Ha nincs bejelentve a közúti fuvarozással érintett, mentességet nem élvező termék az EKÁER-rendszerben (vagyis nincs EKÁER-szám), akkor 2015. március 1-jét követően igazolatlan eredetűnek minősül, és a NAV az értékének 40 százalékáig terjedő mulasztási bírságot szabhat ki, és le is foglalhatja árut.
A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy előfordulhat olyan eset is, amikor az EKÁER-szám megléte ellenére is hatósági zárat fog alkalmazni az adó- és vámhatóság, majd a rendeltetési helyre érkezést követően le fogja foglalni a terméket vagy annak egy részét. A felvetett problémák valósággá váltak, és a vállalkozások veszteségekkel kénytelenek szembenézni, különösen akkor, ha az adóhatóság eljárása jogszerűtlennek minősül – figyelmeztet Fekete Zoltán Titusz, az RSM-DTM adómenedzsere legfrissebb blogbejegyzésében.
(A NAV szerint azért nem olyan vészes a helyzet.)
A probléma bemutatásaként álljon itt egy megtörtént eset
A konkrét esetben az adózónak az egyik adónemen tartozása, míg egy másik adónemen ezt meghaladó összegben túlfizetése mutatkozott. Az adóhatóság az EKÁER-rendszerből értesült arról, hogy az adózó egy útdíjköteles gépjárművel végzett közúti fuvarozással járó termékértékesítést valósít meg, így a bejelentési kötelezettség ellenőrzését összekapcsolta a végrehajtási eljárással. A kirakodási címen hatósági zárat tett az árura.
Mit felejtett el az adóhatóság?
A hatósági zár alkalmazása a termék azonosságának a biztosítására hivatott, ami nem a végrehajtáshoz kötődik. Egy megindult végrehajtási eljárásban a hatóság a pénzkövetelés behajtására irányuló szándékát az áru lefoglalása, majd zár alá vétele vagy elszállítása és megőrzése által biztosítja. Ennek célja a végrehajtás alá vont ingóság biztonságos megőrzése az értékesítésig.
Az ingóságra irányuló végrehajtási cselekmény foganatosítására nincs lehetőség abban az esetben, ha az adózót megillető túlfizetések összege nagyobb, mint az őt terhelő, végrehajtható tartozások összege. Amennyiben nettó módon számított, nyilvántartott tartozással nem rendelkezik egy adózó, akkor a végrehajtási átvezetésen (folyószámlák közötti átvezetésen) túl más végrehajtási cselekmény foganatosítása szükségtelen, és jogalap nélküli.
Az EKÁER-ellenőrzéssel és a végrehajtási cselekménnyel érintett felek az esetek döntő többségében nem egyeznek meg. Míg az EKÁER-bejelentési kötelezettségek ellenőrzése – amelyet egyes adókötelezettségek ellenőrzésével, illetve adatgyűjtésre irányuló ellenőrzéssel valósítanak meg – mindig az árut éppen birtokban tartó adózót (jellemzően a fuvarozás alatt a szállítót, kirakodás esetén az átvevőt, címzettet) érinti, addig a végrehajtási cselekmények a feladónál, esetlegesen a címzettnél jelennek meg.
Óriási problémát jelent a láncértékesítéseknél az, hogy az EKÁER-ellenőrzés alatt a másik fél üzleti titkát és egyben adótitkot is képező további szereplők adatait, beszerzési értékadatokat tudhat meg az, aki az ellenőrzéssel közvetlenül érintett. Mindez már felveti a közigazgatási jogkörben okozott kár kérdéskörét is.
Egyértelműen megállapítható, hogy a NAV fellépése a konkrét esetben elve jogszerűtlen volt, amellett, hogy az érintett cég hírnevét az üzletfeleknél rontotta, a partner akár üzleti és adótitkok birtokába is juthatott. Fontos lenne, hogy a jövőben a kellő körültekintés ne csak az adózók részéről, hanem az adóhatóság részéről is érvényesüljön.
Az EKÁER-rendszer bevezetésének célja elviekben az adócsalás visszaszorítása volt, annak az adóhatósági végrehajtással történő összekapcsolását nagyon óvatosan kell kezelni. Amennyiben pedig erre mégis sor kerülne, akkor a végrehajtási eljárás gombnyomásra történő megindítása mindig kellene, hogy feltételezzen további vizsgálódást az adóhatóság részéről, mielőtt a tényleges végrehajtási cselekményre sor kerülne.
Mindezekre tekintettel különösen javasolt, hogy az EKÁER-ellenőrzésekkel egybekötött végrehajtás során az adózók a témában jártas szakemberrel képviseltessék magukat.
