A Fidesz-kormánytól nem meglepő, hogy nagyot állít, amit az elemzők többsége kétkedéssel fogad, majd a kormány rendre beváltja, amit ígért, ezt pedig az elemzők nyugtázzák – ez a munkamegosztás. 2017 év elején a fejlesztéspolitikai célok kapcsán elhangzott, hogy minimum 2064 milliárd forint kifizetését tervezi a kormányzat. A lehetetlennek hangzó vállalást végül sikerült túlteljesítenünk: 2488 milliárd forint kifizetésével zárult az év. A kormány beleállt a vállalásba: a pályázatok többsége esetében a hazai vállalkozások lényegesen magasabb előleg mellett jutottak forráshoz, mint bármely más uniós tagállamban működő versenytársaik.
A pályázóknak kifizetett pénzek és a Brüsszelnek kiküldött számlák között hozzávetőleg 1600 milliárd forint a különbség. Van még tartalék a magyar költségvetésben, hogy hasonlóan intenzív forráskiáramlást tudjon finanszírozni 2018-ban is?
– A kormány sokkal nagyobb előleget adott, és így nagyobb segítséget nyújtott a vállalkozásoknak, mint amit a régió más országainak kormányai adnak. A hazai büdzséből fizetett 1600–2000 milliárd forint sem akadályozta, hogy tartsuk a költségvetési hiánycélt, és más makrogazdasági mutatók sem romlottak, sőt. A magyar vállalkozások még ma is tőkehiányosak, ebben van a legnagyobb szükségük segítségre. Éppen ezért a tőkehelyzetüket igyekszünk stabilizálni, persze betartva minden uniós szabályt, ami az állami támogatásokra vonatkozik. De azt senki nem vitathatja el jogként Magyarországtól, hogy ha a kormány nagyobb előleggel tudja segíteni a magyar vállalkozásokat, akkor azt meg is tegye – akár hazai, akár külföldi tulajdonú magyar cégekről beszélünk. Ma a hazai büdzsének nagyobb a pénzügyi mozgástere, mint a piaci szereplők felvevőképessége, ezért nem látok olyan veszélyt, hogy a költségvetés miatt lassulna a források kihelyezése.
Ez azt jelenti, 2018-ban is hasonlóan dinamikus forráskihelyezésre számíthatnak a hazai kis- és középvállalatok?
– Idén már más lesz a helyzet. 2016-ban és 2017-ben a kifizetések mögött jelentős mértékben előlegszámlák voltak, idén azonban túlsúlyba kerülnek a teljesítményalapú kifizetések, ahogyan a projektek megvalósítása halad. Tavaly 700 milliárd forint volt a Brüsszelbe kiküldött számlák összértéke, amelyből kilencven százalékot már kifizettek, tíz százalékot pedig a saját szabályaik alapján minden tagállamtól visszatartanak.
Az elmúlt hét-nyolc évben folyamatosan jelentek meg rémhírek a hazai sajtóban, majd az azokat cáfoló tények már nem kaptak hasonló publicitást. 2,1 milliárd euró, nagyjából 650 milliárd forint: Brüsszel – leszámítva a tízszázalékos jogszabály által előírt visszatartási hányadot – a kiküldött, a fejlesztési forrásból finanszírozott beruházások megvalósult részére vonatkozó számlákat kifizette.
A költségvetés egyensúlyának kérdése tehát a nyertes pályázók kezében van: az unió a teljesítés szerint fizet. Biztonságosabban pályáznak ma a hazai kis- és középvállalatok, mint korábban?
– Hét évvel ezelőtt a cégek minden pénzre lőttek, ami mozgott. Mindegy volt, hogy infrastruktúrafejlesztésre vagy informatikai fejlesztésre volt forrás, a likviditásuk érdekében pályáztak. Ma más a helyzet. A növekedési céljaikhoz igazodva választják ki a fejlesztési célokat, és nemcsak a fejlesztési források és az igényeik kapcsolódnak össze, hanem a piaci pénzeket is számba veszik a beruházások tervezésekor. Több mérlegelést követően, logikus üzleti szempontok alapján választanak, hiszen ezeket a pénzeket már valóban fejlesztésre, nem túlélésre fordítják. A hazai vállalkozások rendszerváltás óta fennálló problémája a leromlott technológiai háttér, a kiszolgáltatott tőkehelyzet és az alapvetően bizalmatlan gazdasági környezet. Ezeket a gondokat nem orvosolja pusztán a gazdaságba pumpált pénz. De ma már csökkent a technológiai különbség az azonos szegmensben gyártó hazai és osztrák cég között, tőkeellátottságban – jóllehet továbbra is hatalmas az eltérés – szintén záródik az olló, köszönhetően az alacsony alapkamatnak és az államilag dotált hitelkonstrukcióknak. Nyugat-Európa érdekelt a kelet-közép-európai országok fejlesztésében, ha bevételt szeretne realizálni ezeken a piacokon. Ezért érdekelt abban is, hogy Magyarországon minél több beruházás fejeződjön be.
Hogy állnak a nyertesek a pályázatok megvalósításával?
– A teljes keretnél körülbelül nyolc százalékkal több forrást hirdettünk meg, a lekötött források aránya nyolcvanöt százalék, a kifizetett forrásoké negyvenöt százalék. Tavaly év végén egyharmad-kétharmad volt a teljesítés- és az előlegalapú kifizetések aránya. A különbség csökkenni fog, ahogy haladunk az időben, év végére pedig meg fog fordulni az arány.
A mostanában sokat emlegetett munkaerő-piaci helyzet nem veszélyezteti a vállalásokat pénzben és időben?
– Lesz egy olyan időszak, amikor a nyerteseknek – akár a köz-, akár a versenyszféra szereplőinek – át kell ütemezniük a fejlesztéseiket. Nem az a kérdés, hogy miről mondanak le, hanem, hogy mit hoznak előre. Priorizálni kell az elnyert pályázatok között, hogy vissza lehessen szorítani a cégekre nehezedő nyomást, ami a szűkös kapacitások miatt jelentkezik. A kormányzat felelőssége, hogy a pályázók által a pályázatban vállalt célok maradéktalanul teljesüljenek. Erre szolgálnak az ellenőrzési pontok a kivitelezési és a fenntartási szakaszban is. Szigorúan fogjuk tartani a gyeplőt, hogy a közel három éve meghatározott célok megvalósuljanak. Úgy állítottuk össze a fejlesztéspolitikai eszközrendszert, hogy Magyarország gazdasági értelemben erősebb, biztonságosabb térséggé váljon 2020-ra. Ezt csak akkor tudjuk megvalósítani, ha az ellenőrzési időszakban a lehető legszigorúbban megköveteljük a vállalások betartását. A cél, hogy a támogatást nyert gazdasági szereplők képesek legyenek a növekedéshez szükséges forrásokat megtermelni, amire alapozva az állam más gazdasági szereplők fejlődését is garantálni tudja.
Hány cég nyert uniós forrást Magyarországon?
– Az előző pályázati ciklusban összesen 86 ezer nyertes pályázat mögött 40 ezer vállalkozás állt. A 2014–2020-as ciklusban eddig a 110 ezer nyertes pályázat 56 ezer vállalkozást juttatott forráshoz.
Utóbbi adat a kkv-knak alig egytizede, ráadásul a nyertes cégek néhány szektort képviselnek. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége többször fogalmazott meg kritikát a kijelölt pályázati célokkal kapcsolatosan, hogy azok bizonyos szektorokat teljesen kizárnak a támogatásból.
