Hivatalosan is kevés az eső

Kihirdette a belügyminiszter a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által kezdeményezett tartósan vízhiányos időszakot 2017. július 1-i kezdőnappal. Mindez azt is jelenti, hogy július 1-től visszavonásig a gazdálkodóknak nem kell vízkészletjárulékot (VKJ) fizetniük az öntözési, halgazdálkodási és rizstermelési vízhasználat vízmennyisége után az éghajlati anomáliák által okozott költségterhek mérséklése miatt.

Kihirdette a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által kezdeményezett tartósan vízhiányos időszak kezdetét Pintér Sándor belügyminiszter – áll a Magyar Közlöny június 30-án megjelent mellékletében. A vízgazdálkodásról szóló törvény alapján a mezőgazdasági művelésre használt talaj vízháztartási adatai és a hidrometeorológiai előrejelzések figyelembevételével az ország egész területén a tartósan vízhiányos időszak kezdete 2017. július 1. napjával állapították meg. Egyúttal a vízkészletjárulék kiszámításáról szóló rendelet szerint a 2017. június 17-től 2017. június 30-ig történt vízkivételekhez kapcsolódó vízkészletjárulék összegét 20 százalékkal csökkenteni kell.

Kép: MTI

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) korábban a biztonságos élelmiszertermelés fenntartása érdekében a vízhiányos időszak visszavonásig érvényes megállapítását kezdeményezte. A lépés a megelőző időszak csapadékhiányával magyarázható, amely miatt már akkor nagyjából 10-20 százalékkal kevesebb gabonatermést prognosztizáltak.

A meteorológiai előrejelzések alapján, hosszabb távon is száraz, meleg, csapadékmentes időszakot vártak, amely azóta be is igazoldódott. A kialakult helyzet fokozza az aszálykárokat, valamint a szabadtéri tűzesetek kockázatát. A NAK kezdeményezése megteremti a mezőgazdasági és halászati termelés vízzel, illetve öntözővízzel való térítésmentes kiszolgálását, ami az éghajlati anomáliák által okozott további termésátlag-csökkentésének megállítását, valamint az agrárium költségterheinek mérséklését szolgálja. A vízhiányos időszak alatt a gazdálkodóknak nem kell vízkészletjárulékot (VKJ) fizetniük az öntözési, halgazdálkodási és rizstermelési vízhasználat után.

Már krumpliból is stressztűrő kell
A szárazság a klímaváltozás egyik legsúlyosabb következménye, amely károsan hat a növénytermesztésre is. A növénynemesítők kiemelt célja ezért olyan fajták létrehozása, amelyek képesek elviselni a meleg, csapadékmentes időjárást is. Egy fiatal magyar kutató szárazság okozta stressztűrési kísérlete megoldást nyújthat a termelők számára, mivel 3 burgonyafajta esetében is kiemelkedő stressztoleranciát igazolt.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo