Hamarosan elindul a termelés a kaposvári török üveggyárban

A Sisecam kaposvári üveggyára a tervek szerint 2024 szeptemberében kezdi meg a termelést - közölte a török cég műszaki menedzsere a somogyi vármegyeszékhelyen szerdán.

Baris Özek, a Dogus helyettes projektmenedzsere elmondta, hogy a cégcsoportnak a kaposvári üveggyár az első magyarországi kivitelezői munkája, és "amennyire csak lehetséges", biztosítja, hogy abba kaposvári vállalkozások, helyi munkavállalók is bekapcsolódjanak.

A 300 vállalatból álló és 21 ezer embert foglalkoztató Dogus 1951 óta 30,1 milliárd dollár értékben valósított meg építőipari fejlesztéseket, köztük 250 nemzetstratégiai beruházást Törökországban, a Közel-Keleten, Észak-Afrikában és Európában - fűzte hozzá.

A cégcsoport portfóliója 1540 kilométer utat, 49 kilométer viaduktot, hidat, több mint 380 kilométer metró-, vasútvonalat és alagutat, továbbá 21 gátat és vízerőművet is magában foglal.

A Sisecam kaposvári üveggyárának építését 2021 júniusában jelentette be Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter az akkor 73 milliárd forint költséggel tervezett fejlesztésről azt mondta, ez az eddigi legnagyobb, török vállalat által végrehajtott beruházás Magyarországon, megvalósításához a kormány 12,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt.

(MTI)

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo