Friss számok jöttek a lakásbiztosításokról

Az idei lakásbiztosítási kampányban ismét több százezer lakástulajdonos újította meg szerződését. Bár a kampány hivatalos statisztikáira még várni kell, a Groupama Biztosító addig is összegyűjtött néhány érdekes rekordot és adatot az elmúlt hónapról. A biztosító szakemberei arra is felhívják a figyelmet, hogy március 31-én csak a felmondási időszak ért véget, saját biztosítónknál egész évben aktualizálhatjuk a szerződésünket.

Bár a tavalyi kampányhoz képest mérsékeltebb volt az érdeklődés, márciusban így is mintegy négyszer-ötször több ügyfél kereste meg a társaságot lakásbiztosításokkal kapcsolatban, mint egy „átlagos” hónapban. Különösen a hónap vége bizonyult aktívnak, az utolsó hét napban két-háromszorosára nőtt a szerződéskötések és a felmondások száma a kampány első hetéhez képest. A felmondott szerződések április 30-án szűnnek meg, ezért május 1-jéig még véglegesíteni tudják az új biztosításukat azok is, akik ezt még nem tették meg.

A cég saját tapasztalatai szerint a kampányban sokan azt tartották szem előtt, hogy megemeljék szerződésük biztosítási összegét. Az adatok alapján az ügyfelek egy komolyabb káresemény esetén átlagosan 22 százalékkal magasabb kártérítési összeget kapnának új szerződésüknek köszönhetően. A legtöbben Budapesten, majd Kecskeméten és Székesfehérváron módosították a meglévő biztosításukat. A három legaktívabb településen kötött szerződések az összes Groupama Biztosítónál aktualizált biztosítás 17 százalékát tették ki a kampány időszaka alatt.

Talán nem meglepő, hogy a 40 és 60 év közötti korosztály mozdult meg leginkább az elmúlt hetekben, de tavalyhoz képest jóval aktívabb volt a 40 év alattiak tábora is, 14 százalékra nőtt részvételük a szerződésüket átvizsgálók között.

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo