Fokozódik a verseny a munkaerőért

Egyre intenzívebb verseny indult a munkaerőért Magyarországon - mondta Simon Attila, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára a Piac & Profit, valamint és a BKIK Munkaerő - 2017 címmel rendezett konferenciáján.

Kifejtette: a magyar munkaerőpiacot a munkaerő iránti kereslet és kínálat egyensúlytalansága jellemzi, a hiány többnyire egyes ágazatokat érint, miközben munkaerőtartalék elsősorban Magyarország keleti és dél-nyugati részén van. (A részletekért ld. keretes írásunkat.) A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány erőteljesebben segíti a munkaerő mobilitást 2017 januártól emelték a munkába járás és a lakhatás támogatását.

Egyre súlyosabb a hiánybetegség
Új jelenség a magyar gazdaságban a munkaerőpiac „kiszáradása”: miközben történelmi mélységbe süllyedt a munkanélküliségi ráta, s csúcsra jár a foglalkoztatottság, addig soha nem látott mértékű Magyarországon a szakemberhiány.
Simon Attila kitért arra, hogy az utóbbi időben az üres álláshelyek száma nagyobb arányban növekedett a versenyszférában, mint a költségvetésiben, a hiány pedig a versenyszférában leginkább az IT-szektort és a feldolgozóipart érinti. Fontosnak nevezte a helyettes államtitkár a munkaerő utánpótlás érdekében a szakképzés minőségi fejlesztését, az élethosszig tartó tanulás kiterjesztését egyre több ágazatra.

Simon Attila kiemelte, a kormány továbbra is segíti, hogy a közfoglalkoztatottak közül minél többen a versenyszférában kapjanak állást, számításuk szerint a mostani 230-250 ezer közfoglalkoztatott közül 50-80 ezret lehetne némi segítséggel tartósan az elsődleges munkaerőpiacra juttatni. (A Policy Agenda elemezése szerint leépíteni sem egyszerű a programot, káros hatásai ellenére sem.) A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány különböző programokkal segíti a fiatalok foglalkoztatását, a fiatalok vállalkozóvá válását, a rugalmas foglalkoztatás terjedését.

A konferencián Simon Attila felhívta a figyelmet arra, hogy a szaktárca is megjelenteti 2017. március 31-éig a 2020-ig szóló uniós fejlesztési program munkaerőpiaci pályázati felhívásait.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo