Diszruptivitás: lehetőség vagy veszély?

A vezérigazgatók többsége továbbra is bizakodó a világgazdasági kilátásokat illetően és mára már sokkal inkább lehetőséget lát a diszruptivitásban – derül ki a KPMG 2017-es globális vezérigazgatói felméréséből. A diszruptivitás ma már világszerte része a vezérigazgatók és a cégek életének, többségük azonban olyan potenciált lát benne, melynek hatására minden eddiginél nagyobb sikereket érhet el. A felmérésből az is kiderül, hogy az IT-biztonsági kockázatoktól már kevésbé tartanak a vezérigazgatók, számottevően nőtt ugyanakkor a reputációs és márkához fűződő kockázatok jelentősége.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A diszruptív szót sok esetben az innováció kifejezés követi. Egy magas kockázatú, meglepő viselkedést/döntéssorozatot jelent általában, mint például egy olyan termékkel való piacra lépés, amelynek hatására az adott szegmens erősorrendje megváltozik. Olyan technológiákról van tehát szó, amik felforgathatják a piacot, ez azonban könnyen nagyon balul is elsülhet, olykor viszont hirtelen jött óriási sikert is hozhat magával. Sikeres példa erre a Tesla, amely teljesen átformálta az autópiacot, de van ellen példa is, a Samsung Smart Gear, egy évekkel ezelőtt kiadott okosóra, melynek tervezésénél nem vették kellőképp figyelembe a fogyasztói igényeket, így elég sokat vissza is küldtek belőle. Nem véletlen tehát, hogy a vezetők jelentős része sokáig a biztonsági játékot preferálta, azonban úgy tűnik, ma már egyre nyitottabbak egy-egy váratlan húzásra.

A KPMG idén közel 1300 vezérigazgatót kérdezett meg világszerte a következő 3 év üzleti kilátásairól és kihívásairól, valamint arról, hogy cégének milyen stratégiát kell követnie ahhoz, hogy sikeres legyen.

A felmérés főbb megállapításai: 

  • A vezérigazgatók többsége (65%-a) továbbra is bizakodó a világgazdasági kilátásokat illetően, bár optimizmusok csökkent tavalyhoz képest (akkor 80%-uk vélekedett hasonlóan).
  • 10-ből több mint 6-an (65%) a lehetőséget látják a diszruptivitásban, és nem a veszélyt, háromnegyedül pedig inkább vezető szerepre törne, minthogy kövesse a piac változásait.
  • Saját szektoruk kilátásairól 83 százalék vélekedett bizakodóan, 47 százalék pedig kifejezetten optimista.
  • Jelentősen nőtt a reputációs és márkakockázat szerepe, az IT-biztonsági kockázatoktól viszont már kevésbé tartanak a vezérigazgatók.
  • A megkérdezettek 58 százaléka szerint a kognitív technológiák elterjedése munkavállalóik számának növekedéséhez vezethet.
  • Az egyik legnagyobb kihívásnak a megfelelő szakértők kiválasztását és megtartását tekintik, ezért 75 százalékuk toborzásba fektetne a legtöbbet a következő három évben.
Kép: KPMG

Az eredmények kapcsán Robert Stöllinger, a magyarországi KPMG vezérigazgatója elmondta, hogy a fokozott bizonytalanság miatt a diszruptivitás ma már világszerte része a vezérigazgatók és a cégek életének. „Tavaly még csak azt gondolták a vállaltvezetők, hogy elérkezett az idő a változásra, ma viszont többségük már olyan lehetőségként tekint a diszruptivitásra és az innovációra, melynek hatására minden eddiginél nagyobb sikereket érhet el. Az új kihívások és a bizonytalanság egyszerre készteti őket arra, hogy diszruptívak legyenek, és növekedjenek.”

Évek óta nem voltak ilyen jó hangulatban a vezetők
A világ legnagyobb vállalatai vezetőségének hangulata 2014 óta nem látott szintre javult, vagyis a tavalyi negatívból 2017-re pozitívra váltott. A hangulat legnagyobb mértékben az EEMEA/Latin-Amerika régióban és Kínában javult – erről árulkodik a Fidelity International új elemzői felmérésének eredménye.
Változó kockázatok

A felmérés eredményei közül érdemes kiemelni, hogy tavalyhoz képest miként változott a kockázati tényezők megítélése. A vezérigazgatók ma már sokkal kevésbé tartanak az IT-biztonsági kockázatoktól, mint egy évvel korábban. Jelenleg (a tavalyi 25 százalékkal szemben) 42 százalékuk gondolja, hogy megfelelően felkészült egy esetleges kiber-eseményre, tavaly óta ugyanis jelentős erőforrásokat fordítottak az ilyen jellegű kockázatok kivédésére. Az idei rangsor első helyére a működési kockázatok kerültek, összhangban azzal, hogy 10-ből csaknem 7-en mondták, hogy tavalyhoz képest nagyobb figyelmet fordítottak az irányítási és kockázatkezelési kérdésekre.

A felmérés másik érdekessége, hogy számottevően nőtt a reputációs és márkakockázat jelentősége, amit jól szemléltet, hogy miközben tavaly a top16-ban sem szerepelt, idén a kockázati rangsor harmadik helyére került. Jelenleg a vezérigazgatók úgy látják, hogy a következő három évben a reputációs és márkakockázat lehet a harmadik legnagyobb hatással növekedésükre.

Több szakértőre lehet szükség

A felmérésből az is kiderül, hogy a kognitív technológiák térnyerése miatt a megkérdezettek többsége (58 százalék) átlagosan 10 százalékos vezetői létszámbővüléssel számol a közeljövőben. Bár 32 százalékuk mérsékelt növekedésre számít, biztosak abban, hogy a megfelelő szakértelem hiánya lehet az egyik legnagyobb stratégiai akadály. A megfelelő szakértők kiválasztása és megtartása, a tehetséggondozás, és a jövő munkaerője egyaránt fontos a cégek számára, éppen ezért 75 százalékuk szerint leginkább toborzásba fektetne a következő három évben.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo