Egy újabb terület, ahol jól lemaradtunk

Bár az eurózónabeli és magyar biztosítók és nyugdíjpénztárak, -alapok pénzügyi eszközei nagyjából azonos mértékben növekedtek az első negyedévben, a nettó vagyonnál már más a helyzet. A magyar életbiztosítási piacon bár emelkedett a díjbevétel, az életbiztosítási szerződések száma az első negyedévben hét éve nem látott mértékben esett vissza, így még messze vagyunk a nyugat-európai szinttől. Az AGNB szakértői szerint ahhoz, hogy meginduljon a fejlődés az öngondoskodás fontos pillérét képező, a nyugat-európai országokban megszokott kockázati életbiztosítások területén, tudatosulnia kell a hosszú távú gondolkodásnak, valamint annak, hogy az élet védelme a vagyon védelménél fontosabb.

Az idén, az  első negyedévben a biztosítók és nyugdíjalapok pénzügyi eszközeinek összesített értéke 2,7 százalékkal, 7843 milliárd euróra nőtt – olvasható ki a napokban megjelent Európai Központi Bank (EKB) jelentéséből, amely az euróövezet biztosítótársaságainak és nyugdíjalapjainak teljesítményéről ad tájékoztatást.  A biztosítások technikai tartalékok 1,2 százalékkal, 6536 milliárd euróra duzzadtak – ez ezeknek a szervezeteknek az egyik legfontosabb mutatója.

Az ágazat által képzett biztosítások technikai tartalékának növekedése elsősorban a pozitív tranzakcióknak - 99 milliárd eurós pluszról van szó - köszönhető az EKB szerint. A pozitív tendencia annak köszönhető, hogy a háztartások által kötött életbiztosítások után képzett díjtartalékok 44 milliárd euróval növekedtek, vagyis nőtt az életbiztosítások piaca az eurózónában. Így ez a rész a 99 milliárdos többletnek a 44,4 százalékát tette ki.

Biztosítók kezében van a legtöbb eszköz

A biztosítótársaságok mérleg szerinti összesített pénzügyi eszközei a teljes szektor 78 százalékát képezik, ami 6103 milliárd eurót jelent, míg a nyugdíjalapok 22 százalékkal, 1739 milliárd euróval részesednek az összes pénzügyi eszközből. A 6103 milliárd eurós összesített pénzügyi eszközök a biztosítótársaságok esetében az előző negyedévhez képest 3 százalékos növekedést jelent.

Összességben Magyarországon is hasonlóan alakult a biztosítótársaságok és nyugdíjpénztárak pénzügyi eszközeinek bővülése. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint idén az első három hónapban 3717,3 milliárd forint volt a biztosítók és nyugdíjalapok összesített pénzügyi eszközeinek állománya, ami 2,73 százalékos növekedésnek felel meg negyedéves összevetésben. Ez szinte tökéletesen megegyezik a teljes eurózónabeli szektor bővülésével (2,7 százalék). A pénzügyi eszközök és a kötelezettségek különbségéből adódó szaldó, azaz a nettó pénzügyi vagyon a magyar biztosítók és nyugdíjpénztáraknál mínusz 24 milliárdos volt az első negyedévben, szemben a 2012 utolsó negyedévében mért mínusz 33,6 milliárd forinttal. Az eurózónában működő cégek nettó vagyona azonban plusz 408 milliárd euró volt, meghaladva 2012 utolsó negyedévében mért 309 milliárd eurót.

Alulbiztosított a magyar piac

Alapvető különbség az eurózóna és a magyar biztosítási piac között, hogy a magyar piac eleve „alulbiztosított”. Igaz ugyan, hogy a magyar biztosítótársaságok díjbevétele a Magyar Biztosítók Szövetsége adatai szerint az első negyedévben növekedett éves összevetésben, ám az 1,3 százalékos bővülés minimálisnak tekinthető. Bár a növekedés elsősorban az életbiztosítási ágnak köszönhető, amely több mint 6 százalékkal növelte díjbevételét, minden folyamatot figyelembe véve nincs szó komolyabb bővülésről ezen a piacon.

Az életnek is van értéke
A nyugat-európai országokhoz képest az életbiztosítással rendelkezők száma is alacsony Magyarországon, a kockázati életbiztosítással rendelkezők aránya csak 4-5 százalékos, vagyis a családok komoly kockázatokkal élnek együtt, mindenféle védelem, fedezet nélkül. „Ennek leginkább az az oka, hogy az emberekben nem tudatosult, hogy az életnek is van értéke, nem csak a vagyontárgyaknak. Gyakorlatilag az a helyzet, hogy a vagyontárgyak élveznek prioritást, az egészség és az élet védelme másodlagos” – fogalmazott a Németh Zoltán. Az AGNB felhívja a figyelmet arra, hogy a kockázati életbiztosítások piacának fejlődéséhez, vagyis az európai szinthez való felzárkózáshoz Magyarországon a hosszú távú gondolkodásra és a pénzügyi tudatosság javulására van szükség.
„Az életbiztosításoknál bekövetkezett díjbevétel-növekedés csalóka, mert azok elsősorban az egyszeri díjas biztosítások bevételeiből adódtak, nem pedig a piac valódi fejlődését mutató, folyamatos díjú termékekből” – kommentálta a biztosítási szektor tendenciáit Németh Zoltán, az AGNB ügyvezető igazgatója. A magyar életbiztosítási piac nyugat-európaihoz való felzárkózása továbbra sem indult meg, ezt többek között az bizonyítja, hogy az életbiztosítási ágban összességében 2,4 százalékkal csökkent a szerződések darabszáma, hasonló mértékű visszaesésre pedig egy negyedév alatt hét éve nem volt példa. A szakember az eurózónabeli és a magyarországi különbségekről elmondta, a nyugat-európai piacokon a háztartásoknál bevett szokás, azaz a családi költségvetés része az életbiztosítás, azon belül is a kockázati életbiztosítás, míg Magyarországon ettől még messze vagyunk.
Nem gondoskodunk a jövőnkről, pedig lenne lehetőség
Nem állunk jól a nyugdíjasévekre való felkészülésben, ami nem pusztán a szándékon múlik. A magyar lakosság túlnyomó részének nincs lehetősége gondoskodni a jövőjéről a napi megélhetés finanszírozása mellett. Ebben a helyzetben nagy felelősség hárul a munkáltatókra, valamint a kormányra is, hogy milyen ösztönzőkkel próbálja alakítani szemléletünket, és terelni a forintjainkat.
 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo