Élet a járvány után: merre forduljanak most a cégek?

A koronavírus járványnak elsöprőbb hatása volt a gazdasági folyamatokra, mint eddig bármilyen más válságnak - s csupán pár hét elég volt ahhoz, hogy minden ágazatban komoly károkat okozzon.

Egészségügy

Míg egyes szektorok, mint a szolgáltató, a kereskedelmi, a pénzügyi szektor vagy a média előrébb járnak a digitalizációban, addig az egészségügy fejlődése jelentősen elmaradt. Annak ellenére alakult ez így, hogy a világ összes adatforgalmának mintegy 30 százalékát az egészségügy generálja – tette hozzá.

Más iparágaktól eltérően, a legtöbb egészségügyi rend-szerben, az egyes szolgáltatók között, nem tapasztalható értékalapú verseny, s a betegeknek nincsen lehetőségük az egyes intézmények között az eredményességük alapján szelektálni. Azonban az egészségügyi adataink megfelelő gyűjtése és targetált elemzése óriási előnyökhöz juttathatná az egészségügyi szereplőket a betegségek diagnosztikájában, a megelőzésben és a kezelésekben is. Gondoljunk arra, hogy itthon is egyre elfogadottabbá vált az online időpontfoglalás vagy az elektronikus recept - emelte ki.

Mit hozhat 2021?

A digitalizációban…

A gyors átállás miatt és a kezdeti beruházási költségek racionalizálása miatt a SaaS (Solution as a Service) és PaaS (Platform as a Service) lesz a meghatározó irány az infrastruktúra kialakításában, erre lesz a legnagyobb kereslet. Sajnos, a cégek és a vállalkozások nincsenek olyan helyzetben, megtakarítás híján, hogy egyösszegű nagy beruházásokba kezdjenek, viszont a digitális megoldásokra szükségük van. Ahhoz azonban, hogy sikeres SaaS szolgáltató lehessen valaki, sokkal többet kell nyújtania, mint egy egyszerű előfizetői díjazási rendszer, mind-ezeken felül kiváló ügyfélélményt is kell biztosítania, illetve end-to-end szolgáltatást kell kínálnia – mondta Balogh Zsolt. Várhatóan a felhőalapú szolgáltatások kerülnek egyre inkább előtérbe, mert így nem a vállalatnak kell majd biztosítania a hardvert és az adatbiztonságot. Azt gondolom, hogy a jövőben az állami cégek lesznek a legnagyobb ügyfelek, akik bekapcsolódnak majd a digitalizációba – tette hozzá..

Pénzügy

A legacy pénzügyi szolgáltatóknak 25-50 százalékkal kell csökkenteniük a kiadásaikat az elkövetkező 3-5 évben, hogy megőrizzék versenyképességüket. Ezt leginkább hatékonyság-növeléssel, digitalizációval és organizációs átalakításokkal tudják megtenni, a hagyományos lét-szám leépítéssel ellentétben.

Kereskedelem

Mivel a digitális térbe vonult át a kereskedelem (nincs távolság, megszokás, az átállás is könnyebb) az elsődleges meghatározó szempont az ügyfélélmény lesz. A szakember szerint a járvány csillapodása után sem fordulnak el a vevők az online platformokon történő vásárlásoktól, de lehetséges, hogy egyfajta hibrid megoldásokat fognak választani.

Egészségügy

A digitális transzformációnak nem csak technológiáról kell szólnia, hanem a változás menedzs-mentről, amely lehetővé teszi a egészségügyi szolgáltatások hatékonyságának növelését, a self ser-vice megteremtését a betegek és az egészségügyi dolgozók részére.

 

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo