Jobbkéz-szabály és rangsor az üzleti etikettben

Az etikettnek van néhány olyan vezérgondolata, alapelve, amelyet, ha ismerünk, számtalan kellemetlen helyzettől megóvhatjuk magunkat. Szakértőnk, dr. Erdős Zsuzsanna segítségével most bemutatunk néhány viselkedési alapszabályt.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az egyik ilyen a rangsorolás kérdése. Ha tudjuk, hogy az adott kultúrában és helyzetben mi a rangsorolás szabálya (ki van „kitüntetett helyzetben”, kit illet meg az elsőbbség), nem fordulhat elő velünk, hogy bárkit is megsértenénk. Ha bennünket illet meg az elsőbbség, és egy elegáns gesztussal ezt a pozíciót egy-egy helyzetben átengedjük a másik félnek, sokat tettünk azért, hogy megkedveljék a társaságunkat.

A rangsorolás alapelvét mindannyian tudjuk: A rangsorolás főszabálya szerint a nemet, a kort és a rangot, pozíciót kell figyelembe venni. Nő és férfi kapcsolatában a nő; azonos neműek között az idősebb; üzleti, hivatali hierarchia esetén a magasabb rangú a kitüntetett személy, akit a megkülönböztetett figyelem, az előzékenység megillet.

Természetesen bonyolítja a helyzetet, hogy arra is figyelemmel kell lenni, az adott élethelyzetben melyik szempont (nem, kor, rang) élvez elsőbbséget.

Nem mindegy, ki hova ül... Kép: Pixabay

A másik mindig megjelenő, „titkos” rendezőelv: a „jobbkéz-szabály”.

Számos esetben könnyen megoldhatunk egy-egy bonyolultnak tűnő helyzetet, ha tisztában vagyunk azzal, hogy az etikett (kevés kivételtől eltekintve, de annak is éppen a jobbkéz-szabály miatt van oka) a jobb oldalt preferálja, azt tekinti kezdőoldalnak vagy kitüntetett oldalnak.

Minden nagy üzlet egy beszélgetéssel kezdődik
A small talk kifejezésnek az angolban többrétegű jelentése van: rövid beszélgetés, könnyű csevegés; könnyed társalgás. Azonban, ha csak az egyik módon fordítanánk le, hiányérzetünk maradna, mert valójában, ahogy Debra Fine társalgási szakértő fogalmaz: a small talk minden beszélgetés első fogása.
Ennek oka valószínűleg abban a prózai tényben keresendő, hogy az emberiség többsége – a kutatások szerint 85 százaléka – jobbkezes.

Mi jelent a jobbkéz-szabály a gyakorlatban?

  • A diplomáciában szigorúan betartják, de a hétköznapjainkban is észrevehetjük: a házigazda jobbján van a kitüntetett hely. Érdekesség, hogy a tolmács – éppen ezért, hogy a legkisebb mértékben zavarja a beszélgetést – annak a balján ül, akinek fordít.
  • A diplomáciában, a tárgyalóasztalnál a főtárgyaló jobbján ül a rangban utána következő.
Azért jó ezt tudni, mert gyakran az üzleti életben sincs másként. A vezetőt követő – formális vagy informális hatalommal bíró – második személy tudatosan vagy öntudatlanul ezt a helyet foglalja el. A rangsorban harmadik a vezető balján szokott elhelyezkedni, a következő helyen rangsoroló pedig a második személy jobbján. Vagyis az ültetés „kottája”: jobb-bal, jobb-bal.)
  • Ha egy megbeszélést csak kettesben folytatunk, érdemes úgy alakítanunk a helyzetet, hogy a jobbunkon helyezkedjen el a beszélgetőtársunk, mert – a kutatások szerint – a jobb felől ülők együttműködőbbek.
  • Az autóban főszabályként, a jobb hátsó ülés a kitüntetett hely.
  • Az étkezéses alkalmak során az ültetés szintén követi a jobb-bal elvet. Ugyanakkor jó tudni, hogy az uraknak a jobbjukon ülő hölgynek illik elsősorban segíteniük, és a hölgy jó közérzetéről gondoskodniuk (pl.: a szék kihúzásával).
  • Az ünnepi étkezések során, az etikett szerint, a társalgás is úgy kezdődik, hogy először a jobbunkon ülővel társalgunk, majd a következő fogásnál a balunkon ülővel elegyedünk beszélgetésbe.
  • A felszolgálás során, ha tányéron érkezik az étel, azt a felszolgálók a jobbunkról helyezik elénk (svájci szerviz), ha tálcáról kell szednünk (francia szerviz), akkor a balunkon áll a felszolgáló. Jobbkezességünk okán így ügyesebben tudunk szedni.
  • Az üres tányérokat a jobbunkról veszi el a felszolgáló.
  • A kimért italokat éppen úgy a jobbunkról a jobbunkra helyezik, ahogyan bor töltését az adott vendég széke mögül jobb kézzel, jobbról töltik. (Úgy, hogy a bor címkéje végig látható maradjon.)
  • A pohárköszöntő során a jobb kezünkben tartjuk a poharat is, és úgy koccintunk, vagy emeljük a poharunkat.
  • Még a magukat kevésbé régimódinak valló úriemberek is tudják, hogy a hölgyeket a jobbjukon kísérik, és az esernyőt is a jobb kezükkel tartják a hölgy fölé. (Kivéve, valamilyen okból a hölgy biztonsága érdekében mást ésszerű tenni.)
  • A jobb kezünket nyújtjuk kézfogásra is.
  • A konferenciánkon a névtáblánkat a jobb oldalunkra kell tűznünk. A kézfogás során a kéz vonala vezeti a tekintetet, így bemutatkozáskor nem csak hallhatjuk, de el is olvashatjuk a másik nevét, ezért könnyebben meg is tudjuk jegyezni azt. (Érdekesség: A hölgyeknek a retiküljüket a bal kezükben vagy oldalukon kell tartaniuk, hogy szabad legyen a jobb kezük az üdvözlésre.)
… és igen, az első puszit is általában jobbról adjuk.

Szerző:

dr. Erdős Zsuzsanna

üzleti etikett tanácsadó és coach

www.erdosetikett.hu

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo