A hazánkat érintő nemzetközi egyezmények történetében fontos mérföldkő a társadalombiztosítási rendszerek összehangolásáról szóló amerikai–magyar kétoldalú egyezmény – mutat rá a MAZARS legfrissebb összefoglalója.
Idén februárban pont került egy nyolc éve tartó egyeztetési folyamat végére, és megszületett a társadalombiztosítási rendszerek összehangolásáról szóló amerikai–magyar kétoldalú egyezmény. Az egyezményt létrehozó törvény Magyarországon 2015. április 8-án lépett életbe azzal a kitétellel, hogy a szabályozás csak a két ország törvényhozó testületeinek jóváhagyását követő második hónap első napjától lép hatályba. A régóta várt egyezmény hatálya minden olyan jogszabályra kiterjed, amelyek a biztosítási és járulékfizetési kötelezettséget, a társadalombiztosítási jogviszony alapján nyújtott öregségi és hozzátartozói nyugellátásokat, valamint Magyarország vonatkozásában a megváltozott munkaképességű személyek ellátásait szabályozzák – specifikus jogok és eljárások rögzítésével. Az egyezmény minden állampolgárra kiterjed, aki az előbb említett jogszabályok hatálya alá tartozik vagy tartozott, vagy jogait ezek alapján gyakorolja. Az egyezmény révén kompromisszumok nélkül valósul meg az egyenlő bánásmód elve is, amely garantálja az ellátások kifizetésének biztonságát. „Az USA hazánk egyik meghatározó tengerentúli kereskedelmi partnere, az amerikai–magyar szociális biztonsági egyezmény – a két ország szociális rendszereinek koordinációjával – új szintre emeli a kétoldalú üzleti és gazdasági kapcsolatokat” – nyilatkozta Szmicsek Sándor,a MAZARS adópartnere. A szakember szerint a megállapodás létrejöttét gazdasági jelentősége mellett az is indokolta, hogy az illetékes hazai minisztériumhoz folyamatosan érkeznek a két ország viszonylatában felmerülő társadalombiztosítási megkeresések, amelyek egyik visszatérő témája volt az amerikai jog szerint szerzett nyugdíjak korlátozása.
Mi változott? Az egyezmény rendelkezik arról, hogy a foglalkoztatott személyekre a munkavégzés helye szerinti jogszabályok vonatkoznak, vagyis a biztosítási kötelezettség a jövedelemszerző tevékenység államában áll fenn. Ez alól kivételt jelenthetnek a munkavégzés céljából kiküldött munkavállalók, önálló vállalkozói tevékenységet folytatók. Ha ugyanis a másik szerződő állambeli tartózkodásuk igazoltan nem haladja meg az öt évet, kérelmezhetik, hogy rájuk továbbra is a kiküldő állam jogszabályai vonatkozzanak. Ilyenkor a kiküldetés vagy önálló vállalkozói tevékenység időtartamának kezdetét úgy kell tekinteni, mint ha az az egyezmény hatálybalépése napján kezdődött volna. E kivételszabály alkalmazható például a közszolgálatban dolgozók, illetve a vízi és légi járműveken foglalkoztatottak esetében is. Az ellátásokra vonatkozó rendelkezésekben a „pro rata temporis” elv érvényesül, melynek lényege, hogy a jogosult a megszerzett biztosítási idővel arányos ellátásban részesül. Az egyezménynek köszönhetően azon személyek, akik valamely szerződő államban amiatt nem jogosultak nyugellátásra, mert külön-külön nem gyűjtöttek össze kellő biztosítási időt, megnyugodhatnak, hiszen a megállapodás rendelkezik a biztosítási idők beszámításáról is. Természetesen az egyezmény hatálybalépése előtt megszerzett biztosítási időket is figyelembe veszik a számítás során. A szociális ellátások kiszámítása során egy „elméleti összeget” határoznak meg, melyet a jogosult abban az esetben kaphatna meg, hogyha a teljes (amerikai és magyar jogszabályok szerint számolt) biztosítási időt az adott országban szerezte volna meg. Az „elméleti összeget” ezt követően arányosítják a teljes-, valamint az adott állam jogszabályai szerint szerzett biztosítási idők arányával. Az amerikai ellátásra való jogosultsághoz legalább hat – az amerikai jogszabályokkal összhangban megszerzett – biztosítási negyedév szükséges, míg itthon minimum 365 nap az elvárás.
