Fejlesztés nélkül lecsap a konkurencia

Pár éve még nem is létezett, mára egyre népszerűbb termék a dobozos, nagy kiszerelésű gyümölcslé. Hiába viszonylag új termékről van szó, fejleszteni folyamatosan muszáj.

Polgár Károly hat éve foglalkozik gyümölcslékészítéssel. Az első négy évben egy másik üzemmel közösen állította elő a termékeit, aztán átállt a teljesen saját gyártásra. Nagy lépés volt ez a vállalkozás életében, de még mindig fejleszteni szeretne. Pedig már így sem kicsi a géppark, amire szükség van a Csíkvándi nektár készítőinek.

Kép:Flickr

- Ha mindent beleszámolunk, 10-12 géppel dolgozunk, hiszen minden munkafolyamathoz külön masina szükséges, és persze egyes munkafázisokban az sem mindegy, hogy melyik gyümölcshöz melyiket használjuk. A feldolgozást megelőzi a szüretelés és a mosás. A csonthéjasakat ezután ki kell magozni, majd pürésíteni. A többit pedig csutkával együtt péppé daráljuk. A nem fogyasztható gyümölcsrészeket egy szalagprés kiszedi, hogy ne kerüljenek be a késztermékbe. A héj, a csutka, a mag, tehát a száraz rész körülbelül a gyümölcs egyharmada. A pépeket egy csőrendszeren keresztül továbbítjuk a pasztőrözőbe, majd a levet dobozoljuk. A gépeink összértéke meghaladja a 70 millió forintot.

Milyen anyagi ráfordítást követelt az indulás? Milyen pályázati lehetőségeket vett igénybe?

Sajnos azt kell mondanom, hogy Magyarországon nagyon nehéz a pályázatokon való részvétel. Ahelyett, hogy segítenék a vállalkozókat, úgy érzem, hogy a legkisebb hibákért is büntetnek. Két évvel ezelőtt jártam úgy, hogy az általam megvásárolni kívánt pasztörizáló gép még nem létezett hivatalosan, mert még nem engedélyezték, így nem is szerepelt a katalógusban. Egy másik gép gyártását pedig 2013-ban már befejezték. Most már lényegesen jobb a helyzet, mert már számla alapján kell elszámolni. Bemutatom, hogy milyen gépet vettem a fejlesztéshez és azt elfogadják.

(A „Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című felhívás 65 milliárd forint keretösszegéből a pályázó vállalkozások számára lehetőség nyílik a modern eszköz- és gépparkok, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására.)

Túl a mélyponton a piac
Túllendült a mélyponton a gyümölcslépiac, volumenben 7 százalékot meghaladó, értékben pedig ennél is nagyobb, 12 százalékos növekedést regisztráltak. A különféle szegmentációk szerint azt mondhatjuk, hogy a növekedés motorjai a magasabb gyümölcstartalmú kategóriák, a diszkont csatorna és (újra) a kartondobozos csomagolás. Az ok mindenekelőtt az FMCG piacon általánosan növekedő vásárlási kedv, de az online pénztárgépek bekötése is hatással lehetett a számok javulására. A közétkeztetési törvény  életbe lépésével az iskolák, közintézmények is jobban odafigyelnek mit adnak a gyerekeknek, melynek részeként háttérbe szorítják az alacsonyabb gyümölcstartalmú termékeket, helyüket a dzsúszok és a nektárok veszik át. A piac növekedéséhez a gyártói és a kereskedelmi márkák egyaránt hozzájárultak, a Trade Magazin elemzése szerint.
Kívánnak a közeljövőben terjeszkedni?

Terjeszkedni egyszerűen muszáj. 2011-ig Dunántúlon összesen négyen készítettünk gyümölcsleveket, aztán az elindult pályázatoknak köszönhetően a 2014-re már 24-en lettünk. A piac eközben nem növekedett, csak már többen osztozunk rajta. A drasztikus bevételcsökkenést pedig nyilván mindenki el szeretné kerülni. Nekünk többek között egy új töltőgépre lenne szükségünk. Mi eddig 3 és 5 literes kiszerelésben kínáltuk a leveinket, de kiderült, hogy a kisebb palackokban jobban vennék. A mi gépeink viszont nem alkalmasak a flakonba töltésre.

Éttermekkel és szállodákkal érdemes üzletet kötni?

Megpróbáltuk, de kiderült, hogy a külföldi vendégek nem veszik szívesen, hogy a rostos levek rostjai megmaradnak a pohároldalán. Azt mondják, nem gusztusos, ők csak a szűrt leveket isszák szívesen. A szűréshez viszont ugyancsak speciális gépet kellene beszereznünk, mert a sima szűrő erre a feladatra nem alkalmas.

K.

Tartósítás természetesen
A csomagolásként szolgáló zacskót légmentesen lezárja az adagoláshoz szükséges csap, ezért tartósítószerre nincs szükség. A gépet úgy alkották meg, hogy a tasakot teljesen csurig töltse, az esetleges minimális bent maradt levegőt pedig kiszívja. A termék a fogyasztás megkezdése után sem érintkezhet levegővel, így sokáig eláll. Ez a melegtartósításnak is köszönhető.
- Ha 80 fokra melegítenénk fel a levet, akkor a vitaminok elbomlanának, viszont mi csak 60-70 fokon pasztörizálunk. Ennyi már elég ahhoz, hogy a csíramentesítsünk, vagyis a baktériumok elhaljanak, de a vitaminokban ne essen kár. Bizonyos hasznos enzimek tényleg tönkremennek, de nincs olyan tartósítási eljárás, amelynek ne lenne hátránya. Ha hideg eljárással tartósítanánk, akkor mesterséges adalékanyagokat, szereket kellene használnunk. Valamit valamiért. Az italokat az általunk termesztett zöldségekből és gyümölcsökből készítjük. A tasakokba nem vízzel felöntött koncentrátumokat töltünk. Cukrot nem adunk a levekhez, ezért cukorbetegek is fogyaszthatják azokat. Egy doboz gyümölcslé mintegy 9-10 kg gyümölcsből készül. A legnépszerűbb természetesen az alma- és a meggylé, és sokan kedvelik a homoktövisnektárt is - mondta Polgár Károly.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo