Keresletiből kínálati lett a magyar autópiac

A magyarországi újautó-piac szereplői számára a múlt év vége óta a fő kihívás már nem a gyártási kapacitások szűkössége, hanem a kereslet csökkenése - mondta a Peugeot márkaigazgatója.

Beszámolt arról, hogy az importőr P Automobil Import Kft.-vel szerződésben lévő Peugeot márkakereskedéseket nem ingatta meg a nehéz gazdasági környezet, takarékossággal, energetikai beruházásokkal racionalizálták megnövekedett költségeiket, így a 29 értékesítési pontból egyet sem kellett bezárni.

Bálint Zsófia reálisnak látja az idei évre 3800 jármű eladását Magyarországon. Ennek eléréséhez nagy reményt fűznek a most bevezetett 408-as modellhez, amellyel új piaci szegmensben jelenik meg a Peugeot. A modell plug-in hibrid, benzines, később pedig teljesen elektromos hajtással is kapható lesz. A puretech benzinmotoros változatot a későbbiekben a szentgotthárdi motorgyárban készült motorokkal is szerelik majd, ennek a motornak a gyártása az idén kezdődik meg ezen a helyszínen.

A Peugeot korábban bejelentett terve szerint 2023-ban gyártásában lendületet vesz az elektrifikáció, valamennyi modellje elérhető lesz hibrid vagy elektromos változatban, 2025-re pedig mindegyik személy- és teherautó modelljéből lesz tisztán elektromos. A márka 2030-tól csak elektromos járműveket fog értékesíteni az Európai Unióban, 2038-ra pedig karbonsemlegessé teszi tevékenységét. (MTI)

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo