Hogyan csökkenti a fluktuációt egy szállítmányozással foglalkozó cég?

Munkaerő-piaci szempontból a cégek, vállalatok manapság vérzivataros időket élnek, hiszen itthon is egyre több iparágat sújt a munkaerőhiány. Egy szállítmányozással foglalkozó cégnél a munkaerőhiány komoly veszteséget jelent, hiszen egy álló kamion, aminek nincs vezetője, havi szinten akár egymillió forintos veszteséget is jelenthet a cégnek. Stratégia kell tehát, hogy egyrészt csökkentsék a fluktuációt, másrészt hosszú távon meg tudják tartani a tehetséges, szakképzett munkavállalóikat.

„Mi például háztól házig szállítjuk a sofőrjeinket, és a nap 24 órájában elérhetőséget biztosítunk számukra. A sofőrök jelenlegi élethelyzetét figyelembe véve, személyre szabottan határozzuk meg a munkarendet, amiben semmi nincs kőbe vésve, egyéni igények szerint, rugalmasan alakítható” – avatott be Pintér Gyula.

 

A szabadság jár – de milyen? Munkahelyválasztásnál az is fontos szempont, hogy a szabadság fogalmát miképpen értelmezik és alkalmazzák. Ha a szabadság időtartamára a gépkocsivezetőt nem illeti meg a fizetése, az cseppet sincs rendben! Hosszú távon olyan megoldást érdemes keresni, ahol a pihenés időszakát nem terheli lelkiismeret-furdalás, amiért az idő alatt a családfő nem keres pénzt a családi kasszába.

„Éppen ezért érdemes a kirívóan magas bérajánlatokat alaposabban is megvizsgálni, mert azok gyakran nem tartalmazzák a szabadság alatti fizetést. Emellett kedvező lehet az a lehetőség is, ha egy-egy elintézendő ügy miatt nem kell egy teljes szabadnapot kivenni, a munkáltató partner abban, hogy ezeket szükség esetén munkaidőben is el lehessen végezni” – ismertette a szakember.

Táppénz és biztosítások a nehezebb időkre Aki előre tervez, annak olyan eshetőségekre is gondolnia kell, hogy mi történik akkor, ha lebetegszik, időszakosan alkalmatlanná válik a munkavégzésre. Lényeges, hogy a táppénz olyan mértékű legyen, ami valóban segítséget jelent, és az sem elhanyagolható szempont, ha a munkavállaló a munkaadójára a bajban is számíthat, nem csak akkor, amikor problémamentesen végzi a feladatait.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo