult az aktív befektetési időszak” – mondta Ferke János, a HVCA elnökségi tagja. Hozzátette, hogy a következő időszakokban sok hazai alapnál a portfoliókezelésen lesz a fő hangsúly, amely megfigyelhető lesz a statisztikákban is. „A forráskihelyezésnek megvan a maga dinamikája, amelyben fontos tényező a hazai piacot jellemző zárt végű alapok aktuális életciklusa, amelyek egy részénél (Jeremie program) innentől kezdve nincs több kihelyezhető forrás. Az élet azonban nem áll meg, az alapkezelők a kiszállásokat/következő körös tőkebevonásokat készítik elő és - az esetleges új programokkal még nem számolva, - a Jeremie alapok egyre inkább eladói oldalon jelennek meg, míg az új befektetéseknél a más forrásból gazdálkodó alapok tranzakcióit fogjuk látni a közeljövőben. Fundamentálisan továbbra is van igény a portfoliócégek következő körös finanszírozására, hiszen nagymértékű az első körös befektetések aránya a bevételt illetve profitot nem termelő, induló szakaszban lévő (startup) vállalkozásokba” –tette hozzá.

A kérő, vagy menyasszony kezdeményezzen?
A stratégiai befektetők aktívan pásztázzák a piacot, hogy megtalálják a legmagasabb hozammal kecsegtető, illetve a legnagyobb nemzetközi sikerre esélyes projekteket, ám nem minden tőkepiaci szereplő szerzi így partnereit. A kockázati alapok konkrét vállalkozásokat nem keresnek meg tőkebefektetési ajánlattal. Megmutatjuk, miért.

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo