Irány a külpiac! De hová és hogyan?

Bár a hazai exportból alig 23 százalékkal részesednek a kkv-k, néhány kisvállalat komoly külpiaci sikereket tud felmutatni. Maroknyi alkalmazottat foglalkoztató garázscég is válhat több száz fős szervezetté néhány év alatt, ha megtalálja a piacát, akár Magyarországtól lényegesen távolabb eső régiókban is. A hogyan és a hol a nagy kérdések, amelyekre a Piac & Profit piacbővítésről szóló, Piacbővítés exporttal című, fórummal egybekötött konferenciáján kaphatnak választ a cégek.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A hazai export négyötöde az EU-országokba irányul. Az EU-n kívül azonban jóval nagyobb piacbővítési esélyei vannak a hazai kkv-knak, ezért is épül a kormányzati stratégia arra, hogy 2028-ra a magyar export 33 százaléka – a mostani 12 százalék helyett – Európán kívülre irányuljon. A másik nagyon fontos állami célkitűzés az exportáló kisebb vállalkozások arányának folyamatos növelése. Talán kevés kis- és középvállalkozás tudja, hogy nincs magára hagyva: a külpiacok felé a kitörést, a terjeszkedést intézmények segítik, kezdve a kereskedőházaktól egészen a támogatott finanszírozási konstrukciókig. Ha tudnák, bizonyára többen merészkednének az országhatáron túlra, onnan keletre, délre.

Mi várja az exporttevékenységre, piacbővítésre kész kkv-kat keleten, a Balkánon, az arab országokban, Indokínában, Kínában, Izraelben? Milyen kormányzati, intézményi és más, piaci alapú segítségeket vehetnek igénybe exporttevékenységük, üzleti kapcsolataik elindításához, megszerzéséhez? Mivel ma csupán minden negyedik exportáló vállalatnál van dedikált ember, aki ezzel a területtel foglalkozik, az információátadás és a támogatás nagyon fontos a lehetőségek kiaknázása érdekében.

Bátrabbak lehetnek a magyar exportőrök
Még decemberben döntött úgy az indonéziai Balin a Világkereskedelmi Szervezet (WTO), hogy a vámeljárások egyszerűbbé és átláthatóbbá tételével lehetővé teszi a nemzetközi áruforgalom fellendülését.
A Piac & Profit piacbővítésről szóló rendezvényén plenáris előadásokon, interaktív fórumon és személyes konzultációkon kaphatnak választ kérdéseikre a külföldi piacra lépést már konkrétan tervező vállalkozások és azok a cégek is, amelyek még csak eljátszanak az exportálás gondolatával. A konferencián így néhány óra alatt válhatnak a résztvevők szakértőkké. Feltehetik kérdéseiket a szakembereknek, megismerhetnek céges tapasztalatokat, amelyek nagy segítséget jelenthetnek a távoli piacokra való belépést tervezőknek abban is, hogy elkerüljék az exportálás buktatóit.

Ne hezitáljon, jöjjön el, és kérdezzen a külpiacokról konkrétan! Néha a legmeglepőbb relációk jelenthetnek komoly kitörési pontot.

Várjuk Önt 2014. február 20-án Piacbővítés exporttal című konferenciánkon, Budapesten, a BKIK Székházban. A gyakorlati ismeretek mellett szó lesz a kormány kkv-k exporttevékenységét elősegítő intézkedéseiről, a külpiaci nyitásról, valamint a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) exportfejlesztési tevékenységéről is.

A rendezvény részletes programjáról itt tájékozódhat.

További információért forduljon a Piac & Profit Konferenciaközpont munkatársaihoz az alábbi elérhetőségek valamelyikén: [email protected], 06 (1) 239-9597

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo