Hans Mascheket,Bécs közszolgálati alkalmazottját, kérelmére 2012. július 1-jei hatállyal nyugdíjazták. 2010. november 15. és 2012. június 30. között nem jelent meg munkahelyén. H. Maschek a 2010. november 15-étől december 31-ig tartó időszakban betegszabadságon volt. 2011. január 1-jétől a munkáltatójával kötött megállapodás értelmében nem jelenhetett meg munkahelyén, miközben munkabérét továbbra is megkapta.

Maschek nyugdíjba vonulását követően munkáltatójától a ki nem vett fizetett éves szabadság pénzbeli megváltásának kifizetését kérte, arra hivatkozva, hogy nem sokkal nyugdíjba vonulása előtt ismét megbetegedett. Munkáltatója a kérelmét arra hivatkozva utasította el, hogy Bécs város illetményszabályzata értelmében a munkavállaló, aki saját maga szünteti meg a munkaviszonyát – többek között mivel nyugdíjazását kérelmezi – nem jogosult az ilyen helyettesítő juttatásra.

Kép: PP

Jogunk van a szabadsághoz

Az Európai Bíróság ítéletében emlékeztet arra, hogy minden munkavállalót megillet legalább négy hét fizetett éves szabadság és ez a fizetett éves szabadsághoz való jog az uniós szociális jog különleges fontossággal bíró elve. E jog egészségi állapotától függetlenül minden munkavállalót megillet. Ha a munkaviszony megszűnik, és így a fizetett éves szabadság tényleges kivételére többé nincs lehetőség, annak megakadályozása érdekében, hogy e lehetőség hiánya miatt a munkavállaló számára teljes mértékben kizárt legyen, hogy a fizetett éves szabadsághoz való joggal – akár pénzbeli juttatás formájában – élhessen, az irányelv előírja, hogy a munkavállalónak joga van a pénzbeli helyettesítő juttatáshoz.

A Bíróság e tekintetben kifejti, hogy a munkaviszony megszűnésének oka nem bír jelentőséggel. Ennélfogva az a körülmény, hogy a munkavállaló a munkaviszonyt saját kezdeményezésére szünteti meg, semmilyen hatással nincs azon jogára, hogy azon fizetett éves szabadságokért, amelyeket munkaviszonyának megszűnése előtt nem tudott felhasználni, adott esetben pénzbeli juttatásban részesüljön.

Nincs kivétel

A Bíróság ez alapján megállapítja, hogy az irányelvvel ellentétes az olyan nemzeti jogszabály, mint Bécs város illetményszabályzata, amely megfosztja a ki nem vett fizetett éves szabadság pénzbeli megváltásához való jogtól azt a munkavállalót, akinek munkaviszonya nyugdíjazási kérelme folytán megszűnt, és aki e munkaviszony megszűnése előtt nem tudta felhasználni a fizetett éves szabadságát.

A Bíróság ezenkívül emlékeztet azon ítélkezési gyakorlatára, amelynek értelmében a munkavállaló a nyugdíjba vonulásakor jogosult a fizetett éves szabadság pénzbeli megváltására, amennyiben betegség miatt nem tudta felhasználni a fizetett éves szabadságát. A Bíróság hozzáteszi, hogy az éves szabadsághoz való jog kettős céllal rendelkezik, úgymint egyrészt annak a lehetővé tétele, hogy a munkavállaló kipihenhesse a munkaszerződése alapján rá háruló feladatok végrehajtását, másrészt pedig rendelkezésére álljon a kikapcsolódásra és szabad időtöltésre alkalmas idő.

Ezen éves szabadsághoz való jog hatékony érvényesülésének biztosítása érdekében a bíróság az alábbi elvet mondta ki: az a munkavállaló, akinek a munkaviszonya megszűnik és aki a munkáltatójával kötött megállapodás értelmében a nyugdíjazását megelőző meghatározott időszakban nem jelenhetett meg munkahelyén, miközben munkabérét továbbra is megkapta, nem jogosult adott esetben az ezen időszak alatt ki nem vett fizetett éves szabadság pénzbeli megváltására, kivéve, ha e jogosultságot betegség miatt nem tudta felhasználni.

Több lehet, kevesebb nem

A Bíróság egyebekben megjegyzi, hogy noha az irányelv célja, hogy a munkaidő megszervezése tekintetében a tagállamok által betartandó minimális biztonsági és egészségvédelmi követelményeket állapítson meg, a tagállamoknak lehetőségük van arra, hogy a munkavállalókra nézve kedvezőbb rendelkezéseket vezessenek be. Így az irányelvvel nem ellentétesek azok a belső rendelkezések, amelyek az irányelv által biztosított legalább négy hétnél hosszabb időtartamú, a nemzeti jogban meghatározott feltételek mellett igénybe vehető és megadható fizetett éves szabadságot írnak elő.

Következésképpen a tagállamok szabadon nyújthatnak a munkavállalók részére az irányelvben előírt négy hetes minimális fizetett éves szabadságnál nagyobb mértékű fizetett éves szabadságot. Ebben az esetben a tagállamok azon munkavállaló részére, aki betegségből kifolyólag nem tudta munkaviszonyának megszűnése előtt teljes mértékben felhasználni a fizetett éves többletszabadságát, ezen többletidőszakra vonatkozó pénzbeli helyettesítő juttatáshoz való jog biztosítását írhatják elő. Az e jog biztosítására vonatkozó feltételek meghatározása a tagállamok feladata.