Így adózunk a karácsonyi ajándék után

Túl vagyunk az ünnepeken, örültünk az ajándékoknak, most azonban már a gyakorlati kérdésekkel is ideje foglalkozni. Összeszedtük, mikor, milyen és mennyi adót kell fizetnünk a céges ajándékok után.

Kép: PP-archív

Az üzleti partnereknek adott ajándékkal foglalkozó törvény szerint a juttató tevékenységével összefüggő üzleti kapcsolatok keretében adott ajándék, a személyi jövedelemadóról szóló törvény értelmében „egyes meghatározott juttatásnak” minősül. (Ez a kategória a 2015-ös cafeteriaszabályok változása szempontjából is igen fontos.)

Egyes meghatározott juttatás a legfeljebb évi három alkalommal a minimálbér 10 százalékát meg nem haladó értékű termék, szolgáltatás formájában – az erre vonatkozó nyilvántartás vezetése mellett – adott csekély értékű ajándék akkor, ha a juttatás olyan magánszemélynek történik, akinek a juttatótól az adóévben nem származik más jövedelme. Az előző ajándékjuttatások 1,19-szeres értéke után juttatóként 16 százalék személyi jövedelemadót és 27 százalék egészségügyi hozzájárulást kell fizetnünk.

Bármelyik ajándékjuttatást személyi jellegű egyéb ráfordításként kell könyvelni. Az üzleti ajándék a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek minősül a társasági adóról szóló törvény (Tao. tv.) 3. számú melléklet B/16. pont> szerint. Amennyiben azonban az ajándékozás nincs összefüggésben a cég vállalkozási, bevételszerző tevékenységével, annak értéke közterheivel együtt a társasági adó alapját növelő tétel

Az áfatörvény  szerint az adóalany abban a mértékben gyakorolhatja adólevonási jogát, amilyen mértékben – ilyen minőségében – a terméket adóköteles termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása érdekében használja, egyéb módon hasznosítja. Amennyiben tehát az adóalany a beszerzéskor még nem tudja, hogy a kérdéses terméket később ingyenesen fogja átadni, hanem azt eredetileg az adóköteles tevékenysége érdekében szerzi be, akkor megilleti az adólevonási jog.

Ezzel szemben ha az adóalany a termékeket eleve ajándékozás céljából szerezte be, nem élhet az adólevonási joggal. Amennyiben például egy cég édesipari termékeket értékesít, a készletre vásárolt édességeket  terhelő előzetesen felszámított adót levonhatja, még akkor is, ha utóbb azokból egy-egy kilót a dolgozóknak ajándékoz év végén a cég érdekében kifejtett munkavégzésük elismeréseként.

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo