Hiába születik meg az ötlet, az elképzelés, ami boldoggá tett bennünket, jövőképet adott, értelmet, hogy reggel felkeljünk és tegyünk valamit valamiért, mire meghívunk egy pályázatírót, vagy projektmenedzsert, olyan idegen lesz, és a végén már nem is szeretjük.
Miért is hívunk pályázatírót, projektmenedzsert? „Mert mások is így csinálják, ez a szokás, nekem ezt mondták mások, ők ezt jobban tudják, ők a szakértők". Tipikus, lassan már - már formalizált válaszok. Hát, ha így válaszoltunk, már vesztettünk is. Legfőképpen kontrollt, de emellett rengeteg belefektetett munkát, idegességet, és az álmunkat, hogy a projekt megvalósuljon.
Szerintem azért hívunk szakértőt, mert ért az adott témához, és csak ezzel foglalkozik. A mi időnkből nem telik még egy szakmát megtanulni, vagy a 24 órás napunkba 36 órányi feladatot belesűríteni. Neki van ideje, lehetősége, tudása a projektünk adminisztrációjával és minden velejárójával foglalkozni. Ugyanolyan szakemberről beszélünk, mint a pék, a fodrász, vagy a kőműves. De még ezektől is tekintsünk el! Azért hívjuk, hogy segítsen. Segítsen, azaz játsszon a mi csapatunkban, de mondja meg a szakmai véleményét, úgy, hogy dönthessünk, értsük a folyamatokat. Egyszóval legyen az erőforrásunk, a lehetőségünk, a kinyújtott karunk. Ha így gondolunk rá, akkor egyértelmű, hogy kontrollt gyakorlunk felette, és az egész projekt felett is.
Miért nem megy ez ilyen egyszerűen?
Elsődleges gond az, hogy a projektek végrehajtására és menedzselésére kialakított folyamatleírások, kézikönyvek, módszertanok (PRINCE II, Six Sigma, stb.) rendre elfelejtik a projekt-ötlet gazdáját, az embert, az ügyfelet, aki megálmodta, aki akarja azt. Hiába keressük meg az ötlethez a legjobb szakembert, ha az jól bevált módszertanával az első pillanattól fogva kockázat-elemez, szűk keresztmetszeteket old fel, optimalizál, hatékonyságot keres, időgörbéket rajzol. „Te jó ég! Hisz ez még valamikor játszótér-fejlesztés volt kisgyerekeknek, most meg már nem is értem".
Erre nyújthatnak megoldást a projekt mediációs technikák. Elgondolkoztunk már valaha a módszertani alapokon túl, hogy nemcsak a projekt, és annak végrehajtása létezik, hogy az a kis ötlet egy nagyobb egész, egy holonikus rendszer apró, de élhető darabja? Hogy a projekt az ötletgazda életéről, vágyairól szól? Mielőtt rádobáljuk a pályázati útmutató előírásait, a mögöttünk dolgozó szakembergárda back office adottságait, vagy kockázat-elemzünk, kicsit álljunk meg, és használjuk a projekt-mediációs tudásunkat. Tanácsadóként azzal kellene kezdenünk, hogy megdicsérjük az ügyfelet azért, amit kigondolt, azért mert bátor és bele akar vágni valamibe és még nekünk kellene hálásnak lenni, és köszönetet mondani azért, hogy életre hívott egy ötletet.
Persze ehhez is módszertan kell, és felkészültség. De megéri a projekt-mediációt alkalmazni, hisz a felszabadult ügyfél végig kontrollt tart a projekt-ötlet felett. Akar, ötletel, dolgozik, és működik. Úgy ahogy egy projekthez illik, úgy ahogy annak megvalósulnia kell.
A kontroll-vesztés őskáosza
Azt már mindannyian tudjuk, hogy ha van egy jó ötletünk, ahhoz az akaraton, és bátorságon túl általában pénz is kell, ehhez pedig pályázni kell, és projektmenedzselni. Megkeresünk hát egy pályázatírót, folyamat-optimalizálási menedzsert, vagy „teljesen mindegy hogy hívják, csak ne értsem" - szakembert, és általában véletlenszerűen, vagy azért, mert a „Józsi azt mondta jó lesz" alapon választunk egyet közülük. És itt el is kezdődnek a problémák. Ha ügyfélként úgy állunk hozzá az elképzelésünkhöz, mint édes gyermekünkhöz, akkor megtarthatjuk felette a kontrollt. Ha nem, akkor már vesztettünk is.
A jó út, hogy úgy keresünk meg egy szakembert, hogy segítsen nekünk, hajtsa végre az elképzelésünket, a miénket. Ne a jól bevált módszertanát, vagy korábban készített csak átcsomagolt pályázati formáját hozza, hanem készítsen projektet, és lehetőleg hozzon is vele pénzt a megvalósításához, de a mi elképzelésünk szerint. Amikor projektmenedzsert hívunk, átadjuk neki az ötletet, és mivel nem értjük, bizonytalankodunk, és félünk, már ő lesz a projekt-ötlet ura. Elkezdi a saját formájára gyúrni. Úgy ahogy megértette, úgy ahogy a bevált módszertanának kényelmes. Egyszerűen nem lesz ugyanaz a projekt-ötletből, mint mikor megszületett, hiába akarjuk. Hogy miért? Jön egy külsős ember, saját életképpel, saját felfogással, saját világról alkotott eszmékkel, és téveszmékkel. Valamit megért ugyan az ötletünkből, de lefordítja a saját nyelvére, a saját kompetenciáira, a módszertanára, eddigi tudására, ami biztosan eltér a miénktől. Így a végeredmény nem fog megfelelni a várakozásoknak. A szakember csak azzal foglalkozzon, ami a dolga, ne adjuk át neki a teljes életünk feletti kontrollt. Legyünk határozottak, és maximalisták, és ne engedjük a tudományos szakszavakkal megijeszteni magunkat. Mielőtt belevágunk a projekt megvalósításába, mondjuk el, hogy nekünk miért fontos, milyen szerepet tölt be az életünkben. Érezze a felelősségét.
És csak ezután jön a pályázat megvalósítása. Értsük meg, hogy mi kell hozzá, magyaráztassuk el, hogy mit, miért csinálunk, és lássuk benne a helyünket. Legfőképpen azt, hogy mi irányítunk. Ha így járunk el, akkor végig arról fog szólni a projekt, annak indokolása, költségvetése, cél -eszköz rendszere, amit akartunk, akarunk. Egyetlen jó recept tehát a kontroll megtartása. Ehhez nem kell képzett szakembernek, diplomatának, túsztárgyalónak lennünk. Elég csak hinnünk magunkban, az elképzelésünkben, és az ötletünkben, ami életünk fontos része, tehát mi magunk vagyunk.
Dr. Tari Béla
igazságügyi közvetítő