– Valóban vita övezte a 2014–2020-as ciklusra megjelölt pályázati célokat, amelyek a VOSZ szerint nem minden vállalkozónak teremtenek egyenlő esélyeket, hiszen nincs pályázat például a szolgáltatói szegmens szereplőinek. Ez igaz. De nem lehet minden területen egyszerre beruházni, erre soha nem lesz elegendő forrás. Komoly vitákat követően azokat a szektorokat jelöltük ki, amelyekről úgy véljük, hogy a támogatás révén a leginkább képesek lesznek önálló bevételt termelni, és ezáltal megrendelést generálnak majd más ágazatok szereplői számára. Így a nem pályázók – a pályázatokkal nem támogatott ágazatok szereplői – is részesülnek a fejlesztési pénzek jótékony hatásából. Ha az autóipart megerősítjük, az ágazathoz kapcsolódó szolgáltatói körnek is lesz megrendelése. Nem a logisztikai cégeknek adunk forrást, hogy kamiont vásároljanak, de az autóipari beszállítóktól érkező megnövekedett rendelésállomány miatt a szolgáltatók biztonságosan vásárolhatnak új eszközt nulla százalékos hitelből. Közérdek, hogy olyan fejlesztéseket támogassunk, amelyek hosszú távon a közösség javára fordulnak.
Mi alapján választotta ki a kormány a támogatott ágazatokat?
– Hosszú és kemény vitákban kiforrott kompromisszummal. A 2010 előtti kormányok után nekünk Münchhausen báróként kellett a hajunknál fogva kihúzni magunkat a sárból. Egy tízmilliós ország nem tud folyamatos növekedést generálni csak a belső fogyasztásra alapozva. Meghatároztuk azokat az ágazatokat, amelyek a belső keresletet a lehető leginkább ki tudják elégíteni – például az élelmiszeripar –, és meghatároztuk azokat a szegmenseket, amelyek regionális kitekintésben versenyképesek lehetnek a nemzetközi piacokon, mint például az építőipar. Ma már fele részben magyar tulajdonú vállalkozások nyerik el a környező országokból érkező megbízásokat, miközben a megrendelések összvolumene is nőtt. Harmadikként pedig kijelöltük azokat a területeket, amelyek a világpiacon lehetnek sikeresek, például a gyógyszeripar vagy az informatika. Ennek a filozófiának a mentén kialakított fejlesztéspolitikával tudunk olyan bevételeket generálni, amelyek hosszú távon fenntarthatóvá teszik az ország gazdasági fejlődését.
Nőhet például annyira a termelés hatékonysága, hogy a vállalatok képesek kitermelni a munkaerő-problémára választ adó magasabb béreket például?
– A bérkérdés nem csak magyar probléma. Csehországban, Lengyelországban is hasonló gondokkal küzdenek a cégek. Véleményem szerint nem a bérkérdés a lényeg, hanem az egységnyi bérből megváltható életszínvonal. Ebben Közép-Európa ma jobban áll, mint Nyugat-Európa.
Mi várható a fejlesztéspolitikában idén?
– Márciusig lekötjük a források száz százalékát, ezután csak a végrehajtás kérdései maradnak. Ehhez kell igazítani a pályázati intézményrendszert is. 2014-ig jelentős problémát okozott, hogy még az utolsó évben is egyszerre dolgozott az intézményrendszer a pályázat kiírásán, az odaítélésen és a megvalósításon. Most 2015-től 2017-ig a kiíráson volt a hangsúly, 2016-tól 2018-ig a lekötésen, és az utolsó években csak a végrehajtásra kell koncentrálnunk.
Ha 2022-ben beszélgetünk, milyen mutatók esetén mondaná, hogy sikeres volt a 2014 és 2020 közötti fejlesztési politika?
– Ma a növekedésünk nagyrészt saját munkák eredménye, és kevésbé függ az uniós pénzektől. Uniós transzfer nélkül a hazai gazdaság ma legalább 2,5 százalékos növekedést érne el. Ahhoz, hogy az állam stabilan finanszírozni tudja az adócsökkentések politikáját, a GDP három százaléka feletti növekedésre van szükség. Ha erre képes lesz a magyar gazdaság brüsszeli forrás nélkül, tartani tudjuk a három százalék alatti munkanélküliségi rátát és a limitcél alatt a költségvetési hiányt, elégedettek lehetünk a fejlesztéspolitikánkkal.
