Hogyan élhetik túl a mostani helyzetet a hazai nyomdai cégek?

Előre menekülve, agresszív fejlesztéssel, határozott beszerzési politikával nyerhetnek piacot maguknak ma Magyarországon a nyomdaipari kis- és középvállalkozások - derül ki az egyik legnagyobb, hazai alapítású tréningcég, a Comline Budapest összefoglalójából. Az iparág kkv-i hónapok óta szembesülnek újabb és újabb kihívásokkal, melyek sorában nem a jelenleg tetőző infláció hozza a legnagyobb problémát, hanem az ellátási lánc nehézségei, az ebből adódó hatalmas, szinte percenként változó árverseny. Az ingadozó piaci környezethez legalább olyan gyorsan adaptálható üzleti stratégia szükséges.

„Minden sikeres partnerünkre jellemző, hogy folyamatosan gyorsul a reakcióidejük, és agresszívan kiterjesztették a vadászterületüket határon túlra is. Semmit nem csinálnak rutinból, nagyítóval nézik az ügyféligényeket, szoros kommunikációval pontosítanak minden részletet, mert tökéletesen kell megérteni az ügyfelek igényeit ahhoz, hogy olyan árajánlatot tudjanak adni, amelyben minden szám sikeresen védhető és természetesen mind a két félnek meg is éri.” - egészítette ki Nagy Béla. Néhány hónap tréninget követően a határozott, életképes, adaptálható üzletszerzési stratégiákra fel tud készülni egy-egy értékesítési vezető és értékesítői csapata, akik messze ellenállóbbak lesznek ilyen folyamatosan változó, mondhatni válságos időkben is.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo